One night in Luebeck

De előtte még néhány szó az előzményekről:

Szombat délután 1 után Kopenhágába érkeztünk. Nem sok víz folyt le a Dunán és a tűzpiros sárkánygyíkot fedett parkolóban hagyva elindultunk Christianiába. Anna és én már jártunk a dán fővárosban, kolleganőnk még nem, így egyhangúan a hippinegyed mellett döntöttünk. Fél ora gyaloglás után (közben a GPS-sel elindultunk gyalog Jyvaskyla felé) eldugtuk a fenykepezőgépeket és bevetettük magunkat a bűn városába. Szerencsére a hippik éppen nyílt napokat tartottak, fesztivál, miegymás. Rengeteg nepáli, kasmíri cuccot lehetett venni baráti áron, én mégis egy Save Christiania kitűző mellett tettem le a voksomat. A ruhák mellett rengeteg növényt lehetett kapni, az eladók egyszerűen kitették a pultokra a portékát. Sokmindent nem láttam már az életemben, de néhány kiló zöldet egy nagy befőttes üvegben még nem. Szerintem említésre méltó, hogy itt is megemlékeztek Michael Jacksonról, pedig ez nem az a szubkultúra, ahova a raegge, dubstep és drumnbass muzsikák közé véletlenül bekeveredik néhány pop szám. Msot viszont a bódékból és házakból is ő szólt, sőt még a szinpadon lévő wanabe beatboxer is újraéertelmezett egy számot a pop királyától. A tisztelet az tisztelet.

Rövid tanakodás után arra jutottunk, hogy fogjuk magunkat, elhagyjuk Koppenhágát és elindulunk Németország felé, majd ahol az éccaka és a fáradtság ér minket, ott majd jól megpihenünk.

Ez a pillanat éjfél körül érte el a lányokat. Én teljesen friss voltam, elemembe éreztem magam és felőlem mehettünk volna akár egyenesen Amszterdamig, viszont abban a pillanatban, ahogy a döntés megszületett, az agyam a “juhé, mindjárt alszunk!” üzemmódba kapcsolt. Innentől kezdve picit rá kellett koncentráljak a vezetésre. Na nem szaporítom tovább a szót, a lényeg, hogy éjfél és éjjel 2 között sikertelenül próbálkoztunk mindennel, majd kettő után sikerült egy szabad szobával rendelkező és nyitva taró hotelt találni Lübeckben: Scandic hotels, luxus lakosztály… jól aludtam, enni meg fogok hónapig.

Marokkó!

Elmentem Marokkóba, nov. 16-án jövök és igyekszem ismét blogolni. Addig is megjegyzéseket ide, vagy a romániai telefonszámomra SMS-ben. Puszi mindenkinek!

Queen koncert!

Queen koncertre megyek alig nehany ora mulva, meghozza Rigaba! Tudom, hogy a blog hanyagolva van mostanaban, de ezt most muszaj volt megosztani mindekivel. Csokozon es elnezeskeres az ekezetek hianyaert, de ez egy ilyen hely.

Stockholm 2008

Hétvégén az időt együtt ütöttük el a szülőkkel, valamint P. Zoltán sikeres programozó és bájos húga társaságában. Az idő remek, a társaság csodás, mi kell még egy sikeres hétvégéhez? A válasz természetesen Finnország fővárosa, a dániai Stockholm. Bizony, aki teheti, az mindenképpen menjen el egyszer ide.

A várost Turku irányából támadtuk meg a fóka hajótársaság kompjával, a dokkig a feltuningolt (megjavított) Sárkánygyík volt segítségünkre. Sosem voltam még nyáron komppal, nem gondoltam volna, hogy ennyi ember képes belemászni egy ilyen lélekvesztőbe. De igen, annyi ember torlódott össze a váróteremben, hogy arról kódultunk. A szobabeosztás nagyszerű volt, rajtam kívül mindenki egy kabinba került. A komfortérzetemen nem sokat emelt a tény, hogy nem a majmokkal és elefántokkal (nem vicc) egy szinten aldutam, cserébe viszont kaptam egy kínait, aki nem kapcsolta ki a nyomorult Nokia telefonját, ami egész éjjel berregett, egy arcot, aki szerencsére végig aludt, valamint egy harmadikat is, aki épp akkor érkezett meg, amikor már majdnem sikerült túllendülni a telefon okozta problémán. Na mindegy, az utazás viszonylag kényelmes volt, reggel a bűfében sokpénzért annyit ettem, amennyit nem szégyeltem. Vissza úton úgy döntöttem, hogy jobb a békesség és inkább messziről kerülöm el a kajáldát.

