Marokkó - Marrakes, második, befejező rész

Fojtassuk akkor az izgalmas marrakes-i beszámolósdit!

Mecsetek: sajnos belülről hitetlenek nem látogathatják, viszont cserébe kívülről igen. Igencsak jól néznek ki és sok is van belőlük. Ráadásul volt egy egész nagy is. Hátborzongató élmény amikor a nap meghatározott óráiban az imámok elkezdik az istenüket dicsérni (állítólag olyan mecset is van, ahol felvételről folyik az imádat). Komolyan mondom, nagyon rossz érzésem volt, amikor először hallottam, de esetleges muszlim olvasóimra való tekintettel kétségeimet nem fogom itt megosztani. Ezekben az időpontokban az igaz muszlimoknak illendő volna Mekka felé fordulva imátkozni, ilyet viszont nem sokat láttam. Persze lehet, hogy csak rosszkor voltam rossz helyen.

Halottak tere: A Djemaa El-Fna Marrakes egyik fő látnivalója, mondhatnánk joggal. Rengeteg ember, turista, kézfestő és mázoló, kígyóbűvölő, hagyományos vízárus, szemfényvesztő, műbalhézó és egyéb féle-fajta ember lepi el napközben. Később beindul a vendéglátás és megszámlálhatatlan étkezde és gyümölcsléárus próbálja csettintéssel, "hello!", "excuse me!" es "sorry!" felkiáltással felhívni magára a figyelmet. János kollégával sikerült itt egy csésze meleg csigalevest elfogyasztani. A frissen facsart gyümölcsléről nem akarok beszélni, mert amikor az eszembe jut a 3 dirhámba kerülő nedű, mindig könny csordul a szemembe a gyönyörűségtől! Aki be van oltva veszettség ellen, az mindenképpen próbálja ki. Hepatitis elleni oltás nem hátrány!

Bazár: mint a filmeken: sok ezer ember megannyi szűk utcákon. Valami miatt nekem úgy tűnt, hogy minden harmadik helyen ugyanazt árulják, de valószínűleg nem eléggé kifinomult az olyan érzékem, ami az ilyet érzékeli. Nem tudom, hogy érthetően beszéltem-e. Sajnos az utolsó napra terveztük a vásárlást, ami hiba volt: későn érkeztünk a sajátságos marokkói forgalom miatt és már csak teát tudtam venni. Sebaj, majd legközelebb majd megveszem a kaftánt is, amire az "Utazás a Szahara-felé" rész óta folyamatosan fájt a fogam. Mindenesetre itt vigyázni kell, hogy ki ne zsebeljék az embert, nehogy vegyen valami óriási hülyeséget sokpénzért, valamit engedjen a csábításnak, mert ahogyan a híres marokkói közmondás tartja: nem minden arany ami fénylik. Szóval így.

Közlekedés: ezer ember, rengeteg mérges gőzt és gázt okádó kétkerekű motor, csodálatra méltó tákolmányok, amire az ember akkor se mondaná, hogy el képes magától indulni, ha az élete függne tőle, valamint sok-sok autó (rengeteg francia kötődésű autó, főleg Logan [amit, ahogy megtudtam, már Marokkóban is gyártanak {na nem a motort, azt Romániából importálják}]). A duda nem használata elveszettséget okoz pár perc múlva a forgalomban, igazából nem az is egyszerűsített anyázóeszköz szerepét tölti be, hanem figyelem felkeltő eszköz, hogy "hohó, jövök". A jobbkéz-szabályt nyugodtan zárójelbe lehet tenni, a folytonos vonal az út közepén pedig szimbolikus eleme a közlekedésnek, mindenki ott előz, ahol nem szégyell. Tehát mindenhol. Egyedüli hatékony elrettentő eszköznek a piros lámpát nevezném, ilyenkor meglepő módon a járművek megállnak. Persze zöldre váltás után néhány milimásodperccel már hallatszik a dudaszó, hogy induljunk már, mert ők már mennének. Hát nem látom, hogy zöld?? Érdekes, de annál gyakoribb elem még a közlekedési rendőr, mint olyan. Szerepüket nem sikerült megfejteni, szerintem akkor se csinálnának semmit, ha valaki épp a másik irányból lódulna be egy körforgalomba. Apropó körforgalom: nem tudom, hogy ki látott már szemaforral megtámogatott körforgalmat.

CoolWebPoll

Na, szerintem Marrakesről így kb ennyi. Hacsak nem még az, hogy voltunk egy iszonyúan szép kertben is. Ebben a kertben figyelt néhai Yves Saint Laurent villája. Bizony ám.

