Új sampon

Nem tudom, hogy megérintett-e a reklámmal fertőzött rothadó kapitalizmus szele, vagy csak a talált sampon felett érzett kéjes öröm mondatja velem, de VAN különbség sampon és sampon között! Tegnap ugyanis bekentem a hajam igazi Pantene Pro V L'Oreal Evital-vel, méghozzá abból a kettőazegyben fajtából és, ha hiszitek, ha nem, a különbség tapintható. Nem tudom, hogy a balzsam teszi-e, vagy csak beleképzelem, de a hajam sokkal selymesebb lett, mint az elmúlt megannyi hónapban bármikor is volt. Addig üssük a vasat amíg van alapon hamar vettem egy Head&Shoulders-t, ha már az is olyan drága.

Aki esetleg meg akarja érinteni a hajamat, az tegye meg.

disclosure: semmi közöm sem az egyik, sem a másik sampongyárhoz, eddig megrögzött kátránysamponhasználó voltam.

Bréking

Jókedvvel állapítottam meg az imént, hogy a mérleg nyelve egészen pontosan 100 kg-ot mutatott. Ez még mindig sok, de mennyivel jobb már, mint a 104. Megcsináltuk!
Új cél a hónap végére: 97 kg. Erős lesz...

Lemaradás #2: Azok a csodálatos anyajegyek

Előzmények:

• hátamon volt néhány anyajegy, ráadásul a három dimenziós fajtából;
• vettem egy masszás bérletet gáláns cégünk jóvoltából;
• napozni, bár nem különösebben szeretek, kell, mert hasznos;

Úgy döntöttem, hogy eljött az idő és teszek valamit magamért. Megtudakoltam, hogy hova kéne menjek, kihez és főleg mikor. Fontos dolgok ezek, mert lényeges, hogy az a hova az legyen nyitva, a kihez meg legyen ott. Szóval kaptam egy időpontot a körzeti orvosomhoz egy verőfényes márciusi napra. 5 egész percet kellett rá várjak, de megérta: követtem őt az épület egy másik szárnyába, ahol kiderült, hogy már két másik ember is ott volt és ránk vártak. Ráfektettek ugyan arra az asztalra, ahol múlt héten még, mint marha a vágóhíd bejáratánál, figyeltem, hogy az orvos néni mit csinál a gyomromban. Szóval picit meglepett ez az operatív munkavégzés és szervezés, semmi felesleges adminisztráció, adott időre mindenki egy helyen volt (én is!) és kezdődhetett a beavatkozás.

Először is össze-vissza szurkáltak egy érzéstelenítőt tartalmaző injekcióval. Nem tudom mi volt benne, de az biztos, hogy masszív anyag: onnantól kezdve akár egy Mikszáth-összest is tetoválhattak volna a hátamba, én nem éreztem semmit sem. Az úriember egyszer megkérdezte, hogy érzek-e valamit? Nemleges válasz után közölte, hogy jó, mert épp kihasított egy darabot a hátamból, úgyhogy csak maradjak nyugton és figyeljem az EKG gépet, hátha elromlik. Hamar összevart, elkötötte a szálakat, majd egy "OK" felkiáltással elviharzott és kettesben hagyott egy nővérkével. Ő volt olyan szíves és valami ragtapasszal utilapút kötött a hátamra, felhívva a figyelmemet, hogy aznap azért még ne zuhanyoljak.

Dublin után egy egész nappal ismét hivatalos voltam ugyanabba az intézménybe, eljött az idő, hogy testemből kicibálják a funkciójukat vesztett madzagokat. A műveletet percre pontosan hajtották végre, ezúttal nem az előre kiszemelt áplolónő, hanem egy tanonc, aki épp akkor és épp ott gyakorlatozott. Túlzottan nem volt fájdalmas, bár gondolom az egészről valamit elárul az a tényt, hogy itt legalább éreztem, hogy foglalkozik velem valaki, nem úgy, mint beszedált állapotban az asztalon feküdve.

És hogy ne legyen még vége: jövő hétre kaptam egy időpontot, amikor is a körzeti doktorom telefonon fel fog hívni és közli az eredményét az anyajegyek jol megvizsgálásának. Ő fog felhívni engem és nem én őt, kéretik erre fektetni a hangsúlyt. Mindenesetre már nagyon várom.

Összegzés: saját háziorvosom (vagy mi) végezte el rajtam az életet nem mentő beavatkozást, ami operatív, gyors és fájdalommentes volt. Ez az, ami Lehelnek kell... meg a jelzésértékű 11 eurós orvos-beteg talalkozó számla, amit azóta voltam szíves befizetni. Ja, és néhány napig abban a hitben voltam, hogy 4 anyajegyet szedett le a doktot úr, de Dublinban (hol máshol) kiderült, hogy ötöt. Pedig jó voltam matekból annak idején...