A város maga csodálatos, kánikula volt dögivel meg egy középkategóriásnak is csak a maláj szálloda után félve nevezhető hotel, természetesen kinn a világ végén. A környéken tanyázó vadnyulak viszont kellemes látványt nyújtottak, a békés táj is biztos csodálatosan hathat azoknak, akik nem egy kis finnországi városban élnek és látják ugyanezt folyamatosan az év sokszáz napján. Nekem nyüzsgés kell, meg város-zaj. A belváros már ezt nyújtotta a javából: világ legnagyobb melegfesztiválja (egy egész hétig), antikapitalista, -imperialista és amerika ellenes rendezvény, millió ember, mindenféle színben, szagban, fejjel és hajjal. Ez az, ami kell nekem! El is határoztam, hogy odaköltözök majd valamikor. Kár, hogy mindig oda akarok költözni, ahol épp vagyok.
Sok mindent lehetne mesélni a városról meg hogy mit csinaltunk, de talán felesleges, úgyse érdekel senkit sem. Cserébe jöjjön néhány kép:

tripping in stockholm

Összefoglaló

Időhiány nagyobb, mint kéne, de azért jöjjenek az elmúlt megannyi idő fontosabb eseményei bő féltucat hiányos tőmondatban:

- voltunk Londonban, képek valamikor tutira lesznek
- járok masszázsra
- járok fizioterapeutához (vagy valami hasonlóhoz)
- múlt hét óta hivatalosan is magányosan tengetem hétköznapjaimat (igen, nincs barátnő)
- voltunk szigeten (vahaporo), mólót installáltunk, hétvégét töltöttünk
- két hét leforgása alatt kerek egytucat repjegy boldog tulajdonosa lettem
- államvizsga: mínusz 4 nap!

csóközön

no tájtl

Hétvégémről szeretnék néhány apróságot megosztani jóravaló olvasóimmal: először is a sárkánygyík félszemére megvakult, ezért lámpacserét kellett rajta végrehajtani. Valószínüleg egy szakembernek ez a művelet egy egyszerű csuklómozdulat, mi azért elátkoztuk azt a nyomorult akkumulátort (ami egyszer cserben is hagyott már...), hogy miért épp ott van, ahol van. Szóval a nagy kezeink miatt nem sikerült rátapintani a lényegre, ezért merész elhatározassal az akkumulátor nem végleges eltávolításában láttuk meg az idvezitőt egy szebb jövő reményében. Ez sajnos nagyon régota figyelhetett a motorháztető altat mozdulatlanul, mert a rögzítő csavarok szabályosan összegyógyultak az anyacsavarokkal. Végül lengyel ezermester barátunk néhány erélyes, de hasznos mozdulatsorral véget vetett a szorongásnak. Lámpákat kicseréltük, akkumulátort visszahelyeztük és olajjal megtámogattuk a rögzítést. Most megy, mint ha dézsából öntenék.

Hétvégén még megejtettünk egy rövid kiruccanást Zoltánnal és mélyentisztelt Bernadett szomszédasszonnyal egy kb. közeli uszodába (Perunka). Érdekes medencék voltak ott, legalábbis a jyvaskyla-itől egész rendesen különbözik. Elsősorban kikapcsolódni érdemes menni oda, melegvizes medencék egész sora (kettő) várja az érdeklődőket, úszni viszont annyira nem lehet.

Közben sunyiban rákaptunk a tekézésre, már háromszor is sikerült egy jelentékeny mennyiségű készpénzt a bowlingteremben hagyni az elmúlt szűk két héten. És ez még csak rosszabb lesz...

