Hipphopp, kis VUG el is ment!

Május idusán erőteljesebb léptékkel haladt az annaéslehelautótvesz projekt, eldöntöttuk, hogy ha törik, ha szakad, mi gépkocsival megyünk a hétvégén Jyväskylébe (ezúton is boldog születésnapot a lengyel tagozatnak, valamit sok boldogságot a lakáshoz egy finn párnak. Ők ezt úgy se olvassák, mert lengyelek, illetve finnek).

Pár hete keresgéltünk már, amikor egyszer csak valamelyikünk szeme megakadt az interneten egy kék Mazda3-on, egyenesen 2005-ből. Volt még két másik jelentkező, picivel késöbb az is kiderült, hogy hajszállal jobban felszereltek, talan olcsobbak is. Egyetlen problémájuk volt akkor: nem voltak kékek! Nosza, legyen akkor kék Mazda3. Pénteken be a céghez, kis alkudozás, majd kék autóval üzletből ki, otthoni parkolóba be.

ez nem épp az a kék Mazda3, de kék és Mazda és 3

Másnap (egy oroszok elleni sikeres finn elődöntő után) elhatároztuk, hogy akkor haladjunk el a falu irányába. Összeszedtük cókmókjainkat, majd egy minőségi vegyes cd-válogatással a kezünkben elindultunk autóhoz. Hoppá, nincs hova berakni a lemezeket. Nincs benne CD-lejátszó? Egy 2005-ös sportos autóban? Ez így nincs rendben. Sebaj, útba esett úgyis az eladó, ahova amúgy is be kellett nézni. Eladó úrt megkértem, hogy legyen már oly' szíves és mutassa meg az ajánlatot ami alapján mi megvásároltuk ezt az autót. Igen, rajta volt a CD lejátszó. Mi legyen? Már az alkudozás során se nagyon óhajtott engedni a 48-ból, egy 50 eurós összeget ajánlott fel, vagy azt, hogy a szerződést zárójelbe tesszük. De mivel akkor és ott a kliens az első, a kliens pedig épp Jyväskylébe igyekezett, megegyeztünk, hogy utána járunk mibe kerülne beszerelni a dolgot, autóval szépen elmegyünk hétvégezni, majd hétfőn így, vagy úgy, de pontot teszünk az ügy végére.

Hétvége jól telt*, autóról kiderült, hogy még van egy apró kontakt hibája is: vagy a sebességmérő/fordulatszámérő, vagy pedig a CD nélküli rádió van háttérileg megvilágítva. Kormány fölöö elhelyezet érzéki, de határozott csapással lehet váltani közöttüük, de egy macskakőben gazdag vidék is megteszi. Néha még idegesen is sípol, mikor a sofőr ülésről valaki ki akar szállni. Hogy mit akar mondani, azt nem tudjuk, lehet csak sípolt, hogy kontakthiiiiiiiiiiiiii... Ekkor már sokat megélt és látott emberek azt mondták, hogy ez azért komolyabb probléma (is lehet).

Hétfőn kiderült, hogy új egység potom 700 EUR+ beszerelésért lehet szerezni (de használtat már 150 (+ postaköltség) angol fontért is hozzánk vágnának, beszerelés ekkor is játszik). Probléma, hogy a drágaság speciális formájú rádióra tart igányt, nem lehet bemenni a legközelebbi üzletbe, hogy az a zöld lejátszót kérnénk a polcról, mert nem csak, hogy nem lehetne beszerelni autóba, de lenne feleslegesen egy zöld lejátszónk is.

Hétvégén sok embernek furcsának tűnt, hogy mi ezért képesek lennénk keresztbe tenni az üzletnek, de:

1. finn rádiók néha képesek igencsak ócska műsort produkálni (az milyen, hogy a legjobb program egy finn nyelvű betelefonálós műsor volt ylex-en, ahol is a népek örvendtek a hokicsapat sikeres elődöntőjének)
2. 50 EUR << ~300 EUR + x EUR, ahol x a beszerelés összege (jóval kissebb, nem pedig bitshift)
3. ősi román közmondás szerint kontakthiba nem jó hiba!
4. rájöttünk, hogy Mazda3 nem túlságosan nagy autó, hanem inkább kicsi. Csak legalább ne nézne ki olyan jól...

