Karácsony éccakája

Most hogy Karácsony estéje van, úgy gondoltam, hogy egy csudaszép finn verssel kedveskedek Nektek, drága olvasók. Kellemes Karácsonyt mindenkinek

Joulu kuulostaa kulkuselta

Joulu tuntuu pumpulilta

Joulu maistuu piparilta

tai namuselta

tai mantelilta.

Joulu näyttää tähtöseltä

Joulu näyttää kynttilältä

Joulu tuoksuu vihreältä

tai punaiselta

tai ruskelta.

Sillä joulukuusi on vihreä

ja kuusen oksan kätkössä

on piparipossun seurana

kirkkaanpunainen omena.

Kaarina Helakisa

Már csak néhányat kell aludni!

Közeledik a Karácsony. Ilyenkor az embereket megszállja az ihlet meg a miegymás. Ebben szeretnék segíteni egy kis magasztos muzsikával:

Half offline

Sajnos az elmúlt jónéhány nap legalább 12 órájában benn figyeltem a gyárban, ezért túl sok időm nem jut a nyájas olvasókra. Valamikor fogok én még ide írni, de most nem.

Puszi

Az a csudálatos sport!

Én még ilyet nem láttam:

Pikkujoulu 2008

Tegnap kiskarácsonyozás volt a cégnél (mint minden évben egyszer). Az alkoholizásás rendhagyó módon már a cégnél elkezdődött, lehetett szaunázni meg esernyőt nyerni (nyertem), majd jó sokat enni a szemközti étkezőben. Ezután különbuszra szálltunk és rohantunk a városi Synergia arénába, ahol először egy Eurosmith névre keresztelt Aerosmith cover-band borzolta a kedélyeket (nem volt jó), majd a finn YÖ zenekar adta elő az elmúlt néhány tíz évben íródott slágereit, végül pedig egy sajnos nem tudom milyen tíz éves filmnek zenét író zenekar vezette le az arénában felgyülemlő feszültséget. A részletek további boncolása helyett jöjjön néhány remekül sikerült fénykép különböző finnországi kiskarácsonyokról, ezúttal mindenféle kommentár nélkül:

 

 

És végül egy bónusz, amit nem tudom a google miért köpött ki, de a világítószemű démonbárányok valóban meghitt hangulatot árasztanak,

Marokkó - Szahara, első, befejező rész

A Szahara Putnoktól délre mintegy 1933 km-re található, bár ekkor Líbiában találnánk magunkat, oda pedig csak útlevelünk hivatalos arab fordításával tehetjük be a lábunkat. Ezért (vagy talán épp ennek ellenére) mi inkább a marokkói Merzougát támadtuk meg (ami viszont már 2523 km-re van, igaz nem Putnoktól, hanem a Roninmäki 1 J-től), állítólag az az egyén, aki Marokkóban turistáskodik és komolyan gondolja, az ide jön. Na mi ide jöttünk.

A hosszú és fáradtságos utazást két, tűzpirosnak nem nevezhető Logan-nel tettük meg. Hegyen (Atlasz), völgyön (valami más), mindenféle berberek által lakott területeken vergődtünk át, bár az Atlasz talán picit keményebb falatnak tűnt az addig óramű pontosságú kávédaráló-motorral felszerelt gepkocsinak. Hiába no, mégis egy néhol 4000 méteres hegyvonulatról beszélünk. Ahogyan távolodtunk Marrakestől, úgy nőtt meg az egységnyi területre eső varázslók száma. Mivel a ruházatuk erősen megtetszett, íziben elhatároztam, hogy én is beszerzem a szükséges kellékeket (djellaba), az elhatározást tett követte, siker viszont nem koronázta, így hoppon maradtam. Majd legközelebb. A varázslópopuláció növekedése során markánsan megváltozott az építészet is, egyre jobban dominált a homokszínű szín, no meg az agyag/vályog (vagy valami más, sajnos nem értek hozzá), mint alapanyag.

A hétfői indulás picit későre sikeredett és mivel már mindenki morgolódott, hogy miért nem alszunk, olyan döntés született teljesen demokratikusan, hogy megállunk. A választás (emlékeim szerint) a festői Er Rachidia-ra esett, ahol is egy hideg, de annál tágasabb szállodában töltöttünk el egy estét, természetesen baráti áron. A városba érve tudatosult bennünk a tény, hogy bárkit is kérdezünk meg Marokkóban, annak van legalább egy szállodája, tevekaravánja, berber sátra, súlyos esetben mindez egy flamingókkal töltött tóra való kilátással büntetve.

Na de másnap elértük a Szahara legszélét: pici porfészek (Merzouga), helyi viszonyokhoz képest pompázatos hotel, természetesen az ott dolgozó pincérszerű úriembernek éppen volt egy bátyja, aki sokkal olcsóbban tudott nekünk tevegelést* szervezni, mint amennyiben a hotelben került volna. A pazar látvánnyal egybekötött ízletes ebéd után megkerestük a másik hotelt, ahol a tevék már be voltak idomítva és minden készen állt a sivatagi ruccanáshoz. A két órásnak beharangozott tevegelésből végül 1 óra 40 perc lett, de az arcokon végignézve senki sem bánta ezt. Főleg nem az én tevém, aki az elején még nagyfiú volt, le is hajított a felszállásnál (pihe puha Szaharai homokba esni mellesleg raj), viszont 20 perc után elkezdett szegény úgy lélegezni, mint egy leépítésre váró mozdony. Kiderült, hogy ennek félig én vagyok az oka, másik félig pedig az úriember, aki felerősítette a nyerget a jószágra. Az ugyanis picit hátracsúszott, nekem pedig így minden befolyásomat latba véve kellett kapaszkodnom, hogy ne csússzak le a púpján, amit ő rossz néven vehetett. Gondolom a tény, hogy a nyerget felerősítő hám szorította a nyakát és emiatt nem kapott levegőt, nem igazán emelte a komfortérzetét. Mindegy, az út közepén gyors hotfix, hámot megigazít és innentől kezdve ment minden, mint a karikacsapás.

Mire megéreztünk a táborhelyünkre, leszállt az éj. Mohamed (becenevén Moha, ahogy egyik barátja, Moha szólította) készített nekünk ízletes mentateát, ami amúgy erősen elterjedt a környéken. Ezután úri lakoma egy jókora tajine-ből. Kis zenélgetés következett (ha megtalálom a felvételt, majd valamilyen úton-módon feltöltöm), Moha#1 volt a dobgép, Moha#2 pedig furulyázott. Lefekvés előtt még következett egy két vicces dolog (többek között egy fél liter Finlandia vodka elfogyasztása, amit még a frankfurti reptéren vásároltunk be, biztos, ami biztos alapon). Szegény Moha#2 addig nem imátkozhat megint, amíg valahol szertartásosan jól meg nem mosdik és ezáltal megtisztul mindeféle lelki nyavajától. A berber sátorban viszont melegebb volt, mint azt gondoltam, igaz, körbe voltam véve mindenféle melegítő anyagokkal.

Reggel 6-kor ébredés, majd a Merzouga homokdűnére való felrohanás történt. Napfelkelte az adta, meg kell hagyni. Amint a felkelő nap sugara megcsillan a szomszédos, Marokkóval fagyos, de már olvadó viszonyt ápoló algériai tájakon, az könnyeket csalna még a legelszántabb szenvtelen terminátorgépek szemébe is.

Összeszedtük magunkat, finom homokot kiszórtuk minden cuccunkból, Moha elővezette a felfrissült jószágokat valamelyik dűne mögül, mi pedig fájó szívvel elhagytuk a terepet. Visszaérve Merzougába (a faluba) megannyi vadlégy társaságában bőségesen megreggeliztünk, majd Mohával meglátogattuk a Group du Zaïd főhadiszállását. Kis afrikai szórakozásban volt részünk: volt tánc, muzsika, tea és mindenféle magvak. A muzsikusok beleadtak mindent, csak úgy csattogtatták a csattogtató hangszereiket (amihez még csak hasonlót se láttam). Ezt követően meglátogattuk még Moha házát is. Találkoztunk rengeteg testvérével, főleg öccsek voltak, meg legalább egy húg/nővér. Előtte való este kiderült, hogy a szüleik még nomádok, szóval bóklásznak a környéken össze vissza, ő pedig nem tud írni és olvasni. Tudtommal ez nem olyan ritka jelenség arra fele. Viszont búcsúzáskor az öccsek adtak nekünk néhány rajzot, rajta a marokkói tarzan és egyéb egzotikus szuperhősökkel. A rajzok felirattal vannak ellátva (francia vagy arab), szóval ha jól érzem akkor ők már írástudósok lesznek. Hiába no, ez a társadalom most van ott, ahol az európai népek voltak néhány száz évvel ezelőtt. Abban viszont biztos vagyok, hogy a lemaradásukat sokkal hamarabb be fogják hozni.