Megannyi jóhír

Nem nagyon aktivizálok manapság a blogon, ennek több oka is van: elsősorban kb semmi érdekes nem történik, másodsorban nem nagyon van időm, de a legfontosabb, hogy lusta vagyok. Na de nem ma. Sok dolog történt az elmúlt két nap, alig birom feldolgozni érzelmileg. Tegnap jött egy hivatalos levél, hogy igen, nagyon sok helicobaktérium tanyázik bennem. Tényleg sok lehet, mivel az eredmény 20 nappal a beígért előtt jött meg. Lehet, hogy a gyomorpanaszaimnak ez az oka, lehet, hogy nem, de hogy ez nem jó, hogy van, az tuti. Hétfőn egyeztetek az orvosommal a teendőket illetően. Ugyancsak kiderült, hogy laktázenzimben nincs hiány, szóval elméletben nem ezen múlik, ha nem bírom megemészteni a laktózt. De majd erről is bővebben hétfőn. A többi eredmény talán szóra sem érdemes.
A mai nap sem múlt izgalom nélkül: jött egy telefon egy kedves ismeretlen számról, hogy a szerelő kollega átnézte az autómat és kiadta a bűvös jelszót: mehetek érte. Mit is mondjak, gombócot érezve a gyomromban rohantam, hogy birtokba vehessem az eszközt, akit ezentúl csakis Piros Metalizált Gekkó (vagy Jakk, esetleg Lláma) néven vagyok hajlandó szólítani. Otthon ideje lesz számba vetni, hogy mennyi készpénzt kell még elfecsérelni a jószágra, de remélem a legjobbakat.

Itt az ősz

A mai nap reggele nagyon rosszul sikeredett: sikerült belegabalyodni egy kiadós esőzésbe, biciklivel nem volt egészen sikeres projekt. A lényeg, hogy az első néhány órában vízes nadrággal ücsörögtem a gyárban, ami nem volt igazán nyerő dolog. Na mindegy, végül is megszáradt, ha minden igaz. Egyre jobban gondolkodom egy autó vásárlásában, csak sajnos nehéz eldönteni, hogy milyen legyen a kiválasztott. Erősen hajlok valami japán dologra, esélyes a Honda Civic és a Mitsubishi Carisma. Ha valakinél ott rejtőzik a bölcs kavics, akkor kérdezze már meg, hogy mi a véleménye ezekről az autókról.

Hétvégén amúgy a szigeten voltunk, péntektől egész vasárnap estig. Ha melegebb lett volna, akkor kevesebbet átkozódtunk volna és többet úsztunk volna, valamint többet vizisíztünk volna. Sajnos nekem nem igazán működött az egész, hogy finoman fogalmazzak: nagyon nem működött. Lehet, hogy az első próbálkozás számlájára írom, azt viszont nem tudom erre, hogy utána nem bírtam kimászni a csónakba, hanem kivontattam magam a parta. Nem baj, majd legközelebb. A többi haversrác egész jól nyomta, C kollága például úgy döntött, hogy nem óhajt egy csónakba velem ülni a szigetre vezető úton, hanem inkább vizisízni fog. És meg is csinálta, bár ez a sport még neki is új volt. Fényképek vannak, de hogy hol, azt még én se tudom.

Hétvége Kajaaniban

Bár nem ott voltam, hanem Vuokatiban, egész jól telt. Szép sportfalu az egész, rengeteg érdekes sportolási lehetőséggel. Egész érdekes például a SkiTunnel, ami a nevéhez méltóan egy nagy alagút egy hegyben, benne pedig hó. Nem sok helyen láttam ilyet még.
Az utazás kellemes volt, roppant kényelmes a vonattal való közlekedés. Nem akarom részletezni, de a WC az tiszta volt, vízzel, szappannal, papírral... hmm.

Ma végre ismét előbújhat belőlem a víz ördöge, ugyanis megyek búvárkodni. Egy kisebb mennyiségű készpénzért cserébe adnak nekem ruhát és egyébb felszerelést és elvisznek egy meghatározott helyre. Gondolom tóról van szó. Ma délután hatkor ismét magamra öltöm a cuki kis buvárszerkót és elinulunk meghódítani az iszaptengert. Majd beszámolok

Bicikli

Régebben írtam már arról a csudálatos dologról, hogy egy halom pénzbe kerülne a biciklim megjavítása. Igen, ez még most is megállja a helyét, de mostmár van egy másik biciklim is, amivel kultúráltan lehet közlekedni is. Ez az:

A bicikli kicsit strapabíróbbnak néz ki, mint az eddigi bicikliim. De majd kiderül, mert ahogy a költő is mondaná - és itt most visszanyúlok a gyökerekhez - az evés próbája a pudding.