Így aztán autó visszakerűlt az anyahajóra, az eladó pedig tett még egy utolsó kétségbeesett kísérletet: kaptunk egy Toyota Corolla kombit egy egész napra tesztautónak. Autó kellemesen ment, húzott, mint a fene, jobban mint a Mazda, de belül nem tűnt annyira meggyőzőne, mint a kék ótó. Így aztán másnap széttéptünk minden szerződést, én felpattantam péntek óta ott parkoló régi biciklimre, és elváltak útjaim. Az annaéslehelautótvesz projekt pedig szárnyal tovább az élte csillagporos ösvényén.



*Hétvégén ünnepeltünk születésnapot, barátnő házavatott, illetve csalódással konstatáltunk egy euróvíziós dalfesztivál döntőt, ami érdekes módon a számunkra nem csak fontos, de még nagyon jónak is tartott számok teljes csődjével végződött. Volt viszont olyan, amitől európai értelemben kirázott a hideg , meg Istenről álmodó félisten számomra értelmezhetetlen előadása. De legalább lesz olcsó gáz reméljük! Ez van. Történt még valami más is hétvége végén, de erről késöbb!


Erős idegzetűeknek lerántom a leplet: az autó rendszáma VUG-526 volt.

Meckenbeuren

Egyszer csak meguntuk a düsszeldorfi jólétet, fogtuk magunkat hajnali 11 tájékán és elindultunk meglátogatni régi kedves barátomat, művésznevén Sárgarózsát. Mintegy 5 óra autókázást jósolt a telefonomba bújt virtuális jótündér, amit sikerült is tartani. Útközben áthaladtunk számos kis-, közepes- és nagyvároson (Köln, Frankfurt, Stuttgart), de igazából nem is haladtunk át rajtuk, hanem jó nagy ívben elmentünk mellettük. Az is valami. A cél nem lehetett más, mint a svábföldön elterülő festői Meckenbeuren.

A kis falu Baden-Württemberg tartományban, Ravensburgtól mintegy 10 kilométerre található, szigorúan dél felé. Az emberek roppant kedvesek és segítőkészek, bár a német nyelv egy általam kevésbé felismerhető alfaját használják.

Barátom már az ablakból kilesett minket. Ha már így esett, hát nem maradt más hátra, minthogy a gyíkkal leparkolunk és bemegyünk a házba. Kedves felesége hathatós segítségével belebonyolódtunk egy bőséges, de annál ízletesebb etkezésbe, majd elvonultunk Ravensburgba, ahol középkori események folytak: szerény készpénzösszegért cserébe bebocsájtást nyertünk a város központjába, ahol móka, kacagás, bűvészek és szemfényvesztők, korcsmárosok és pékek, leprások és nyomorékok igyekeztek kikaparni maguknak a gesztenyét. Kevésbé sikeres fénykepek készültek a helyszínen, ezek szigorúan feldolgozás alatt vannak.

Este egy mázsás dinnyével tettük fel a koronát a napra, végül rövid, de hagyományosnak tekinthető gombfociban mértük össze az erőnket. Az eredményre nem emlékszem, de kivételesen talán nem nekem állt a zászló.

A másnapi program terv szerint a következő volt: étkezés, egy kis Bodeni-tóban található Mainau sziget meglátogatása, indulás haza, éjszaka megpihenés valahol, jó esetben Magyarországon. Ebből az első kettőt sikerült maradéktalanul teljesíteni.

Mainau szigete tulajdonképpen nem is tudom minek nevezhető: volt rajta kastély, templom, botanikuskert, lepkeház, koncertterem, állatok, és még enni is lehetett. A kastély állítólag valamilyen kalapkészítő család tulajdonában van, akit érdekel a téma, az az interneten biztosan talál bővebb információt. Templomban templomi kórus, parkban pedig gyerekekkórus emelte a nap színvonalát. A szigeten svéd napokat tartottak. Igazából nem tudjuk, hogy miért, az viszont biztos, hogy valamilyen svéd királyi sarj a napokban tartotta ott az esküvőjét. Lehet, hogy összefüggés a dolgok között? A rejtély rejtély marad, a megoldás kulcsa a homályba vész.

A lepkepark viszont egész meggyőző: a kitalálóknak sikerült valahogy rávenni a lepkéket, hogy ugyan ne repüljenek már össze-vissza, hanem csak a nekik kijelölt környéken. Igazán tiszteletre méltó teljesítmény, főleg, hogy mindezt ketrec, üvegfal, illetve gombostű mellőzésével érték el. Mindenfajta színű és méretű lepke megtalálható volt ott. Minket leginkább egy, a tenyeremnél mintegy kétszer-háromszor nagyobb lepke nyűgözött le. Sajnos e példány előtt nem állt fényes karrier: a fajta, miután kikel, néhány hétig él, de addig is főleg alszik. Ráadásul még vak is és talán enni se tud. Mit mondjak, nem nyerő pozíció.