Lemaradás #1: Gasztroendoszkópia

Nem tudom mikor jutok a mondandóm végére, de kezdjük az elején: Dublint megelőző két héten generálozáson vettem részt: gasztroendszkóp, anyajegyleszedetés, lázcsillapítás, fogyókúra.

Gasztroendoszkópot nem tudom, hogy be kell-e mutassam valakinek, az a lényeg, hogy ellenségeimnek is csak fentartások mellet kívánnám. Magyarul gyomortükrözésről beszélünk, a lényeg, hogy egy nem elhanyagolható méretű csövet ledugnak az ember arcán egész a gyomráig. Alapesetben itt körülnéznek és megállapítják, hogy mi a nagy helyzet. Egyébb lehetőség, hogy diszkrét mintavételezéssel fűszerezik meg az amúgy is roppant kellemetlen műveletet. Nekem sikerült egy ilyenbe belefutni és nem akarok hazudni, de nem volt jó: amikor már várja az ember, hogy most a doktornéni fogja és lekapcsolja a gyomromat a gépről, bejelenti, hogy most egy másik csövet belevezet a csőbe és mintát vesz. Saját tapasztalatom szerint a mintavételezés nem sokkal rosszab, mint ha nem csinálnának ott semmit, de hallottam már különböző véleményt is ("lehánytam a doktornőt"). Mindenesetre az első mintavétel után nem értek véget a megpróbáltatások, ugyanis kiderült, hogy négy különböző helyen szándékszik a mélyen tisztelt doktornő belemarni a húsomba. Na mindegy, túléltem szerencsére, de felejthetetlen 7 percet okozott számomra a néni, az biztos.

Folytatás következik, az biztos!

Fut a szekér...

ahogy én is, már zsinorban második nap tettem meg a kijelölt 15 perces útszakaszt. Nem tudom, meddig fog tartani a lendület, de ma már ismét érzek a lábamban olyan izomcsoportokat, amiket el is felejtettem, hogy léteznek. Hátha jól jelent mindez. Meglássuk.

Elmulasztottam viszont egy nagyon fontos eseményről beszámolni. Hétvégén úgy esett, hogy elhívtak egy város melletti lőtérre ellenőrzött körülmények között lövöldözni egy kicsit. De nem ám a légpuska - vízágyú - paitball hármas mentén kell keresni az igazságot: a kiválasztott egy 9 miliméteres cseh pisztoly volt, amit a kapcsolat kapcsolatának a kapcsolata tulajdonolt (aki mellesleg versenyszinten űzi ezt a sportot).

Jöjjön megannyi fotó:




és megannyibb mozgokép:









Ennyit erről.

A kenőolaj

Tegnapelőtt autóm új olajat kapott. Nem is gondoltam volna, hogy 10 perc alatt szájba lehet egy ilyen műveletet verni, arról nem is beszélve, hogy utána a zótó láthatóan megfiatalodva, mint egy táltosparipa, csap a lóerők közzé. Nem csak a motor búg kellemesebben, de a teljesítmény is érezhetően nőtt.

Közben kiderült, hogy a helikobaktériumok még mindig bennem tanyáznak és egyelőre fogalmam sincs miként lehetne megszabadulni tőle. A doktornő emailben megemlítette a gasztroszkópot, aki tudja, hogy mi az, az megérti, hogy még gondolkodok rajta. Bár már tudom a választ. Na meglássuk majd, mindenesetre egy randevú már le van zsírozva a doktortnénivel, majd ő felhomályisít.

Analízis ingyért

Az ősi román nemzet mindenható kormányának hála (köszönjük!) minden, a társadalombiztosításban valamilyen szinten résztvevő személy évente egyszer ingyenes analízisen vehet részt. Rám ma került a sor, helyesebben ma kerítettem rá sort Szatmáron. Mivel sikerült úgy intézzem, hogy az egyetem taposómalma számomra egyenértékű a kozmosz végtelen vibrálásával, ezért én is jogosult vagyok e nagyszerű szolgáltatásra.

Izgalommal telve és átkokat szórva a reggel kitalálójára ébredtem hét után, majd szomorúan vettem tudomásul, hogy egyelőre nem vehetek magamhoz táplálékot. Gondolom felmegy az emberben a pumpa és a vércukor, ezért kerülendő. Édsanyámmal hajnalok hajnalán felkerestük a rendelőt. Az asszisztensek végtelenül kedvesek voltak (kis túlzás). A csúcspont az volt, amikor az egyik épp előttem szúrta meg magát egy tűvel, amivel az előző klienstől vett vért. Ezután beletette az uját egy üveg szeszbe. Én tényleg igyekszem nem a hibát keresni mindenben, de talán nem ez a módja a fertőtlenítésnek.