Eztán a lóerők közé csapva elindultunk Agadir felé.

morocco - sahara

*: nem tevék voltak, hanem dromedárok, de nem vagyok hajlandó ezt az archaikus vizigót szót gyakran használni

Szolgálati közlemény

Böngészgetem unalmamban a nagy testvér weboldallátogatottság-analizáló oldalát és kis szívem mintha tejben-vajban fürödne: rengeteg ember volt kíváncsi az eddigi marokkói eseményekre. Persze nem ez a fő ok, amiért most internetet ragadok, hanem fentebb emlegetett szívem legbelső bugyra is elérzékenyült a tegnapi regátbeli kérésések miatt: egész pontosan négy darab kérés érkezett a Suceava megyei Suceava városából.

Nem is tudom mit mondjak...

Köszönöm!

Marokkó - Marrakes, második, befejező rész

Fojtassuk akkor az izgalmas marrakes-i beszámolósdit!

Mecsetek: sajnos belülről hitetlenek nem látogathatják, viszont cserébe kívülről igen. Igencsak jól néznek ki és sok is van belőlük. Ráadásul volt egy egész nagy is. Hátborzongató élmény amikor a nap meghatározott óráiban az imámok elkezdik az istenüket dicsérni (állítólag olyan mecset is van, ahol felvételről folyik az imádat). Komolyan mondom, nagyon rossz érzésem volt, amikor először hallottam, de esetleges muszlim olvasóimra való tekintettel kétségeimet nem fogom itt megosztani. Ezekben az időpontokban az igaz muszlimoknak illendő volna Mekka felé fordulva imátkozni, ilyet viszont nem sokat láttam. Persze lehet, hogy csak rosszkor voltam rossz helyen.

Halottak tere: A Djemaa El-Fna Marrakes egyik fő látnivalója, mondhatnánk joggal. Rengeteg ember, turista, kézfestő és mázoló, kígyóbűvölő, hagyományos vízárus, szemfényvesztő, műbalhézó és egyéb féle-fajta ember lepi el napközben. Később beindul a vendéglátás és megszámlálhatatlan étkezde és gyümölcsléárus próbálja csettintéssel, "hello!", "excuse me!" es "sorry!" felkiáltással felhívni magára a figyelmet. János kollégával sikerült itt egy csésze meleg csigalevest elfogyasztani. A frissen facsart gyümölcsléről nem akarok beszélni, mert amikor az eszembe jut a 3 dirhámba kerülő nedű, mindig könny csordul a szemembe a gyönyörűségtől! Aki be van oltva veszettség ellen, az mindenképpen próbálja ki. Hepatitis elleni oltás nem hátrány!

Bazár: mint a filmeken: sok ezer ember megannyi szűk utcákon. Valami miatt nekem úgy tűnt, hogy minden harmadik helyen ugyanazt árulják, de valószínűleg nem eléggé kifinomult az olyan érzékem, ami az ilyet érzékeli. Nem tudom, hogy érthetően beszéltem-e. Sajnos az utolsó napra terveztük a vásárlást, ami hiba volt: későn érkeztünk a sajátságos marokkói forgalom miatt és már csak teát tudtam venni. Sebaj, majd legközelebb majd megveszem a kaftánt is, amire az "Utazás a Szahara-felé" rész óta folyamatosan fájt a fogam. Mindenesetre itt vigyázni kell, hogy ki ne zsebeljék az embert, nehogy vegyen valami óriási hülyeséget sokpénzért, valamit engedjen a csábításnak, mert ahogyan a híres marokkói közmondás tartja: nem minden arany ami fénylik. Szóval így.

Közlekedés: ezer ember, rengeteg mérges gőzt és gázt okádó kétkerekű motor, csodálatra méltó tákolmányok, amire az ember akkor se mondaná, hogy el képes magától indulni, ha az élete függne tőle, valamint sok-sok autó (rengeteg francia kötődésű autó, főleg Logan [amit, ahogy megtudtam, már Marokkóban is gyártanak {na nem a motort, azt Romániából importálják}]). A duda nem használata elveszettséget okoz pár perc múlva a forgalomban, igazából nem az is egyszerűsített anyázóeszköz szerepét tölti be, hanem figyelem felkeltő eszköz, hogy "hohó, jövök". A jobbkéz-szabályt nyugodtan zárójelbe lehet tenni, a folytonos vonal az út közepén pedig szimbolikus eleme a közlekedésnek, mindenki ott előz, ahol nem szégyell. Tehát mindenhol. Egyedüli hatékony elrettentő eszköznek a piros lámpát nevezném, ilyenkor meglepő módon a járművek megállnak. Persze zöldre váltás után néhány milimásodperccel már hallatszik a dudaszó, hogy induljunk már, mert ők már mennének. Hát nem látom, hogy zöld?? Érdekes, de annál gyakoribb elem még a közlekedési rendőr, mint olyan. Szerepüket nem sikerült megfejteni, szerintem akkor se csinálnának semmit, ha valaki épp a másik irányból lódulna be egy körforgalomba. Apropó körforgalom: nem tudom, hogy ki látott már szemaforral megtámogatott körforgalmat.

CoolWebPoll

Na, szerintem Marrakesről így kb ennyi. Hacsak nem még az, hogy voltunk egy iszonyúan szép kertben is. Ebben a kertben figyelt néhai Yves Saint Laurent villája. Bizony ám.

Marokkó - Marrakes, első rész

Szóval minden egy szürke kora őszi (vagy későnyári) nap reggelén kezdődött, amikor is mint egy csésze savanyú citrom pohár frissen facsart narancslé libbentem be a gyár kopottas épületében. Mivel éppen nem volt kedvem dolgozni volt egy kis szabadidőm, gondoltam rátévedek Európa legpontosabb, de egyben a világ legjobban utált légitársaságának honlapjára, hogy valami jó kis mókát szerezzek magamnak és felebarátaimnak. Szememet ütötte ki egy Tampere - Frankfurt-Hahn - Marrákes - Bréma - Tampere, négy különálló jegyből álló utazás. Fejünket összedugva már másnap (vagy azután - a szerk.) megvásároltunk ezeket a jegyeket, mindegyiket négy példányban. Szerény személyem a következő követőkre talált: Lajos (János), Gizi (Gabriella) és Béla (Gábor). Az utazáshoz két ember csatlakozott még később (Mónika és Maciej), de ők félig meddig más jegykombinációt szereztek be (ami mondjuk érthető, mert Romániából és Lengyelországból eljönni először Tamperébe nem logikus, hanem hülyeség).

Teltek-múltak a hetek, hónapok. Egyszer csak azon vettem észre magamat, hogy egy picit drága hálózsákot vásárolok a nagyfalusi Prizmában útban Tampere felé. Nosza, a termék, bár nem nem volt olcsó, jó drága volt, viszont jó befektetésnek tűnt, főleg mivel úgy menet, mint jövet csöveztünk a reptéren (illetve egy parkolóházban). A meleg hálózsák pedig jó szolgálatot tett: ápolt, eltakart és fenntartotta törékeny testem melegét.

Na de ugorgyunk egyet a térben és az időben: leszállás Marrakesben (bocsánat, de a magyar névváltozattól még mindig borsódzik a hátam) időben történt. Hamar rohanás a pecsételő úriemberhez. Ehhez egy méretes soron kellett végigküzdjük magunkat, de röpke fél óra és már autóbérlés ügyében segíthettünk magunkon a főcsarnokban (ami igencsak impozánsra sikeredett: óriási világos tér, ami nincs mindenféle nyavalyával telezsúfolva). Itt sikerült beleszaladni egy marokkói specialitásba: annak ellenére, hogy Lajos az egyik cég pultjánál szolgál ki, pár pillanat múlva már egy másik cég malmára igyekszik hajtani a vizet. Ebben a pillanatban esett le, hogy a nyájas SIXT-es hölgy (aki mellett végül döntöttünk) miért is nem akarta a szerződést ott helyben megkötni velünk: utóbb (két nap múlva) a szerződés papírjáról már elmaradt a SIXT-es logó, helyére valamilyen helyi cég került. Hab a tortán, hogy búcsúzáskor az kulcsos úriember már egy harmadik cég névjegykártyáját nyomta a kezemben rajta egy BEST PRICE*-szal (újabb specialitás, bár ezzel már sikerült Szingapúrban is összefutni). Mindegy, a lényeg, hogy egy köteg készpénzért cserébe két Logan boldog használói voltunk 5 napon keresztül.