Késő délután aztán a szigetet elhagyva rájöttünk, hogy aznap már nincs túl sok értelme a továbbútnak, ezért bőséges vacsora után nyugovóra tértünk. Másnap reggel elindultunk a vadregényes Ausztria felé

Düsszeldorf másodszor

És egyben utoljára. Picit le vagyok maradva az irománnyal, de hát ez van, ha hirtelen túl kevés ideje lesz az embernek. Tudom, rossz kifogás.

Elhatároztuk, hogy veszünk egy Düsseldorf WellcomeCard-ot. Mivel hárman voltunk ezért úgy döntöttünk, hogy egy csoportos jegybe vágjuk a fejszénket. A fejszevágás jó befektetésnek bizonyult, 6 euró és megannyi jókedv és kacagás. Nem is beszélve az ingyenes utazási lehetőségről a festői 1-es zónában. Na de szép sorba:

Aqua Zoo: legszívesebben azt mondanám, hogy vízes állatkert. Mindenféle tengeri herkentyű és vizigyík, de volt néhánt majom is. Nem rosz, de láttam már jobbat is. Mindenesetre egy felnőtt jegy ára 6 EUR. Rövid fejszámolás és igen, már megérte.

Valamilyen torony: ahogy a neve is mondja egy magas toronyról beszélünk, amely büszkén emelkedik a város fölé. A kilátás magáért beszél, bár sajnos a régi városrész messze volt. Az árra sajnos nem emlékszem, de olyan 3-4 EUR lehetett. Bónusz: kolleganőnk ingyen jött be velünk, a kedves portásúr benézte a dolgot és azt hitte, hogy a csoportjegy négy személyre szól. De nem!

Valamilyen modernművész múzeum: na lehet, hogy mi nem ertünk a modern művészethez, de valahogy nem jöttek át a mély mondanivalók. Ár: nem tudom, de részemről még az ingyen is drága lenne.

Filmmúzeum: néhány emeletnyi tömény filmtörténelem. Mozgóképek, gépek, optikai csalódások, csupa olyan dolog, amiről az ember hallot, de nem tuja, hogy mi az. Ár:megérte!

Düsszeldorf először

Nem tudom, hogy szokták-e magyarosan leírni azt, hogy Düsszeldorf, de erős a késztetés bennem, hogy vagy így, vagy sárfeszesszel írjam le. Ez utóbbi betűt pedig sehol sem találom.

A várost egyes források szerint a 100 napos gót-vizigót háborúra méltó módon emlékező Szent Gyík temetkezési hely eladósodása, majd felszámolása hozta létre. Én nem hiszem, hiszen csak most találtam ki, és nem vagyok annyira hiteles forrás. Azt viszont meg kell hagyni, hogy egy nagyon szép német városról beszélünk: rendezett, nyüzsgő, telis tele régi épületekkel és terekkel. Olyan, amilyennek egy tisztességes német városnak lennie kell.

Szállásunk egy telephelyét Németországba áthelyező volt kolleganőnkél és barátjánál kell elképzelni. Ő volt az a merész, aki elhagyta a drága gyárat Nagyfaluban, hogy egy jobb élet reményében a hetedhétországontúli konkurenciánál helyezkedjen el és éljen, amíg meg nem hal. Nagyszerű lakás, emeletes, kint egy kertvárosban, szomszédok, napsütés, magas adózás.

A városban továbbra is él az a meggyőződés bennem, hogy a világ szerencsésnek nevezett féltekén az emberek képesek jó fajta sört főzni. Ha minden igaz a sörimádatom titka, hogy nem  a szokásos maláta sörre kattantam rá, hanem talán árpa vagy búza. Végül is tökmindegy, az a lényeg, hogy nagyon finom.