Beef Jerky

Kiváncsi vagyok a nyájas olvasók közzül hány evett már a címben szereplő termékből. És hányan hallott már róla? Én tegnapelõttig ez utóbbi csoportba tartoztam, de azóta megváltozott az életetem. Nem akarok a dolgok elejébe rohanni, de nagyon finom volt. Kicsit tartottam tõle, mert eddig fõleg negatív dolgokat hallottam róla (talán egy Demokratában olvastam valamikor). A termék alapanyagát és annak elkeszítését blamálták, mert ugye milyen dolog már bél- és hátszínt fûszerezni, kiszárítani és megenni. Ezzel ellentétben gondolom a kolbász (hús bedarálása, fûszerezése és füstölése) már tökéletesen megfelelõ élelem az író számára, hisz nemcsak a hagyományt, de a fejlõdést is ötvözi a minõséggel. Mindenesetre a szerzõ monnyonle!

termék

Visszatérve a beef jerky-höz: sajnos nem fogok sajnos rászokni, mert elég borsos ára volt, 3 és fél pénzet kértek el ötven grammért. Finomnak finom, de talán ennyire azért mégse. Akit érdekel a téma kicsit bõvebben, az itt mûvelõdhet tovább: tékozló homár (bejegyzés alján rendelhető), szaku magazin, wikipedia.

Túlélőcsomag

Alkoholistának nem nevezném magam, pedig a jó bort szeretem nagyon. A naccerűen sikerült otthonlét megkoronázásaként sikerült némi gyógyszert átcsempészni a jólétbe. Igazából a finnek finoman szólva nem vetik meg az alkoholizálást, ebből adandóan a világ ezen szegletében is lehet kapni ilyen-olyan párlatot, nedűt, cseppeket és édes borokat, amitől könnyű ám részegedni. Viszont a finn dübörgő gazdaságban a kormányzat elhatározta, nem hagyja, hogy a szeretett polgárai könnyen az asztal alá igyák magukat, ezért fájdalmas tizedet vetett ki minden, 4,6%-nál erősebb italra, ráadásul forgalmazásuk állami monopólium. Aztán egyszer csak belépett az ország a dübörgő gazdaságával az EU-ba, ahol megmondták neki, hogy ejnye-bejnye, illene alkalmazkodni a fejlett európához (khmm?), ezért tessenek lejjebb vinni a sarcot. Azóta mérséklődtek az árak és manapsád már mindössze 35 készpénzért az emberhez vágnak egy egész üveg vodkát.
Mi, kelet-közép (jó na, balkán) európai vendégmunkások, néhanapján szívesen fogyasztunk jóminőségű szeszesitalokat. Viszont a mérséklődött árakat még így is magasnak találjuk. Ezért hagyománnyá vált, hogy otthoni élelem mellett mindig található néhány üveg az otthonról jövők csomagjában. Csak hogy legyen mivel ünnepelni alkalomadtán... evés előtt... és után... na jó, csak hogy mindig legyen pia otthon!

Megkésve bár, de: Juhannus

Tudom, hogy csak egy hónap telt el, és azt is tudom, hogy szinte senkit sem érdekel már, és azt is tudom, hogy nagyon lusta vagyok, de elkészült véges-végre egy rövid képi beszámoló a nyári napfordulós történésekről.

Röviden: a napforduló előtti péntek Finnországiában de facto szabadnapnak, hivatalosan nem az, de minden cég megadja a dolgozóinak. Szóval ezt kihasználva még csütörtökön leléptünk a cég nyaralójába (emlékeztetőül). Első adagban 10-en mentünk, majd másnap négyen leléptek egy fesztiválra, helyettük jött másik négy.

A szigetet meglepő módon csak csónakkal lehetett megközelíteni, ezúttal csakis magunkra hagyatkozhattunk (Furcsa így belegondolni, hogy jánusz mesterrel mi vagyunk a legtapasztaltabb hajósok a 14 ember közzül, miközben igazából sz*rt sem értünk hozzá. De hát valakinek el kellett vezetnie a jószágot).