Taxiba szállás, rakat pénzért főtérre érkezés (első, de nem utolsó alkalom, hogy talán néhányszor többet fizettünk valamiért, mint amennyit kellett volna), elcsodálkozás, hogy milyen emberek vannak, majd pedig sebesen szállás megkeresés. A Riad Doha egy roppant barátságos helynek bizonyult, bár európai ember számára furcsa lehet a szobák és minden egyéb elrendezése, illetve a SOK fény, mint olyan, nagyvonalú mellőzése. Eztán étkezni mentünk, a szállásunk szemrevaló recepciós nője által melegen ajánlott Omar vendéglőjébe. Hiba volt! Életem egyik legdrágább menüjét sikerült elfogyasztani (200 marokkói dirhám), kárpótolni csak az a tény tudott, hogy a tányéromon egy ízletesen elkészített galamb figyelt.

Jöjjenek az izgalmas képek ebből a nagyszerű városból:

morocco - marrakech

Folytatása pedig következik.


BEST PRICE: olyan ár,

• amennyiért az eladó szerint hülyeség otthagyni a terméket;
• amely már a beszerzési ár alatt van, de mivel szimpatikus vagyok, ezért szívesen veszít rajta egy keveset;
• amelyik az utolsó, de végszükség esetén akár még feléig is le lehet alkudni.
  

Állampolgári kötelesség

Ha már úgy adta a sors, hogy épp az ország fővárosában töltöttem a hétvégét, kihasználtam a remek alkalmat és Gabriella útitársasszonnyal elmentem szavazni. Idejét se tudom, mikor szavaztam legutoljára, de jó hazafihoz méltóan nem mondhatok nemet, ha az ország (és személyesen annak elnöke) hív. A szavazás a román nagykövetségen volt, ahol meglepően gördülékenyen sikerült elintézni mindent. Azt leszámítva, hogy majdnem sikerült a szenátori voksokat tartalmazó dobozt leverni. Kellemes meglepetésként ért viszont, hogy ezúttal nem egy lepattant általános iskolában volt jelenés, hanem egy szép nagy díszteremben: román zászló, kandalló, puccos választási bizottság, két szavazófülke. Szóval látszott a prosperáló jövő. A politizálást elkerülve NEM írom le ide, hogy kire adtam a szavazatomat, de az biztos, hogy nem oda, ahova Gabi. Vagy csak félig.

Ráadásul még egy bakkancsot is vettem! Olasz.

Jön a medve!

Jönnek a marokkói képek is, de most meg szeretném osztani a nyájas olvasókkal egy általam eddig nem ismert L'aar pour L'art filmet. Az imént találtam! Jön a medve!

Lajos üdvözletét küldi

Visszajöttünk Marokkóból, képek kiválogatása folyamatban, beszámoló is lesz talán.

طذذجد زظظزوو؟.

طذةووظو طذطجججججكج
جططوزةط

Marrakesh Update!

Tevedtem, meg sincs roman szamom, otthon hagytam. De legalabb ma ettem csigat!
Picit meleg van, de elviselheto!
pussz mindenkinek!

Marokkó!

Elmentem Marokkóba, nov. 16-án jövök és igyekszem ismét blogolni. Addig is megjegyzéseket ide, vagy a romániai telefonszámomra SMS-ben. Puszi mindenkinek!

Új sampon

Nem tudom, hogy megérintett-e a reklámmal fertőzött rothadó kapitalizmus szele, vagy csak a talált sampon felett érzett kéjes öröm mondatja velem, de VAN különbség sampon és sampon között! Tegnap ugyanis bekentem a hajam igazi Pantene Pro V L'Oreal Evital-vel, méghozzá abból a kettőazegyben fajtából és, ha hiszitek, ha nem, a különbség tapintható. Nem tudom, hogy a balzsam teszi-e, vagy csak beleképzelem, de a hajam sokkal selymesebb lett, mint az elmúlt megannyi hónapban bármikor is volt. Addig üssük a vasat amíg van alapon hamar vettem egy Head&Shoulders-t, ha már az is olyan drága.

Aki esetleg meg akarja érinteni a hajamat, az tegye meg.

disclosure: semmi közöm sem az egyik, sem a másik sampongyárhoz, eddig megrögzött kátránysamponhasználó voltam.

Bréking!

Tudom, hogy nem fontos, de már harmadik napja 97 kilónál kevesebbet mutat a mérlegem. És en ennek csak örülni tudok!

Badger!

Tudom, hogy adós vagyok egy Queen koncert beszámolóval, de addig is jöjjön valami egészen más!

Queen koncert!

Queen koncertre megyek alig nehany ora mulva, meghozza Rigaba! Tudom, hogy a blog hanyagolva van mostanaban, de ezt most muszaj volt megosztani mindekivel. Csokozon es elnezeskeres az ekezetek hianyaert, de ez egy ilyen hely.

Picit vonatjegyek...

Mélyen turkálva a számítógépem elfeledett bugyraiban ráakadtam erre a csodálatos kompozícióra. Nem más, mint egy marék vonatjegy, amit szerény személyemmel egyetemben vonatoztam el 2007 december közepe és 2008 január eleje között. Annak idején kiszámoltam, hogy mennyi pénzet áldoztam fel a vonatozásba oltott kéj oltárán, de sajnos memóriám korlátos volta miatt csak tippelni tudom, hogy minimum másfél disznó ára.

Queen reloaded!

Tegnap felfigyeltem, hogy a Queen együttes 50%-a + 1 ember koncertkörútra indul Európában. Ezúton szeretném megkérdezni a drága olvasókat, hogy lenne-e kedve valakinek eljönni a festői Rigába szeptember 19-én? Igen, a koncertre. Lesz muzsika, szórakozás, kacagás. Tudon én, hogy Budapesten is lesz koncert valamikor, de az biztos nem Rigában lesz, mint ez! Szóval csak bátran.

Az amerikaiak nem viccelnek!

Felhívnám mindenki figyelmét erre a világraszóló mutatványra. A zamerikaiaknak nyilván nehéz lehet megemészteni, hogy Kína figyel az első helyen a világ nagyobbik felén elfogadott éremtáblázaton, ezért hamar kitaláltak maguknak egy alternatív számítási módot:

Nem tudom, hogy ilyenkor egy igaz amerikai szív nagyobbat dobban-e, de szerintem minimum szánalmas próbálkozás. Az NBC, mint olyan, nem kispályás vállakozás, sejtésem szerint nem egy rosszul megírt SELECT utasítás van e mögött, hanem szándékos átverés ferdítés. De vajon kit?

Kis hátralék

Sikerült egész mennyiségi hátralékot felhalmozni, túl sok minden történt az elmúlt hónapokban, én meg túl lusta vagyok mindezekről másnap beszámolni. Norvégiai beszámoló beáthatatlan távolságba került, de mindenki megnyugtatására mondom, hogy szép környék. Aki nem bízik abban, hogy hamar rövidesen fel fogom tölteni a képeket, annak ajánlom a következő linket. Én mindenesetre odakattintanék.

Most jöjjön néhány kép, amit sikerült felvarázsolni a nagy testvér képmegosztó szolgáltatásába. A nyáron Brémában és Hamburgban jártunk, ott sikerült elkattintani ezeket a remekművet.

bremen

hamburg

Utazás 2

Na én leléptem Norvégiába, Vasárnapig nem válaszolok az internetes megkeresésekre. Pussz!

Addig is jöjjön két vicces anyag:


Mit kérdeznek a Queen gitárosától?
- Milyen a víz Brian, May?

Vizipók kérdezi barátjától:

-Hova mész?

-Hova hova, hát a Szentföldre visszafoglalni Antiochiát a gaz Saladintól.

-Hát akkor szervusz keresztes barátom.

Hétvégi drumandbass megmozdulás

Erősen kontraproduktívra sikeredik ez a nap, már ami a munkát illeti, de igazábol amíg nem válaszolnak meg néhány fundamentális kérdést, addig nem nem nagyon tudok haladni a dolgaimmal, . A hibát a rencerben mértéktelen blogolással igyekszem tovább fokozni, nem kizárt, hogy a következő néhány bejegyzés is ma íródik. Kihasználom viszont a blogger.com nyújtotta lehetőségeket és cseppenként juttatom el a bejegyzéseket a virtuális tér minden mocskos szegletébe. Picit elkanyarodtam a címtől.