Amszterdam 1.1

Bár nem indult tulságosan biztatónak az Amszterdami kiruccanás, a végére egész jó lett. Útban a központ felé találtunk egy kocsmát, ahol ennivalóval is tudtak szolgálni. A pultos roppant jó arc volt, adott ingyen egy kaját, sőt, mikor kértem, hogy ajánljon nekem valamilyen sört, akkor kihozott egy harmad korsóval, hogy kóstoljam meg fizetés előtt. El is határoztam, hogy ezentúl ez lesz a törzshelyem, sőt, az eddigi legbarátságosabb kocsma, ahol bármikor is voltam eddig. Másnap ismét meglátogattuk és én megint ittam egy korsóval egy kis közeli sörfőzde remekéből. Szerintem, ha otthon ilyen söröket gyártanának és főleg árulnának és nem aranyárban lenne, akkor úgy fogyasztanám, hogy se szeri, se száma. De hát a remek román, magyar és finn sörök mellett könnyű spórolni a pénzt. Azon azért rendesen meglepődtem, hogy három nap alatt nem sikerült egyetlen rossz sőrt se vennem, pedig általában sikerül mindig a legalját megtalálni. Lehet azért utálom otthon, mint a sz@rt szezámmagot.

A város maga amúgy remek, simán el tudnék képzelni néhány évet ott az életemből. Pezsgés mindig és mindenhol, biciklisek siserehada úton-útfélen, zöldszag és coffeshop, mosolygó emberek. Hiába no, van ahol tudnak élni és örülni az emberek az élet örömeinek.

A hotelről még néhány szó: Linda hotel, állítólag tipikus amszterdami ház, jónéhány emelettel és ritka keskeny és meredek lépcsőkkel. Felmászni a harmadik emeletre (001-es szoba) külön projekt. Nem merem kijelenteni, hogy életveszélyes, de az: egy rossz mozdulat és jónéhány métert lehet hamperegni lefele.

Még egy említésre sem méltó dolgot említenék meg: a híres-hírhedt piroslámpás negyed. Na ide sajnos rossz időben sikerült elkeveredni, nem láttunk semmi olyat, ami miatt ez a hely világhírű lett. Lehet éjfél környékén kell próbálkozni. Az vizton biztos, hogy nem dálután 8 körül.

Na üdv, mert Düsseldforban vár rám a fincsi élelem.

Amszterdam

Másnap reggel a lübeck-i hotelben masszívan megreggeliztünk, hotelt foglaltunk Amsterdamba, majd útnak indultunk. Nagyjából 4 órás úta számítottunk, természetesen 8 lett belőle.

A német Autobahn-on kocsikázni rendkívüli élmény. Már előző este is mentünk rajta egy rövid szakaszon, de nappal aztán elszabadul a pokol. Legalábbis erre számítottam, lévén, hogy nincsen sebességkorlát. Ehez képest az autók kellemes ütemet tartva előzgették egymást, csak néha süvített el egy-egy autó mellettünk. Sajnos a kellemes ütem nem tartott nagyon sokáig, Bréma előtt néhány kilométerrel beragadt a forgalom. Úgy döntöttünk, hogy inkább bemegyünk Brémába, keresünk benzinkutat, tankolunk, majd valamilyen mellékúton támadjuk meg A várost. A tankolás kicsit hosszúra sikerült (másfél óra), a telefonom meg azt mondta, hogy fél 11 körülre érünk Amszterdamba, ezért inkább reménykedtünk egy szellősebb autópályában.

A határt úgy léptük át, mintha mise történt volna, nyomokban sem emlékeztetett határra, mindössze egy tábla hirdette, hogy ez mostmár Hollandia.

Amszterdam környékén iszonyű köd vagy szmog honolt, elég lehangoló látványt nyújtott az egész. Hotel egész jó helyen, majdnem ingyenes parkolóval (20 EUR / éjszaka). A recepciós korrekt kínai, felhívta a figyelmünket, hogy, mivel vasárnap késő délután van, ezért nem szükséges a hotel parkolóját használni, a parkolás az utcán reggel 9-ig ingyenes. Természetesen nekem sikerült annak a négy helynek az egyikét, ahol a parkolás reggel 7-ig ingyenes. Így aztán másnap reggel fél kilenckor egy szolíd 60 eurós meglepetés adta meg az alaphangulatot. Jó hely ez az Amszterdam…

One night in Luebeck

De előtte még néhány szó az előzményekről:

Szombat délután 1 után Kopenhágába érkeztünk. Nem sok víz folyt le a Dunán és a tűzpiros sárkánygyíkot fedett parkolóban hagyva elindultunk Christianiába. Anna és én már jártunk a dán fővárosban, kolleganőnk még nem, így egyhangúan a hippinegyed mellett döntöttünk. Fél ora gyaloglás után (közben a GPS-sel elindultunk gyalog Jyvaskyla felé) eldugtuk a fenykepezőgépeket és bevetettük magunkat a bűn városába. Szerencsére a hippik éppen nyílt napokat tartottak, fesztivál, miegymás. Rengeteg nepáli, kasmíri cuccot lehetett venni baráti áron, én mégis egy Save Christiania kitűző mellett tettem le a voksomat. A ruhák mellett rengeteg növényt lehetett kapni, az eladók egyszerűen kitették a pultokra a portékát. Sokmindent nem láttam már az életemben, de néhány kiló zöldet egy nagy befőttes üvegben még nem. Szerintem említésre méltó, hogy itt is megemlékeztek Michael Jacksonról, pedig ez nem az a szubkultúra, ahova a raegge, dubstep és drumnbass muzsikák közé véletlenül bekeveredik néhány pop szám. Msot viszont a bódékból és házakból is ő szólt, sőt még a szinpadon lévő wanabe beatboxer is újraéertelmezett egy számot a pop királyától. A tisztelet az tisztelet.

Rövid tanakodás után arra jutottunk, hogy fogjuk magunkat, elhagyjuk Koppenhágát és elindulunk Németország felé, majd ahol az éccaka és a fáradtság ér minket, ott majd jól megpihenünk.

Ez a pillanat éjfél körül érte el a lányokat. Én teljesen friss voltam, elemembe éreztem magam és felőlem mehettünk volna akár egyenesen Amszterdamig, viszont abban a pillanatban, ahogy a döntés megszületett, az agyam a “juhé, mindjárt alszunk!” üzemmódba kapcsolt. Innentől kezdve picit rá kellett koncentráljak a vezetésre. Na nem szaporítom tovább a szót, a lényeg, hogy éjfél és éjjel 2 között sikertelenül próbálkoztunk mindennel, majd kettő után sikerült egy szabad szobával rendelkező és nyitva taró hotelt találni Lübeckben: Scandic hotels, luxus lakosztály… jól aludtam, enni meg fogok hónapig.

Stockholm után

Remekül alakul a mai nap, sokkal jobban haladunk, mint ahogy eredetileg gondoltuk. Több száz kilométerrel elhagytuk már Stockholmot, igaz reggel 6 óta úton vagyunk.

Közkívánatra elkezdtünk Michael Jacksont hallgatni és nagyon jól esik. Szörnyű, ami tegnap előtt történt, de az is szörnyű, hogy különben eszünkbe sem jutna, pedig egész jó zenéket hozott össze, sokkal jobbakat, mint amikre gyerekkoromból emlékszem. Vagy az idő szépít meg mindent, vagy a zenei izlésünk változik, vagy pedig egyszeri nosztalgizálásról van szó, mindenesetre jól esik.

Egy szó a tegnapi büféről még: azt nem merem kijelenteni, hogy megérte a befektetett erőforrásokat, de hogy picit jól laktunk, az tuti. Volt ott minden, amire egy 27 éves fiatalember vágyik: bor, sör, 20 fajta hal, csirke-, kacsa-, disznó-, marha-, és talán még szarvashús is. Egyedül a tengeri gyíkot hiányoltam, de belefért, hogy nincs. Majd legközelebb.

Azt még nem tudom, hogy ma meddig jutunk el, az biztos, hogy semmi nem köt minket. Jó döntésnek tűnik, hogy nem foglaltunk szálást sehol sem. Aztán ha nem lesz hol aludni, akkor mehetünk a sőhivatalba.

EUROPEAN MEGATOUR 2009

Üdvözlet mindenkinek!

Régóta nem írtam, de ezentúl minden teljesen másképp lesz!
Röviden annyit, hogy barátnővel (és félig egy kolleganővel) európai utazásra indulunk mintegy 20 perc múlva. Autóval jövünk-megyünk, terv nincs, vagy csak nagyon homályos, eddig van egy darab kompjegyünk, abban van minden bizodalmunk.

Szóval a tervezett útirány:

Finnország - Svédország - Dánia - Németország - Hollandia - Németország - Ausztria - Magyarország - Románia - Ukrajna(?) - Magyarország - Szlovákia - Lengyelország - Litvánia - Lettország - Észtország - Finnország.
A nyájas olvasóközönséget biztos érdekli, tegyük hozzá, hogy jogosan, lehet-e mindezt online követni? Természetesen lehet, a google mapsen meg lehet nézni ezeket az országokat és el lehet rajtuk csudálkozni, hogy mekkorák már. De itt a nyitóoldalon is lesz egy valami, ami megaszondja a tutit.

Szóval csóközön és ha minden jól megy, akkor relatív rendszeres jelentkezés lesz.

Aki meg tud finnül, az vigyázó szemével ezt is sasolja néha: ezt!