Közben találtam nagyon találó bejegyzéseket a blogomban az akkori eseményekről.

A szigeten nagyjából állandóan működött a szauna, zene és élelem. Megfelelő az ilyen városi puhányok-nyavajásoknak való hely.

Mivel továbbra is lusta vagyok, ezért inkább jöjjenek a képek:



Három képet pazo mestertől nyúltam le (akit érdekel kicsit hoszabb és talán bővebb beszámoló az eseményről, az próbálkozzon itt (szigorúan a második nap))

Johannus margójára

Mindig is utaltam a címben használt fordulatot, de eljön minden ember életében a pillanat, amikor szembe kell nézzen. Az enyém megtörtént.

De hogy a lényegre térjek: a hétvége a mértéktelen Johannusozás jegyében telt. Viszont ma már este van, ezért csak holnap írom le, hogy mi történt. Addig is minden jót mindenkinek.

Johannus

Elmentem ide két napig! Mindenkinek kellemes nyárközepét

Vasárnap itt és most

Végre 11-ig lehetett aludni. Nem is emlékszem már mikor sikerült ez utoljára. Jól esett mindenesetre, de kétségtelenül eluralkodott rajtam az a fáradtság érzés, ami túl sok alvás után jön elő az emberen, vagy legalábbis rajtam. Ezért elhatározódott, hogy jó lenne valamit csinálni. Szerencsére egy magasabb erő sugallatára mások is így gondolták. A döntés: lemegyünk az egyik tóhoz (Myllyjarviről van szó, legalább 3 perc gyalog a lakástól, rossz látási viszonyok esetén akár 5 is lehet). Agnieszka, pz és mellettem szerencsére volt még 3 lengyel a tónál, aztán később jött még egy Gabi is erősíteni a magyar öntudatot (vagy mit...). Igazából semmi, de semmi érdekes nem történt, kártyázgattunk egy kicsit, aztán haza. Egyetlen lengyel kártyajátékot tudok, talán Háború a neve, egészen kellemes játék. Ennek egy alternatív formáját játszottuk, de végül is sikerült mindig NEM VESZÍTENI. Én ebben látom a játék lényegét, mert itt nagyon függ a nyerés attól, hogy milyenek a lapjaid és hogy az előtted lévő ember milyen kártyákat rak le vagy éppen vesz fel. Talán ha van rá igény, akkor le fogom valamikor írni a szabályokat is.

Koradélután fincsi ebéd (húsleves lengyel módra és alaszkai halfilé sajátosan olajban értelmezve), de a lényeg, hogy az asztalra került egy 2001-es 3 puttonyos tokaji aszú is, ami ha már ott volt, hát ki is bontódott. 2001-ben készült, ami nagyon jó évjárat volt. Vagy ha nem is, nekem mindenesetre csak ez volt.

Péntek

Még mindig a múlt héten vagyunk. Csütörtököt kiheverve másnap már hajnlai 9-kor felkeltem és bevonultam az oskolába mítingelni a szingapúri túrát vezető tanárral. Én voltam ugyanis a pénzt kezelő jóember a mindenki között. Eljött a végső elszámolás ideje. A míting fél 10-re volt megbeszélve, 10-re már a tanár is megjelent. Előtte negyed órával azért felhívtam telefonon, hogy nincs-e találkája velem fél 10-től? A válasz: de igen, megfelel-e nekem az időpont? Nekem tökéletes, főleg így negyed órával utánna. Viszont az elkövetkező 4 órában sikerült elintézni a 30 percesre tervezett feladatot, utána pedig a munka nehezebbik felét megfogva 2 és fél teljes órán keresztül robotoltam az energiaháromszögben.

Napközben Juhász kollega már zaklatott, hogy este a szó legszorosabb értelmében le kéne dzsezzelni a városba. Nagyfaluban éppen summerjazz fesztivált tartanak, mindennap megannyi koncert. A pénteki azért volt különleges, mert egy magyar zenekar húzta. Egész konkrétan a Lantos Zoltán Mirrorworld kvartett. Az úriember hegedűvirtuóz: pengette, vonta, nyúzta és tekerte a szerszámot. Ráadásul személyreszabott tizenvalahány húros eszközét is bemutatta. Harmónia minden mennyiségben.