Marokkó - Marrakes, első rész

Szóval minden egy szürke kora őszi (vagy későnyári) nap reggelén kezdődött, amikor is mint egy csésze savanyú citrom pohár frissen facsart narancslé libbentem be a gyár kopottas épületében. Mivel éppen nem volt kedvem dolgozni volt egy kis szabadidőm, gondoltam rátévedek Európa legpontosabb, de egyben a világ legjobban utált légitársaságának honlapjára, hogy valami jó kis mókát szerezzek magamnak és felebarátaimnak. Szememet ütötte ki egy Tampere - Frankfurt-Hahn - Marrákes - Bréma - Tampere, négy különálló jegyből álló utazás. Fejünket összedugva már másnap (vagy azután - a szerk.) megvásároltunk ezeket a jegyeket, mindegyiket négy példányban. Szerény személyem a következő követőkre talált: Lajos (János), Gizi (Gabriella) és Béla (Gábor). Az utazáshoz két ember csatlakozott még később (Mónika és Maciej), de ők félig meddig más jegykombinációt szereztek be (ami mondjuk érthető, mert Romániából és Lengyelországból eljönni először Tamperébe nem logikus, hanem hülyeség).

Teltek-múltak a hetek, hónapok. Egyszer csak azon vettem észre magamat, hogy egy picit drága hálózsákot vásárolok a nagyfalusi Prizmában útban Tampere felé. Nosza, a termék, bár nem nem volt olcsó, jó drága volt, viszont jó befektetésnek tűnt, főleg mivel úgy menet, mint jövet csöveztünk a reptéren (illetve egy parkolóházban). A meleg hálózsák pedig jó szolgálatot tett: ápolt, eltakart és fenntartotta törékeny testem melegét.

Na de ugorgyunk egyet a térben és az időben: leszállás Marrakesben (bocsánat, de a magyar névváltozattól még mindig borsódzik a hátam) időben történt. Hamar rohanás a pecsételő úriemberhez. Ehhez egy méretes soron kellett végigküzdjük magunkat, de röpke fél óra és már autóbérlés ügyében segíthettünk magunkon a főcsarnokban (ami igencsak impozánsra sikeredett: óriási világos tér, ami nincs mindenféle nyavalyával telezsúfolva). Itt sikerült beleszaladni egy marokkói specialitásba: annak ellenére, hogy Lajos az egyik cég pultjánál szolgál ki, pár pillanat múlva már egy másik cég malmára igyekszik hajtani a vizet. Ebben a pillanatban esett le, hogy a nyájas SIXT-es hölgy (aki mellett végül döntöttünk) miért is nem akarta a szerződést ott helyben megkötni velünk: utóbb (két nap múlva) a szerződés papírjáról már elmaradt a SIXT-es logó, helyére valamilyen helyi cég került. Hab a tortán, hogy búcsúzáskor az kulcsos úriember már egy harmadik cég névjegykártyáját nyomta a kezemben rajta egy BEST PRICE*-szal (újabb specialitás, bár ezzel már sikerült Szingapúrban is összefutni). Mindegy, a lényeg, hogy egy köteg készpénzért cserébe két Logan boldog használói voltunk 5 napon keresztül.

Taxiba szállás, rakat pénzért főtérre érkezés (első, de nem utolsó alkalom, hogy talán néhányszor többet fizettünk valamiért, mint amennyit kellett volna), elcsodálkozás, hogy milyen emberek vannak, majd pedig sebesen szállás megkeresés. A Riad Doha egy roppant barátságos helynek bizonyult, bár európai ember számára furcsa lehet a szobák és minden egyéb elrendezése, illetve a SOK fény, mint olyan, nagyvonalú mellőzése. Eztán étkezni mentünk, a szállásunk szemrevaló recepciós nője által melegen ajánlott Omar vendéglőjébe. Hiba volt! Életem egyik legdrágább menüjét sikerült elfogyasztani (200 marokkói dirhám), kárpótolni csak az a tény tudott, hogy a tányéromon egy ízletesen elkészített galamb figyelt.

Jöjjenek az izgalmas képek ebből a nagyszerű városból:

morocco - marrakech

Folytatása pedig következik.


BEST PRICE: olyan ár,

• amennyiért az eladó szerint hülyeség otthagyni a terméket;
• amely már a beszerzési ár alatt van, de mivel szimpatikus vagyok, ezért szívesen veszít rajta egy keveset;
• amelyik az utolsó, de végszükség esetén akár még feléig is le lehet alkudni.