Szóval Szombat este ismételten megrendezésre került a Finn rally káros hatásait ellensúlyozni hivatott Beat vs. Rally mulatság. Ezúttal három különböző helyszínen tolták a zenét a hozzáértők, nekem a harmadikhoz vezető ajtót nem sikerült megtalálni a rendelkezésre álló négy óra alatt. Bár nem tudom, hogy ez bármilyen módon összefüggésbe hozható-e az elfogyasztott alkohol mennyiségével. A fő szinpadon raggie és raggaeton volt a fő attrakció, a mellékszálon drummandbass és, ezt hígítandó, másfél óra goa volt a terítéken. Eddig nekem fogalmam sem volt, hogy ebben a nagy faluban ilyen muzsikát hallgatnak az emberek, arról nem is beszélve, hogy én ilyen bulin részt fogok venni. Mindegy, véletlen, vagy nem véletlen, meglepően jó volt. (aki még életében nem hallott ilyet, az középső gombbal kattintson ide). A lemezjátszónál jófej emberek tekerték a potmétereket, mi pedig kitartóan égettük a zsírt, amíg ki nem tették a szűrünket. Ez a pillanat sajnos Finnországban fél három és három óra között szokott eljönni és ez valóban nem oké. Ez a buli megérte a befektetett energiát.

Daddy

Megkésve bár, de nem elfeledve jöjjön aminek jönnie kell. Első egy *masfél percet tessenek kibírni. Köszönet annak, akitől ez van!

Szauna reloaded!

Történt pedig, hogy 2008-ban, a gyík havában (tegnap), néhányan elhatároztuk, hogy szaunázni fogunk. Így is lett, minden ment, mint a karikacsapás a terv szerint, amikor egyszer csak egy finn haversrác a barátnőjével érdeklődik, hogy ugyan zavarna-e minket, ha ők jönnének szaunázni. Természetesen jó negyed másodpercbe telt, amíg rávágtam, hogy nem zavarna, dehogy is. Így esett meg, hogy hat puczér ember mellett ott figyelt egy puczér néni is.

Csak azt nem értem így utólag, hogy miért kellett nekem két és fél évet várjak erre a pillanatra?

Achtung! Részleges napfogyatkozás 2

Hát ez remek volt.

Achtung! Részleges napfogyatkozás

Jó 14 perc múlva részleges napfogyatkozás lesz Jyväskylä-ben, mindenkit szeretettel várok, szállás van, kaját meg adok.

Stockholm 2008

Hétvégén az időt együtt ütöttük el a szülőkkel, valamint P. Zoltán sikeres programozó és bájos húga társaságában. Az idő remek, a társaság csodás, mi kell még egy sikeres hétvégéhez? A válasz természetesen Finnország fővárosa, a dániai Stockholm. Bizony, aki teheti, az mindenképpen menjen el egyszer ide.

A várost Turku irányából támadtuk meg a fóka hajótársaság kompjával, a dokkig a feltuningolt (megjavított) Sárkánygyík volt segítségünkre. Sosem voltam még nyáron komppal, nem gondoltam volna, hogy ennyi ember képes belemászni egy ilyen lélekvesztőbe. De igen, annyi ember torlódott össze a váróteremben, hogy arról kódultunk. A szobabeosztás nagyszerű volt, rajtam kívül mindenki egy kabinba került. A komfortérzetemen nem sokat emelt a tény, hogy nem a majmokkal és elefántokkal (nem vicc) egy szinten aldutam, cserébe viszont kaptam egy kínait, aki nem kapcsolta ki a nyomorult Nokia telefonját, ami egész éjjel berregett, egy arcot, aki szerencsére végig aludt, valamint egy harmadikat is, aki épp akkor érkezett meg, amikor már majdnem sikerült túllendülni a telefon okozta problémán. Na mindegy, az utazás viszonylag kényelmes volt, reggel a bűfében sokpénzért annyit ettem, amennyit nem szégyeltem. Vissza úton úgy döntöttem, hogy jobb a békesség és inkább messziről kerülöm el a kajáldát.

A város maga csodálatos, kánikula volt dögivel meg egy középkategóriásnak is csak a maláj szálloda után félve nevezhető hotel, természetesen kinn a világ végén. A környéken tanyázó vadnyulak viszont kellemes látványt nyújtottak, a békés táj is biztos csodálatosan hathat azoknak, akik nem egy kis finnországi városban élnek és látják ugyanezt folyamatosan az év sokszáz napján. Nekem nyüzsgés kell, meg város-zaj. A belváros már ezt nyújtotta a javából: világ legnagyobb melegfesztiválja (egy egész hétig), antikapitalista, -imperialista és amerika ellenes rendezvény, millió ember, mindenféle színben, szagban, fejjel és hajjal. Ez az, ami kell nekem! El is határoztam, hogy odaköltözök majd valamikor. Kár, hogy mindig oda akarok költözni, ahol épp vagyok.
Sok mindent lehetne mesélni a városról meg hogy mit csinaltunk, de talán felesleges, úgyse érdekel senkit sem. Cserébe jöjjön néhány kép:

tripping in stockholm

Utazás

Egyre ritkábban és egyre kevesebbet írok manapság, de most bejelenteném, hogy hétvégére megyek Stockholmba. Úgyhogy mindenki ehez tartsa magát.

Irány haza! vs. A beteg sárkánygyík

Kezd meglepően jó idő lenni a világ eme esővel erőteljesen megáldott szegletében, erre mi történik? Hát megyek ma haza! Igaz, hogy csak holnapra érkezek meg, de aki sokat markol az keveset fog. A tervezett útvonal: JKL - Tampere - Frankfurt - Köln - Kolozsvár -Szatmár. Közben már körvonalazódik két kiruccanás, de erről inkább majd akkor, amikor biztos lesz.

Közben a sárkánygyík sajnos beteg lett, elkezdett belőle szivárogni az üzemanyag, egyenesen a benzintartályból. Ma kiderült, hogy az első körben kigondolt megoldás nem működik, a sofőr (azaz autószerelő) nem tudodd olcsó utángyártott tankot szerelni sehonnan, ezért ha új tankot akarok, akkor lehet venni egy teljesen eredetit potom 770 készpénzért. Na én ezt annyira nem szeretném, úgyhogy most próbál találni egy olyan embert, aki képes a műanyagot megheggeszteni. Mindenesetre ez sokkal szimpatikusabb megközelítés.

Kis munkát kis ívben, nagy munkát nagy ívben...

Régóta nem jeletkeztem, igazából azt szoktam ilyenkor mondani, hogy nem nagyon van miről írni, de ez most nem lenne igaz. Mégis azért ragadtam billentyűzetet, hogy bejeletsem, hogy ma 23:56-kor hagytam el a gyárkapu ajtaját és ezzel új egyéni rekordot állítottam fel. De jó már!

Összefoglaló

Időhiány nagyobb, mint kéne, de azért jöjjenek az elmúlt megannyi idő fontosabb eseményei bő féltucat hiányos tőmondatban:

- voltunk Londonban, képek valamikor tutira lesznek
- járok masszázsra
- járok fizioterapeutához (vagy valami hasonlóhoz)
- múlt hét óta hivatalosan is magányosan tengetem hétköznapjaimat (igen, nincs barátnő)
- voltunk szigeten (vahaporo), mólót installáltunk, hétvégét töltöttünk
- két hét leforgása alatt kerek egytucat repjegy boldog tulajdonosa lettem
- államvizsga: mínusz 4 nap!

csóközön

Hav!

Május 19, Jyvaskyla, Finnország...

ui: nemjelentkezésem oka, hogy tanulok. sok szerencsét nekem!

Nem történik semmi

ezért nem is írok semmit. Londoni képek feldolgozás alatt, beszámoló is. Közben csipetnyi tanulás és idegeskedés. Ez jutott mostanra...

Május 2.

A szeretet ünnepe után kerek egy nappal egy örökzöldet szeretnék megosztani. Londonból sikeresen megérkeztem, hétvégét a szigeten töltöm, valamikor valami izmosab megszólalás is fog jönni a britt élményekről. De addig is:

London baby!

Rövidesen lelépészet van a cégtől (a.k.a. gyár), hazamenészet, becsomagolászat és indulászat Temperébe, ahonnan három órás repülészettel Londonba érkezészet van. Közben piros gépkoccsi tankolászat, még mielőtt ottmaradászat van valahol a senki földjén, aztán jajveszkékelészet napohosszat. Na most ennyi inkább...

Dublin baby // phase 3 of 3: Giant Causeway tour

Utolsó ír-szigeteki napunkon egy autóbuszos túrára indultunk. A céget magát Karbert cimbora ajánlotta, merthogy az mekkora már. És valóban, nagyszerű nap következett. Idő és akarat hiányában én most nem óhajtok részletesebb beszámolóval szolgáltatni, fent említett úriember ugyanis már megtette mindezt itt és itt.

