2011. május 19., csütörtök

Ezthallgasdmeg+ : egy kis bolondság

Ezt hallgasd és nézd meg azért, mert jó!



Megmondtam, ugye?

Hipphopp, kis VUG el is ment!



Május idusán erőteljesebb léptékkel haladt az annaéslehelautótvesz projekt, eldöntöttuk, hogy ha törik, ha szakad, mi gépkocsival megyünk a hétvégén Jyväskylébe (ezúton is boldog születésnapot a lengyel tagozatnak, valamit sok boldogságot a lakáshoz egy finn párnak. Ők ezt úgy se olvassák, mert lengyelek, illetve finnek).

Pár hete keresgéltünk már, amikor egyszer csak valamelyikünk szeme megakadt az interneten egy kék Mazda3-on, egyenesen 2005-ből. Volt még két másik jelentkező, picivel késöbb az is kiderült, hogy hajszállal jobban felszereltek, talan olcsobbak is. Egyetlen problémájuk volt akkor: nem voltak kékek! Nosza, legyen akkor kék Mazda3. Pénteken be a céghez, kis alkudozás, majd kék autóval üzletből ki, otthoni parkolóba be.

ez nem épp az a kék Mazda3, de kék és Mazda és 3

Másnap (egy oroszok elleni sikeres finn elődöntő után) elhatároztuk, hogy akkor haladjunk el a falu irányába. Összeszedtük cókmókjainkat, majd egy minőségi vegyes cd-válogatással a kezünkben elindultunk autóhoz. Hoppá, nincs hova berakni a lemezeket. Nincs benne CD-lejátszó? Egy 2005-ös sportos autóban? Ez így nincs rendben. Sebaj, útba esett úgyis az eladó, ahova amúgy is be kellett nézni. Eladó úrt megkértem, hogy legyen már oly' szíves és mutassa meg az ajánlatot ami alapján mi megvásároltuk ezt az autót. Igen, rajta volt a CD lejátszó. Mi legyen? Már az alkudozás során se nagyon óhajtott engedni a 48-ból, egy 50 eurós összeget ajánlott fel, vagy azt, hogy a szerződést zárójelbe tesszük. De mivel akkor és ott a kliens az első, a kliens pedig épp Jyväskylébe igyekezett, megegyeztünk, hogy utána járunk mibe kerülne beszerelni a dolgot, autóval szépen elmegyünk hétvégezni, majd hétfőn így, vagy úgy, de pontot teszünk az ügy végére.

Hétvége jól telt*, autóról kiderült, hogy még van egy apró kontakt hibája is: vagy a sebességmérő/fordulatszámérő, vagy pedig a CD nélküli rádió van háttérileg megvilágítva. Kormány fölöö elhelyezet érzéki, de határozott csapással lehet váltani közöttüük, de egy macskakőben gazdag vidék is megteszi. Néha még idegesen is sípol, mikor a sofőr ülésről valaki ki akar szállni. Hogy mit akar mondani, azt nem tudjuk, lehet csak sípolt, hogy kontakthiiiiiiiiiiiiii... Ekkor már sokat megélt és látott emberek azt mondták, hogy ez azért komolyabb probléma (is lehet).

Hétfőn kiderült, hogy új egység potom 700 EUR+ beszerelésért lehet szerezni (de használtat már 150 (+ postaköltség) angol fontért is hozzánk vágnának, beszerelés ekkor is játszik). Probléma, hogy a drágaság speciális formájú rádióra tart igányt, nem lehet bemenni a legközelebbi üzletbe, hogy az a zöld lejátszót kérnénk a polcról, mert nem csak, hogy nem lehetne beszerelni autóba, de lenne feleslegesen egy zöld lejátszónk is.

Hétvégén sok embernek furcsának tűnt, hogy mi ezért képesek lennénk keresztbe tenni az üzletnek, de:

  1. finn rádiók néha képesek igencsak ócska műsort produkálni (az milyen, hogy a legjobb program egy finn nyelvű betelefonálós műsor volt ylex-en, ahol is a népek örvendtek a hokicsapat sikeres elődöntőjének)
  2. 50 EUR << ~300 EUR + x EUR, ahol x a beszerelés összege (jóval kissebb, nem pedig bitshift)
  3. ősi román közmondás szerint kontakthiba nem jó hiba!
  4. rájöttünk, hogy Mazda3 nem túlságosan nagy autó, hanem inkább kicsi. Csak legalább ne nézne ki olyan jól...


Így aztán autó visszakerűlt az anyahajóra, az eladó pedig tett még egy utolsó kétségbeesett kísérletet: kaptunk egy Toyota Corolla kombit egy egész napra tesztautónak. Autó kellemesen ment, húzott, mint a fene, jobban mint a Mazda, de belül nem tűnt annyira meggyőzőne, mint a kék ótó. Így aztán másnap széttéptünk minden szerződést, én felpattantam péntek óta ott parkoló régi biciklimre, és elváltak útjaim. Az annaéslehelautótvesz projekt pedig szárnyal tovább az élte csillagporos ösvényén.



*Hétvégén ünnepeltünk születésnapot, barátnő házavatott, illetve csalódással konstatáltunk egy euróvíziós dalfesztivál döntőt, ami érdekes módon a számunkra nem csak fontos, de még nagyon jónak is tartott számok teljes csődjével végződött. Volt viszont olyan, amitől európai értelemben kirázott a hideg , meg Istenről álmodó félisten számomra értelmezhetetlen előadása. De legalább lesz olcsó gáz reméljük! Ez van. Történt még valami más is hétvége végén, de erről késöbb!