A négyes második tagja Borbély Mihály, fúvoshangszeresmindenes. Mindent, amit meg lehetett fújni, hát ő megfújta. A végén még az is kiderült, hogy a debreceni egyetem jazzklubja által szervezett kurzuson is tartott egy órat annak idején (onnan volt nekem ismerős).

A dobos / ütőshangszeres / bádogos / indiai mittoménmis úriember személyében Horváth Kornélt tisztelhettük. Nagyon széles palettát vonultatott fel, legkülönösebbnek azt mondanám, amikor egy bádogkinézetű bádogot olyan módon kezdett el csapkodni, hogy azt kerestük, hogy honnan jön a dallam. Hát onnan jött. Mély benyomás mindenesetre.

Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban meg kell említeni Lukács Miklós cimbalommestert. Talán ő volt az, aki miatt én elhatároztam, hogy elmegyek a koncerte. Nemcsak, hogy imádom a cimbalmot, de a fent említett úriember különösképen fontos szerepet tölt be a magyar cimbalomtársadalomban: benne tiszteljük az Anima Sound System rulezzenekar We Strike! című albumának a cimbalmosát. A CD-mre a végén sikerült is egy aláírást szerkeszteni a művész úrtól. Kiderült, hogy ő akkor látta előszőr ezt a CD-t és a számokat sem hallotta készen, bevonult a stúdióba, feljátszotta a dallamot, majd távozott. Az Anima frontember meg állítólag ígért neki egy tiszteletpéldányt, de ez mindmáig várat magára.

A koncert végén még szóbaelegyedtünk velük, nagyon közvetlen emberek, teljesen meglepődtek, hogy magyarokkal találkoztak.

Ami a koncert körülményeit illet: kicsit felborult bennem a csütörtökön felálló kép a finnekről: néhányan szinte végig beszélgették a koncertet, az elején a zenekar külön megkért mindenkit, hogy fejezzék be, mert nem tudják elkezdeni. És most 60-70 éves emberekről van szó. Nagyon olyan érzésünk volt, hogy ők csak lejöttek sörözni, de egy dzsezz-zenekar megzavarta őket. Nem általánosítok azért, mindössze néhány emberről volt szó, de akkor is furcsa. A koncert végén a szervezőbizottság pedig mindenkit egyenként megkért, hogy vagy fizet 6 pénzet ráadásként a következő performanszra, vagy pedig lesz kegyes és távozik. Megemlítve ezt a kocsma előtt a zenekarunknak, nem akarták elhinni. Szerintem erre sem lehet felkészülni.

Majd hazamentünk.

Csütörtök

Ennek a bejegyzésnek igazából pénteken kellett volna megtörténnie, most meg vasárnap van, de hát megesik, hogy annyi minden történik egy hétvégen. Szerencsére. Igyekszem ma bepótolni a dolgokat, de lehet, hogy holnapra is jut belőle. Mindenesetre azóta meg történt egykét dolog, de erről talán késöbb.

Csütörtökön voluntár munka keretében tizedmagammal meglátogattuk a gyár víkkend házát. Anyit kell tudni elöljáróban, hogy a házat akárki ingyen használhatja a gyárból, csak az üzemanyagot kell fizetni a motorcsónakba. Igen, ez a ház egy kis szigeten van, Nagyfalutól nem túl messze.

A szigeten több telek is van, egymástól nincsenek elválasztva. A miénken van 1 nappali házikó, egy alvó házikó, egy szauna házikó, egy raktár házikó és egy mellék házikó. Egész furcsa ez, szerintem otthon, ha estleg épülne ilyen, akkor az egészet beraknák nagyobba, aztán meg jól elponák az egészet.