És néhány naccerű kép is:

Dublin baby // phase 2 of 3: Belfast

Belfast egy gyönyörű város, nem túl nagy (Dublin se óriási, legalábbis a központ), minden emberi távolságon belül. Lakni egy francia párnál sikerült. Érdekes emberek voltak, főleg a lány. Epp egy érdekes alvási módszert vezetett be, alszik fél órát, majd ébren van három és felet. És ez folyamatosan, megállás nélkül. Ha jól emlékszem épp a harmadik héten járt már. A csákó a nagyobbik nagytestvér szoftverfejlesztő vállalatnál tevékenykedett, mint support team coach. Érdekes meló lehet, de szerintem nem az. Egy olyan helyen laktak, ami régabban állítólag veszélyesnek volt tekinthető, egészen pontosan a koronahű protestánsok negyedének kellős közepe. Néhány érdekes utcafalra kiakasztott óriási festményeken kívűl semmi furcsaság nem volt, olyan volt, mint egy tipikus nyugati Észak-ír város.

A részletekbe nem mennék bele, akit érdekel Belfast, annak ajánlom karbert tesvér blogjáról a következő bejegyzést: ezt!

Viszont érdekességnek megemlítenék két dolgot. Otthagytam a fényképezőgépemet és enyhén, de csöppet sem tolakodó módon fekete TheNorthFace sapkámat a buszon. És másnap megvolt. Jóemberek vannak. Ez az egyik. A másik pedig, hogy belefutottunk egy nagyon érdekes arcba a belfast-i egyetem környékén, aki valami olyasmi betegségben szenved, mint Einstein és még néhány hasonlóan nagy arc. A lényege, hogy bizonyos dolgokban nagyon jó (pl memorizálás), másokban pedig nagyon nem (pl. bőléreengedés, antiszocializálódás). Sajnos a szindróma neve nem jut az eszembe itt és most. Nagyjából egy órát beszélt mindenféle érdekes dologról, nagyon megörült, hogy tudtuk mennyi az abszolút 0 fok Celsiusban és hogy ki mutatta ki, hogy ez annyi. Közben felírt vagy 20 könyvet, amit érdemes lenne elolvasnunk. Ez itt ő:



És végezetül jöjjenek a képek:

Webvilágbékre reloaded

Hopp, ma reggel vettem észre, hogy van legalább egy ember, aki beszél magyarul és nagyon nem nagyon érti a viccet. Természetesen álláspontja elfogadásával maradok feltétlen híve. Webvilágbéke!

Dublin baby // phase 1 of 3: Dublin

Nem gondoltam volna, hogy ennyire el fog húzódni eme bejegyzés megírása, de a Károlyt övező hisztériát követően tiltakozó szülők ezrei követeltek elégtételt és egyben részletes beszámolót az Írországi kiruccanással kapcsolatban. Ezt most nem kapják meg, de azért kevéske információt szórok a mélyentisztelt publikum közé.

Dublin, mint azt mindenki tudja, nem az egyenlítőtől néhány száz kilométerre található banánköztársaság, Togo fővárosa. Nem híres szülötte Jean-Bédel Bokassa, a közép-afrikai köztársaság elnöke és császára, valamint lakosságát nem alkotják 24,6%-ban hutu származásúak, akik milicíákba szerveződve 1994-ben népírtást követett el Ruandában néhány százezer, főként huszi származású lakos sérelmére. Bár a városban tartja magát a pletyka, mégse elefántcsontparti származású a város főura (Paddy Bourke). Na de kezdjük a legelején...

Nagypénteken kiálltam kora reggel egy piciny kis jyvaskyla-i buszmegállóba, ahol reményeim szerint megáll a tamperei busz. Teljes siker, a busz valóban megállt. Két ember volt összesen rajta, utólag kiderült, hogy a másik jómadár is magyar volt. Ez csak a legvégén derült ki, amikor hallottam is a barátnőjével beszélgetni a pirkkalai repülőtéren. Viszont apró porszem került a számításomba, nem sikerült reptéri buszt kapni a tamperei buszállomáson. Sajnos Finnországban Nagypéntek épp Szombatra esik, már ami a nyitvatartási időt jelenti. Az első szóbajöhető busz épp tíz perccel a repülőgép felszállása után szedte a sátorfáját és indult el a repülőtér felé. Megoldás: taxi és 28 EUR, ami a szimpatikus taxishölgy bukszájában landolt. Ha jobban utánanézek, nem kizárt, hogy még előtte nap rájövök a turpisságra és J.Ános kollegával és az elnyűhetetlen Sárkánygyíkkal vitetem el magam, ráadásul nem kelek hajnalok hajnalán. De nincsen gond.

A rengeteg szabadidőt mobilinternetezéssel és diszkrét anyázással töltöttem, ami a reptér biztonsági ellenőrzésénél pörgött fel maximumra. A kollegina arról próbált meggyőzni, hogy a romániai személyi kártyám, ami az egész EU-ban, kivéve Svédországban, legális utazási dokumentum, nem megfelelő, mert nem szerepel benne a nemzetiségem. Nálam volt az útlevelem, így átmehettem a vaskapun. A határőrnek természetesen elég volt a személyi is... Utána még 1 órán keresztül dohogtam, hogy miért nem hívtam a főnőkét elégtétel követelve!

Na de ugorjunk, mert unalmas három óra várakozás, majd ugyanennyi repülés következett. A dublini eerport picit meglepett, nem egy szokásos istállóra hajazó fapados repülőtér, hanem Dublin egyetlen, ezáltal összkomfortos reptere várt. Akkora, mint két tucat kaszáló, súlyos percekig gyalogoltam csak a repülőtől a csomagfelvevő csarnokba. Itt potom másfél óra várakozás után sikerült találkozni a barátnénivel. 30 percesre volt tervezve a várakozás, de én ennyivel hamarabb, ő meg ennyivel késöbb érkezett. Reptérből kijutás, buszállomás keresés, megfelelő busz felkutatása (van vagy 10 busztársaság Dublinban), 1,90-ért két, 90 percig érvényes jegy váltása következett. Közben a dzsípiesz is beüzemelődött, mert ugyebár a hotelt is meg kellett találni valahogy. Közben még vettem 7 euróért 5 almát és 4 banánt, marha jó üzlet.

Hotel: három csillagos, roppant unalmas és kedvtelen arcot vágó recepciós hölgyemény, nagyszerű szoba, picit festékszagú a frissen festéstől. Azt hittük mellébeszél a frissen festéssel, de NEM, tényleg. Kényelmes ágy, ír tea, buta televízió és hihetetlenül bolond fürdőszoba várt ránk. Nem igazán tudom, miért jó, vagy miért nem, de nem normális a hideg és a melegvizes csapot egymástól egy lábnyira elhelyezni a kagylóban. Nem elég, hogy az egyikben marha forró víz folyik, ráadásul a másikban meg hideg van.

Befizettünk egy nyitottbuszos városnéző túrára, amit a csípős szellő keservessé tett a végére. De legalább láttunk minden fontos nevezetességet és nevezetes fontosságot a városban: legrégebbi pub, legkisebb pub, legakármilyenebb pub, guinness sörgyár, egyetem, valamilyen park, az enyhén langyos Oscar Wild szobra, nemzeti bank épülete (ami írtó ocsmány). Ez utóbbit sikerült az idegenvezetőnek emlékezetessé tennie egy vicces megjegyzéssel. Az épületnek tervezése idejében sokkal több szerep jutott, mint manapság az EUR-övezethez való tartozás miatt. Visoznt Írország teljes mellszélességgel támogatta a csatlakozást, mivel ezáltal közelebb kerülnek egymáshoz az európai népek, egymás jobban megbecsülik, kultúrájukat megismerik és elfogadják. Ez természetesen a brittekre és dánokra nem vonatkozik.

Sok minden érdekes dolog nem történt ezen kívül itt, inkább beszéljenek a dublini képek maguktól:

Új frizura

Csütörtökön egy hirtelen jött impulzust követően meglátogattam a gyár földszintjén lévő fodrászasszonyt. Ő értette a dolgát, valószínüleg soha senki nem törődött még ennyit a hajammal: levágott egy kicsit, ritkított, majd a maradékot levágta; bekente zselével és vax-szal; megmosta, megszárította, picit benedvesítette, megint megszárította. Na nem ragozom, az a lényeg, hogy potom 25 készénzt csúsztattam a markába. A hatás viszont leírhatatlan volt: két ember (Z és J) teljes szívvel röhögött rajta, ma pedig azt is megkaptam, hogy 10 évet öregít az új haj. Végül is akármilyen mélyen megyek le, nem jut eszembe olyan alkalom, hogy meg lettem volna elégedve a hajammal. Úgy igazán. Ehez képest a mostani az egész jó arány lett.