Erős idegzetűeknek lerántom a leplet: az autó rendszáma VUG-526 volt.

2011. május 14., szombat

Fürgerókalábak

Habár egyes jól értesült egyén tippelhetne akár a méltán félig híres magyar punkzenekarra (videó alább), ezúttal mégse erről van szó.



A lényeg: hipp hopp, jött VUG!

részletek nagyon hamarosan!

2011. május 10., kedd

Nordea - a kis nyugdíjból...

Tele van a karvalytőke is a nemzetközi pénzvilág finnországi bástyájával, de nekem is kezd elegem lenni belőle...

 Történt pedig, hogy Május idusán kaptam egy levelet az észtországi bicikli beszállítómtól, hogy nem érkezett meg hozzájus semmilyen pénz még, hiába is írtam pár nappal előtte, hogy márpedig én igen, elküldtem. E-postafordultával kiderült, hogy sajnos kis félreértés miatt rossz lett a kedvezményezett neve, csak a bankszámlaszám és bankkód stimmel (de szerencsére legalább azok). Viszont mivel a pénz eltünt a számlámról, a célszámlára meg vonakodott megérkezni, ezért szolgálatba helyeztem magam és felhívtam AZ ügyfélszolgálatot. Egy nagyon kedvesen kisasszony mondta, hogy a payment department már hazament, de holnap Ő személyesen fog utánamjárni, majd pedig jól felhív telefonon. Gondoltam ebből nem lehet baj...

Másnap dél környékén felhomályosított, hogy mi is a probléma (igen, a rossz név), és azt is tudomásomra hozta, hogy ne lepődjek meg, ha 19 pénzzel kevesebb fog visszaérkezni, merthogy azok az észtek levontak ennyit költségek gyanánt. Hát mindegy, ez van, gondoltam, elvégre az én hibám volt legalább 40-50% százalékban. Észt bicikliüzlet jófejségből azt mondta, hogy fizzessek csak ennyivel kevesebbet legközelebb, de ezúttal próbálkozzak sikeres adatokal.

Igen ám, de rá néhány napra kiderült, hogy AZ ÉN BANKOM is pénzbe kerül, vagyis 25 pénzt levont INVESTIGATION jogcímen. Ekkor már kezdtem idegeskedni, gyors guglizás után azonban kiderült, hogy igen, létezik ilyen jogcím. Erről a telefonban egy szó sem volt. Arról nem is beszélve, hogy ha mindez 2-6 hónapos ügylettel lett volna kapcsolatos, akkor máris 100 ajró, ennél régebbi ügy esetén minimum 200 pénzt kaptak volna le a számlámról. És gondolom mindezt ugyancsak bejelentés nélkül. Így jártam? Lehet, de nem baj, majd egyszer úgy fogok járni, hogy közben betérjek egy bankfiókba és megköszönjem eddigi, viszontagásoktól nem teljesen mentes együttműködést.

2011. május 6., péntek

Miért is nem blogolok?

Ez az érdekes kérdés merült fel bennem nehány perccel ezelőtt. Igazából nekiálltam keresni valamit, amiről rémlett, hogy bejegyződött ide (ha valaki megtalálja, az legyen már szíves szólni). Közben pedig találtam itt ezt-azt, ami egyrészt örömmel, másrészt hiányérzettel töltött el: miért is blogolok én néha egy kicsit, vagy kicsit többet? Nem tudom, de az biztos, hogy még egyszer nem óhajtom megígerni fűnek-fának, hogy nedemostmajdaztán mi lesz. Ha lesz valami, az jó, ha nem lesz, úgy is rossz. Ráadásul helyesírásom kezd kívánni valót hagyni maga után (női megérzés), jó lesz piczit neveccség tárgyáwá tennem magam.

Mindenesetre mostanság ezek forró témák foglalkoztatnak:

1. vettem egy bicajt egy kisebb (nagyobb) mennyiségű készpénz zárójelbetételével Észtországból. Nem érkezett még meg, de most már folyamatban vannak a papírok, csak intézkedni kell.

2. piros sárkánygyík bedobta a törölközőt, beköpte a gyergyát és beadta a kulcsot. Kéne venni egy másikat, de nem tudjuk, hogy milyen legyen. Mindössze néhány alapvető kritériumnak kéne megfeleljen:

- fogyasszon mértékkel
- férjen el lehetőleg benne két bicikli / siléc, de a biciklit hajlandóak vagyunk feláldozni, ha az autó tetejére vagy a kampóra lehet illeszteni
- ne legyen túlságosan drága
- legyen benne kevesebb mint 120,000 kilóméter (SI blabla)
- lehetőleg legyen azért jó állapotban
- lehetőleg férjünk el benne kényelmesen (az se baj, ha öten)
- ha eddig még sok választás lenne, akkor ne legyen olasz, se franczia
- ha még van jelentkező, akkor már csak nekem kéne tetszedjen
- és ha még mindig van jelentkező, akkor már csak a néninek

Jelen állás szerint NINCS ilyen autó. Azt viszont megfigyeltem, hogy ha a harmadik feltételt elhagyom, akkor hirtelen lesz néhány.

És végezetül egy friss hír mára: megyek futbalmeccsre, az espooi FC Honka játszik a jyväskylei JJK-val.

Písz!