A finneken viszont folyamatosan meg tudok lepődni: ahogy megérkeztünk a szigetre, fogták magukat és elkezdtek dolgozni. Nem megiszunk egy sört előtte, egyből nekiesni a munka közepének. Az egyik gyerek egy láncfűrésszel érkezett a szigetre, utólag kiderült, hogy a favágás a hobbija... Látszott is rajta, hogy jól érzi magát az eszközzel a kezében. Az a baj, hogy ez otthonrol elkepzelhetetlen volt, mi az, hogy dolgozni, főleg ingyen? Igazából a néni se nagyon értette, hogy mi van, hogy ha egyszer a cégé, miért nem ők fizetnek valakinek, aki megcsinalja mindezt? Hát ezek ilyenek, nem egészen az a nyugati társadalom, amit az építő jellegű amerikai filmekben lehet látni. Legalábbis munka téren (amúgy meg ajánlom mindenki figyelmébe a még csak gondolat szinten létező következő bejegyzést a pénteki napról).

Nagy nehezen azért előkerültek a sőrök és makkarák is, amit csakazért sem vagyok hajlandó kolbásznak fordítani. Közben még két kör kajakozásra is futotta, szerencsére a sziget tele van mindenféle földi jóval. Meglepően gyorsan lehet haladni a szerkezettel, billeg is rendesen, első néhány alkalomra melegen ajánlom az úszómellény (vagy mi a fene) használatát.

Este hazaindulás előtt még egy gyors szaunaparti, majd indulás haza. A motorcsónakot sikerült vezetni egy kicsit, egész jó élmény.

Oda el kell még menni, de hosszabb időre.

Fürdés a szabadban

Végre elérkezett Finnországiában is ez a nap: tegnap megmártóztam végre Finnország ezer tava közül egész pontosan egyben. Ez volt a Myllyjärvi. Nem merném azt mondani, hogy meleg volt, mert nem volt az. A tetején egész kellemesen el lehet lubickolni, viszont nagyon erős a késztetés, hogy az ember fenn maradjon a felszínen, lejjebb nem csak sötét erők dolgoznak, de ráadásul még hideg is van.

Hétvégére jutott még egy-két apróság. Először is péntek délutan az anyacég és a mi cégünk összeolvadása jegyében telt, móka és kacagás, hajókázás a Jyväsjärvin. Utána a mellette álló hajón mulatozás, amíg haza nem mentem. Képek itt:

ET-EK fusion day

Másik apróság: Agnieszkával felmásztunk a csodálatos kilátótoronyba. Nem túl rossz a látvány, bár igazából nem is túl különleges. Az utána megevett pizzáért jobban megérte felvánszorogni a városba... A képeket itt lehet megtekinteni:

saturday in the observer

Délután még egy étkezést is csaptunk Sándor és PaZo mester főhadiszállásán, éjjel pókereztünk egy jót, ahol az összes zsetonomat elvertem. Szóval mozgalmas hétvége volt.

Szombat délután

A péntek delután nem szólhat másról, mint egészséges életmódról és úszásról. Ennek jegyében felejtettem otthon reggel az úszónadrágomat és buktattam hasra a naccerű elgondolást. A h betűre feltéve a pontot adtunk még egy pofont a szarnak és elmentünk a kedves kollegákkal zabálni egy kínai étterembe. J.Álmos felhívta a figyelmünket, hogy 7,50 mértékegységbe kerül egy diák élelem, arr számítani se mertem, hogy ennél végül olcsóbb lett. Hüledeztem egy sort, miközben átszámoltam konvertibilis szingapúri micsodára az összeget, de az étterembe megadtam magam, mert egész szép adagot hordott ki a pinczér, aki egyesek szerint a tulajdonos maga, mások szerint viszont nem az.

CoolWebPoll

Az élelemmel meg voltunk elégedve, a kedv is csodás volt, kicsit furcsa volt viszont, hogy a legvégén 30 aprópénzt kellett fizessek a síma vízért.
Utána még elfogyott 4 üveg sör is, fogalmam sincs, hogy történt. az a lényeg, hogy mindenki megivott egy egész üveggel.
A mai napra maradt egy kis Windows install (félelem és reszketés), Call of Duty, ahol már nem mindig az utolsó vagyok és grillezés. Lakotárs gyerek vett egy minigrillt, amit ki kellett próbálni. Egész jó dolog, kár, hogy kicsit odakozmált a kvázi-kolbászom a rácsra. De finom volt, a cucc pedig egész használható.

Kedden jön a néni, kéne takarítani...