Viszont 25 eurót még sosem fizettem ki erre a mókára...

Károly, az unikornis

Előrevetíteném, hogy a következő két videó nem normális! Egyebet tényleg nem tudok hozzáfűzni...

első rész:





második rész:

Mint olyan #2

Hihetetlen, hogy még mindig nem sikerült a végéra járni a képeknek, de én igyekszem. Addig is egy csodálatos pillanatkép, amikor csak úgy spontán megjelent a hátamnál egy oceánnal díszített tengerpart.

én

Bréking

Jókedvvel állapítottam meg az imént, hogy a mérleg nyelve egészen pontosan 100 kg-ot mutatott. Ez még mindig sok, de mennyivel jobb már, mint a 104. Megcsináltuk!
Új cél a hónap végére: 97 kg. Erős lesz...

Mint olyan

Lemaradás #2: Azok a csodálatos anyajegyek

Előzmények:

• hátamon volt néhány anyajegy, ráadásul a három dimenziós fajtából;
• vettem egy masszás bérletet gáláns cégünk jóvoltából;
• napozni, bár nem különösebben szeretek, kell, mert hasznos;

Úgy döntöttem, hogy eljött az idő és teszek valamit magamért. Megtudakoltam, hogy hova kéne menjek, kihez és főleg mikor. Fontos dolgok ezek, mert lényeges, hogy az a hova az legyen nyitva, a kihez meg legyen ott. Szóval kaptam egy időpontot a körzeti orvosomhoz egy verőfényes márciusi napra. 5 egész percet kellett rá várjak, de megérta: követtem őt az épület egy másik szárnyába, ahol kiderült, hogy már két másik ember is ott volt és ránk vártak. Ráfektettek ugyan arra az asztalra, ahol múlt héten még, mint marha a vágóhíd bejáratánál, figyeltem, hogy az orvos néni mit csinál a gyomromban. Szóval picit meglepett ez az operatív munkavégzés és szervezés, semmi felesleges adminisztráció, adott időre mindenki egy helyen volt (én is!) és kezdődhetett a beavatkozás.

Először is össze-vissza szurkáltak egy érzéstelenítőt tartalmaző injekcióval. Nem tudom mi volt benne, de az biztos, hogy masszív anyag: onnantól kezdve akár egy Mikszáth-összest is tetoválhattak volna a hátamba, én nem éreztem semmit sem. Az úriember egyszer megkérdezte, hogy érzek-e valamit? Nemleges válasz után közölte, hogy jó, mert épp kihasított egy darabot a hátamból, úgyhogy csak maradjak nyugton és figyeljem az EKG gépet, hátha elromlik. Hamar összevart, elkötötte a szálakat, majd egy "OK" felkiáltással elviharzott és kettesben hagyott egy nővérkével. Ő volt olyan szíves és valami ragtapasszal utilapút kötött a hátamra, felhívva a figyelmemet, hogy aznap azért még ne zuhanyoljak.

Dublin után egy egész nappal ismét hivatalos voltam ugyanabba az intézménybe, eljött az idő, hogy testemből kicibálják a funkciójukat vesztett madzagokat. A műveletet percre pontosan hajtották végre, ezúttal nem az előre kiszemelt áplolónő, hanem egy tanonc, aki épp akkor és épp ott gyakorlatozott. Túlzottan nem volt fájdalmas, bár gondolom az egészről valamit elárul az a tényt, hogy itt legalább éreztem, hogy foglalkozik velem valaki, nem úgy, mint beszedált állapotban az asztalon feküdve.

És hogy ne legyen még vége: jövő hétre kaptam egy időpontot, amikor is a körzeti doktorom telefonon fel fog hívni és közli az eredményét az anyajegyek jol megvizsgálásának. Ő fog felhívni engem és nem én őt, kéretik erre fektetni a hangsúlyt. Mindenesetre már nagyon várom.

Összegzés: saját háziorvosom (vagy mi) végezte el rajtam az életet nem mentő beavatkozást, ami operatív, gyors és fájdalommentes volt. Ez az, ami Lehelnek kell... meg a jelzésértékű 11 eurós orvos-beteg talalkozó számla, amit azóta voltam szíves befizetni. Ja, és néhány napig abban a hitben voltam, hogy 4 anyajegyet szedett le a doktot úr, de Dublinban (hol máshol) kiderült, hogy ötöt. Pedig jó voltam matekból annak idején...

Lemaradás #1: Gasztroendoszkópia

Nem tudom mikor jutok a mondandóm végére, de kezdjük az elején: Dublint megelőző két héten generálozáson vettem részt: gasztroendszkóp, anyajegyleszedetés, lázcsillapítás, fogyókúra.

Gasztroendoszkópot nem tudom, hogy be kell-e mutassam valakinek, az a lényeg, hogy ellenségeimnek is csak fentartások mellet kívánnám. Magyarul gyomortükrözésről beszélünk, a lényeg, hogy egy nem elhanyagolható méretű csövet ledugnak az ember arcán egész a gyomráig. Alapesetben itt körülnéznek és megállapítják, hogy mi a nagy helyzet. Egyébb lehetőség, hogy diszkrét mintavételezéssel fűszerezik meg az amúgy is roppant kellemetlen műveletet. Nekem sikerült egy ilyenbe belefutni és nem akarok hazudni, de nem volt jó: amikor már várja az ember, hogy most a doktornéni fogja és lekapcsolja a gyomromat a gépről, bejelenti, hogy most egy másik csövet belevezet a csőbe és mintát vesz. Saját tapasztalatom szerint a mintavételezés nem sokkal rosszab, mint ha nem csinálnának ott semmit, de hallottam már különböző véleményt is ("lehánytam a doktornőt"). Mindenesetre az első mintavétel után nem értek véget a megpróbáltatások, ugyanis kiderült, hogy négy különböző helyen szándékszik a mélyen tisztelt doktornő belemarni a húsomba. Na mindegy, túléltem szerencsére, de felejthetetlen 7 percet okozott számomra a néni, az biztos.

Folytatás következik, az biztos!

Ismét itt

Bár csak egy rövid bejegyzés erejéig. Dolgozom egy (vagy több) hosszún is, elég sok minden történt azóta, hogy sehol semmi, de mindennek van oka.

Addig is, az unalmat maximálisan elkerülve, fogyasszátok jókedvvel (a köszönet pedig Pavol kollegát illeti). Először mindenképpen az elsőt kell megnézni:

Hát ez is megvolt... Bowling*omO

Nem tudom mit is gondoljak a tegnapi napról. Rövidre fogom inkább: sikerült a cégünk összes jelenlevő tagját (harmincegy személy) megelőzve elhódítani egy egész évre e Bowling*omO vándorkupát a szokásos évi bowling versenyen. Ahoz képest, hogy ez már az ötödik alkalmam volt, egész jó eredmény. Én mindenesetre roppant büszke vagyok magamra. Ráadásnak a csapat kategóriában is győzedelmeskedtünk és csapaton belül is sikerült mindenkit lenyomni összpontszámot tekintve, igaz, a második helyezettem 1 ponttal, ami 537-536-os eredménynél nem túl nagy. A köreredményeim: 99, 138, 158. Ez utóbbival sikerült a bravúr.

ez mind az enyém egy egész évig

oda meg majd jön az én nevem is, kiegészítve a 2007-es győztessel,
aki nem más, mint a 2006-os

Ezthallgasdmeg: KALI

Ezúttal egy kevésbé ismert dob's'basszus lemezlovászra hívnám fel a figyelmet. A hölgy, aki civilben dizájner, kellemesen hallgatható, talán még liquid funknál is lazább muzsikával lepett meg engem, olyannyira, hogy azóta kiíródott audiócédére és a sárkánygyík is folyamatosan ezt bömböli (na jó, néha egy kis Belgával készülök fel a hangulatra, néha viszont nem). Ezt kéretik összeadni.

Tracklista hijján tájékozottabb olvasóm segítségét kérném: milyen zene van 10:20-tól, 31:14-től, illetve 37:26-tól. A szerencsés beküldők között egyéves blogelőfizetést, ingyenes vizisílehetőséget Jyvaskyla-ben és lejárt szemcseppet sorsolok ki. Az ajándék személyesen átvehető. Komolyan!



(sajonos a teljes szäm meghallgatásához regisztrálni kell itt (www.imeem.com), illetve belépni, cserébe sokféle muzsikát lehet egész jó minőségben meghallgatni... ha minden igaz)

Dublin bébi!

Kínomban nem tudtam ennél eredetibb címet kitalálni a legújjabb bejegyzésnek. Röviden és tömören: körvonalazódik egy újabb kiruccanás, ezúttal Dublinba (és vidéke) (besz!rás, hogy ez a link csak eszperantó nyelven érhető el!), kettecskén Agnieszkával. A "körvonalazódik" nem elég erős szó, mivel repülőjegy már van, de most egy nagyságrenddel nagyobb összeget jelképező bitosozat hagyta el bankszámlámat a virtuális téren keresztül. De talán egy odavissza út 140 EUR-ért még mindig igencsak jutányosnak tekinthető.

A terv: 21-én, Nagypénteken elhagyom Finnországot Tampere légikikötőjén keresztül, egy-két nap Dublinban való csavargás után a híres Moher-sziklák megtekintése lennének a soron, majd végül néhány nap Belfast. A főnök ezúttal is késöbb tudja meg a tutit, remélem ezúttal se köp bele a levesbe.

Hogy kis izgalom is legyen az úton: úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk igénybe venni a hospitality club szolgáltatásait. Aki nem tudná, miről van szó, röviden: jófej emberek jelentkeznek, hogy ők szívesen fogadnának hasonló cipőben lévő embereket egy-két éjszakára, teljesen ingyen. A poén, hogy szállást sem muszáj felajánlani, ha nem akar az ember, de ha megteheti, miért ne? Akkora forgalom úgysem várható, sőt igazából egy kis szín keveredne szürkeségében neha igencsak rémisztő hétköznapjaimba. Akit érdekeli, hogy miről is van szó, az olvassa el a főoldalon található bevezetőt, illetve ezt.

Géza, a láma

A nagy, nemzetközi visszhangot is kiváltó siker miatt én is örökbefogadtam egy jószágot, aki immár a blog hivatalos lámája. Íme:

adopt your own virtual pet!

Lehet simogatni is meg ráklikkelni is...

London bébi!

Jóbarátok rajongók pillanat alatt lederiválhatták, hogy mi is a dörgés. A tulnyomó kissebség számára viszont ezúton jelentem be, hogy megyek hamarosan Londonba, igaz egyelőre csak néhány napra. Történt ugyanis, hogy egy szép verőfénytelen februári munkanapon két semmittevés között Zoltán jóember felhívta a figyelmünket egy pofátlanul olcsó repülőjegyre Tampere - London nyomvonalon. A felismerést rövid tanakodás, majd pedig tett követte: öten vettünk repülőjegyet a Ryanair társaság járatára, fejenkét mintegy 19 euróért oda-vissza, tokkal-vonóval. Igaz, ebben nincsenek benne a várható Londoni költségek, a benzin Tamperébe, két és fél liter rum és a tizalkalmas masszásbérlet ára, de ennek ellenére az ár jutányos és méltányos. Hab a tortán, hogy barátnénit is meggyőztem e görbe hétvége helyességéről és egy 9,14 eurós Barcelona - London odavissza jeggyel sikerült felrakni a h-ra a pontot. Főnöküntől megkaptuk a zöld jelzést, úgyhogy London bébi! De csak Április végén.

egészséges életmós update: a rohanás sikerszéria sajnos abbamaradt, nemúgy a hallatlan fogyási projekt: máris 103 kg alatt vagyok. Nem tűnik túl nagy eredménynek, de tekintve, hogy mennyit mozgok és eszek, egész jó. Amúgy sem vagyok elkötelezett híve a súlyfelesleg gyors leadásának, hisz aki sokat markol, az keveset fogy. Ha sikerül e hónap végére konstansan 102 alá kerülni, akkor felülbírálom a márciusi célt -1 kilóval. Nagyszerű!

no tájtl

Hétvégémről szeretnék néhány apróságot megosztani jóravaló olvasóimmal: először is a sárkánygyík félszemére megvakult, ezért lámpacserét kellett rajta végrehajtani. Valószínüleg egy szakembernek ez a művelet egy egyszerű csuklómozdulat, mi azért elátkoztuk azt a nyomorult akkumulátort (ami egyszer cserben is hagyott már...), hogy miért épp ott van, ahol van. Szóval a nagy kezeink miatt nem sikerült rátapintani a lényegre, ezért merész elhatározassal az akkumulátor nem végleges eltávolításában láttuk meg az idvezitőt egy szebb jövő reményében. Ez sajnos nagyon régota figyelhetett a motorháztető altat mozdulatlanul, mert a rögzítő csavarok szabályosan összegyógyultak az anyacsavarokkal. Végül lengyel ezermester barátunk néhány erélyes, de hasznos mozdulatsorral véget vetett a szorongásnak. Lámpákat kicseréltük, akkumulátort visszahelyeztük és olajjal megtámogattuk a rögzítést. Most megy, mint ha dézsából öntenék.

Hétvégén még megejtettünk egy rövid kiruccanást Zoltánnal és mélyentisztelt Bernadett szomszédasszonnyal egy kb. közeli uszodába (Perunka). Érdekes medencék voltak ott, legalábbis a jyvaskyla-itől egész rendesen különbözik. Elsősorban kikapcsolódni érdemes menni oda, melegvizes medencék egész sora (kettő) várja az érdeklődőket, úszni viszont annyira nem lehet.

Közben sunyiban rákaptunk a tekézésre, már háromszor is sikerült egy jelentékeny mennyiségű készpénzt a bowlingteremben hagyni az elmúlt szűk két héten. És ez még csak rosszabb lesz...

Fut a szekér...

ahogy én is, már zsinorban második nap tettem meg a kijelölt 15 perces útszakaszt. Nem tudom, meddig fog tartani a lendület, de ma már ismét érzek a lábamban olyan izomcsoportokat, amiket el is felejtettem, hogy léteznek. Hátha jól jelent mindez. Meglássuk.

Elmulasztottam viszont egy nagyon fontos eseményről beszámolni. Hétvégén úgy esett, hogy elhívtak egy város melletti lőtérre ellenőrzött körülmények között lövöldözni egy kicsit. De nem ám a légpuska - vízágyú - paitball hármas mentén kell keresni az igazságot: a kiválasztott egy 9 miliméteres cseh pisztoly volt, amit a kapcsolat kapcsolatának a kapcsolata tulajdonolt (aki mellesleg versenyszinten űzi ezt a sportot).

Jöjjön megannyi fotó:




és megannyibb mozgokép:









Ennyit erről.

Nehéz az élet

A szó legszorosabb értelmében értem a címet, ugyanis sajnos szembesülnöm kell lassan azzal a problémával, hogy nem lehet annyit enni és nem mozogni, amennyit eddig. Mivel már alulról súrolja a 105 kilót ezért mától netovább: elmentem hamar futni. Igaz épp csak +/- 0 fok környékén dzsezzel a hőmérséklet, de legalább nem volt halálosan melegem. Ezennel viszont bejelentem a célt: MÁRCIUS végére 100 kg +/- 1% hibahatár.

A kenőolaj

Tegnapelőtt autóm új olajat kapott. Nem is gondoltam volna, hogy 10 perc alatt szájba lehet egy ilyen műveletet verni, arról nem is beszélve, hogy utána a zótó láthatóan megfiatalodva, mint egy táltosparipa, csap a lóerők közzé. Nem csak a motor búg kellemesebben, de a teljesítmény is érezhetően nőtt.

Közben kiderült, hogy a helikobaktériumok még mindig bennem tanyáznak és egyelőre fogalmam sincs miként lehetne megszabadulni tőle. A doktornő emailben megemlítette a gasztroszkópot, aki tudja, hogy mi az, az megérti, hogy még gondolkodok rajta. Bár már tudom a választ. Na meglássuk majd, mindenesetre egy randevú már le van zsírozva a doktortnénivel, majd ő felhomályisít.

A sárga

Azt nem mondanám, hogy megöl az irigység, de hogy van az, hogy egyesek bizonyos cégeknél ingyen (vagy olcsón) vehetnek rész mindenféle társadalomépító aktivitásban, ráadásul munkaidőben, mások esetén pedig egy teljesen más cég főnöke még a hivatalos céges események előtt 10 perccel is képes email írni, hogy fél órával kevesebbet kéne beírni az aznap elvégzett munkához? Most akkor ki is a bolond ember? Mindenesetre egy újabb csepp...

De nem panaszkodok, ma potom 80 euróért felajánlottak egy 8 alkalmas masszásbérletet. Esélyes azért, hogy lecsapok rá.

Óriási nekibuzdulás (version 2008)

Friss diplomásként (ehh) mint újjászületett bárány vettem bele magam egy újabb kihívásba: jelentkezni egy következő egyetemre. Mindenesetre vegyes érzelmeket rántottak a felszínre az elmúlt néhány nap kihívásai: papírok előkészítése, indoklás megfogalmazása, hitelesített másolás. Azt azért el kell ismerni, hogy még mindig nagyságrendekkel jobb ez így, mint felvételizni. Ma viszont a végéra játunk mindennek pappz kollegával. A megoldandó dolgokat megoldottuk és a papírokat egy szemrevaló leányzónál hagytuk az egyetem Agora nevű épületében. Most várás van!


Írnám én még ezt a bejegyzést, de inkább megyek haza. Kellemes csütörtök délutánt mindenkinek.

Ollé!

Eljött a nagy pillanat, amikor a gyötrelmek (legalábbis részben) véget érnek. Ma sikerült megkaparintani a finnországi diplomámat, ami egyértelműén bizonyítja, hogy én immár mérnök , mitöbb BSc vagyok! Hogy a mérnök hogyan jött ki nekik, azt nem tudom, mindenesetre nagyon nem zavar, mitöbb kellemesen érint. Azóta ízlelgetem a "dumnu' inginer Bara Lehel" megszólítást, de az igazat megvalva még nem vagyok teljesen biztos benne.
Az oklevél melléklete egyébb csemegével is szolgál: kiderül belőle, hogy én a képzést finnül végeztem. Ez azért nagyjából egyenértékű lehet egy felsőfokú finn nyelvvizsgával is. Sajnos ez csak eme bejegyzés írása közben tudatosult bennem, ezelőtt már egy villanypostával rászoltam a titkárságra/tanulmányi osztályra, hogy legyenek szívesek nekem egy normális papírt adni.

ui: az otthoni élmények még mindig nincsenek kellőképpen dokumentálva, a tervek viszont már a tervezőasztalon fekszenek.

Egy év az nem kettő

Erre jöttem rá a napokban, amikor is megfigyeltem, hogy épp egy éve kezdtem el írni ezt a nagyszerű, ámde annál értelmetlenebb blogot. Bár sok mindenről írhatnék (és fogok is talán), egyelőre inkább mutatok még egyébb egy éves dolgokat, hogy mindenki a csodájára járhasson. Íme:

Katica egy éves, és minden örömét a lekvárban találja

Károly, a félintelligens háztartási gépezet megpihen


Romboló, a hangyász,
5 perccel mielőtt megette volna a képen látható piros virágokat

Kázmár, a haszonjármű, épp olyan, mint egy naposan

Beátán, a lámán, nem fog az idő vasfoga
(a lámákra majd egyszer még visszatérek)

Renáta, a mindig éhes, aki a keresztelő után a vallásban találta meg önmagát

Tibor

és végül, de nem utolsó sorban:

Renáta, a gyík, akinek fogalma sincs miről van szó, mert nem elég intelligens hozzá

Na vége

Kész van a Szigorlat... mostmár csak várni kell az eredményre... de nagyon rossz nem lehet ;)

Cseh muzsika

Nagy tanulás közepette elhanyagolom a mélyentisztelt olvasóközönséget. Subbának hála viszont olyan bejegyzés szüleyhet, amihez semmiféle kommentár nem szükséges. Íme:

A nagy felújítás

Aki ismeri a Bara család történéseit, az biztos tudja, hogy az elmúlt néhány évben mi volt a legnagyobb projekt a há tájékám. Aki nem, annak elmondom: lassú, de biztos (és nem kevésbé látványos) felújítás történt, aminek a keretében három szoba teljesen átalakult, csakúgy mint a két előszoba, a konyha, valamint a fűrdőszoba. Már csak két szoba, a pince, a kert, a külső rész, valamint a szomszédos, egykoron egész Szatmárt és vidékét ellátó ostornyél- és kosárfonó gyár maradt hátra. Ez utóbbi a következő évszázadra kiemelt beruházása.

A legutolsó fázisban a nappali, az egyik előszoba, a konyha, valamint a furdőszoba/toalett volt a soron. A képek azt hiszem magukért beszélnek, viszont fontos megjegyezni: az egyik képen feltűnik egy fekete jószag, ami egy macska. Róla azt kell tudni, hogy ha el szeretnénk menni vásárolni, akkor képes hozzánk csapódni, mint egy rosszab fajta kóborkutya. Aki látott már ilyen jószagot, az legyen szíves megírni ide. De jöjjenek hamarjában a képek:



Aki nagyon unatkozik, az nézzen meg még néhány Krakkóban készül, válogatott képet itt.

Analízis ingyért

Az ősi román nemzet mindenható kormányának hála (köszönjük!) minden, a társadalombiztosításban valamilyen szinten résztvevő személy évente egyszer ingyenes analízisen vehet részt. Rám ma került a sor, helyesebben ma kerítettem rá sort Szatmáron. Mivel sikerült úgy intézzem, hogy az egyetem taposómalma számomra egyenértékű a kozmosz végtelen vibrálásával, ezért én is jogosult vagyok e nagyszerű szolgáltatásra.

Izgalommal telve és átkokat szórva a reggel kitalálójára ébredtem hét után, majd szomorúan vettem tudomásul, hogy egyelőre nem vehetek magamhoz táplálékot. Gondolom felmegy az emberben a pumpa és a vércukor, ezért kerülendő. Édsanyámmal hajnalok hajnalán felkerestük a rendelőt. Az asszisztensek végtelenül kedvesek voltak (kis túlzás). A csúcspont az volt, amikor az egyik épp előttem szúrta meg magát egy tűvel, amivel az előző klienstől vett vért. Ezután beletette az uját egy üveg szeszbe. Én tényleg igyekszem nem a hibát keresni mindenben, de talán nem ez a módja a fertőtlenítésnek.

Az évezred arca

Ki lehet ez a magabiztosságot sugárzó, ragyogó arccal a végtelenbe csudálkozó fiatalember, akin nem fog az idő vasfoga?

további képek itt!

Napocska

Itt a blogban igyekeztem mindig felhívni a nyájas olvasók figyelmét a nekem tetszó dolgokra. Most sem lesz ez másként, ezúttal nyitni szándékozunk a következő generáció felé is egy tabukat bátran döntögető oldallal. Ez nem más, mint a egyszervolt.hu. Roppant kellemes oldal, éedemes egy pillantást vetni rá, már a felhasználói felület is megér néhány percet. Érdekes lehetőség a játékok menüpont, ahova belépve a rendszer hamar felajánlotta nekem, hogy játszak valakivel egy malom játékot. Gondolom a másik oldalon egy 10 éves játékos figyelt, akit aztán vért izzadva, az egyetlen végzetes hibáját kíméletlenül kihasználva porig aláztam. Szóval lehet követni.

Napocska!

Szolgálati közlemény: domén frissítés

Boldogsággal tulcsordult oroszlánszívvel jelentem, hogy a tegnapi napon újjabb egy évre csak az enyém a baralehel.info domén. A tranzakció gyorsan és zökkenőmentesen zajlott le, a részt vevő információs rendszerek tökéletes öszhangban dolgoztak, aminek követkeményeként pillanat alatt elpárolgott a 12 EUR + Áfa a bankszámlámról, cserébe enyém egy jól meghatározott bitsorozat valahol a információ morajló tengerében, ami biztosítja a hozzáférést a meglepően jólhangzó domén címhez.

Valami jó dolog történt még velem tegnap, de sajnos elfelejtettem. Amint beugrik, késedelem nélkül jelentkezek.

Gyöngyöt a disznóknak! avagy Tioman reloaded - Frissítve

A címmel ellentétben (amit tőlük loptam) egy nagyon kedves felkérésnek teszek eleget. Történt ugyanis, hogy kaptam egy villanypostát egy Szingapúrban tartózkodó ismeretlentől, hogy adjak neki információt Tioman-szigettel kapcsolatban. Mivel a lelkem nagyon megörült a 10 perc hírnévnek, pénzt és fáradtságot nem kímélve utánajártam a dolgoknak. Jöjjön tehát a felbecsülhetetlen információhalmaz (külön köszönek igorka.sk-nak):

Jim Chua, marketing manager

tel: (6)07-7992535, 7992612

www.tioman.cc

fei222@yahoo.com

islandconnectionmy@yahoo.com

FRS #0001: A fenti elérhetőseg egy Mersing-beli utazási irodára vonatkozik. Olyan irodára, ahol azzal a furcsa élménnyel szembesültem, hogy a benszülöttek NEM feltétlenül akarják átverni a szerencsétlen túristát. Eddig már két embernek is ajánlottam őket, lehet, hogy ez az üzleti modell működőképes...?

Bréking news: szolgálati közlemény

Achtung, achtung: a vasárnapi napon kimosódott a telefonom, benne a román kártyám. Egyelőre szárad a fiú, aztán meglátjuk mi lesz vele. Egyelőre kéretik nem hívni / SMS-t küldeni

köszönettel: az igazgatóság