Céges esemény

Nagy nap volt a gyárban tegnap, az IT részleg (igen, mi) kettőkor abbahagyta a munkát, összedugta a fejét és megpróbált jobbnál-jobb ötletekkel előhozakodni, majd elment egy ebédlőbe, ahonnan az út egy játékterembe, majd ezután a jyvaskyla-i szórakoztatóipar megkerülhetetlen bástyájába, a Gigli Marlinba vezetett. Na de lássuk az elejétől:

Először is sikerült késéssel érkezni az eseményre, mert ismét lehelletmintát kellett adjak egy laboratóriumnak, hátha eltűntek belőlem a helicobaktériumok (amit én sajnos erősen kétlek). Tíz perces késéssel sikerült bejutni az első fújásra, majd valamilyen narancslébe oltott szérumot kellett megigyak és fél óra várakozás után ismét bele kellett fújjak egy zacskóba. Ezután még összeszedtem Gabit is, aki a véletlenek szerencsés összejátszásának köszönhetően ugyanarra az időponta volt előjegyezve, persze más épületbe és más vizsgálatra. Bár hivatalosak voltunk a céges eseményre, az ovoslást nem lehetett elhalasztani, mert jövő héttől sztrájk (a pletykákkal ellentétben itt is sztrájkolnak az emberek). A céges esemény első két órája szerencsére hamar eltelt. Aztán jött a szaunázás, szabad program, Zselé kollega felvetette, hogy ő mennyire szeretne pálinkát inni, nosza hamar elrepültünk egy kis mintáért János testvérrel. Az eredmény fenomenális volt: teljes elutasítás a finnek részéről, mindössze egy emberen látszott, hogy nem tudja eldönteni, szereti-e vagy sem.

Mindegy, könnyen túltettük ezen magunkat, lehet a ránk váró ingyen vacsora a falu főutcájában fekvő Old Bricks vendéglőben is segített ebben. Az élelem elsőosztályú volt, én harmadmagammal a Big Bull kódnevű elemózsiát választottam, kisérőnek pedig két pohár 9%-os trappista sört, csakis a változatosság kedvéért. Szerény becslésem szerint mintegy 40 helyi készpénzbe fájtam a cégnek. Sebaj, kaja után atcuccoltunk a mellettünk lévő kaszinóba, ahol néhány óra alatt sikerült magamat megszabadítani egy kisebb mennyiségű készpénztől. Egyszer élünk, irány a Gigglin Marlin. Érdekes, hogy én eddig még egyszer se voltam itt az elmúlt két év alatt, kivéve egy végigizgult Svédország-Finnország hokidöntőt, de ez az esemény annyira nem olvad bele a helyiség szellemiségébe. A buli nem volt külöbösebben rossz, sok kollegát láttam táncolni, ami már önmagában megér egy misét. Izgalom is jutott, ugyanis eltűnt az egyik kedvenc felsőm. Már kezdtem lemondani róla és egy világ is rogyadozott bennem Finnországgal tekintetben, amikor a ruhatárban megtaláltam. Gondolom valaki lenyúlta abban a hitben, hogy az övé, majd mikor rájött, hogy mégsem, nem tartotta meg. Érdekes szokásrend: nem elvesznek egy dolgot, ha az nem övék, hanem ha nem az övék, akkor nem veszik el. Nehéz ezt megszokni... Négykor kitették a szűrünket, ugyhogy más nem maradt, mint egykiadós alvás délután 3-ig.

Képek is jönnek holnap...

7 days a week

Hát nem sok mindent írtam az elmúlt időben ide, ennek több oka is van. Elsősorban arra kéne fogjam, hogy írom a diplomamunkámat. Ez sajnos nem igaz, legalábis nem olyan mértékben, ahogy kéne. Másodsorban nagyon rákattantam az angol sorozatokra, de ezekről talán majd máskor. Végül, de nem utolsó sorban: éppen az utolsó napokat töltöm (ha minden igaz) rendes éves betegségemben.
Történt ugyanis, hogy már sorozatban ötödik évben ágynak esek az évnek többé-kevésbé hasonló időszakában. Az első néhány évben még volt mire fogni: először egy nagyszerű hetet töltöttem a Bódi tónál, majd hazaérve ugyanennyit, vagy ennél többet ágyban, mindenféle injekciókkal megfűszerezve (nem is beszélve a közelgő matekszigorlat reám vetülő sötét árnyékáról). Következő két évben Debrecenben kapott el a végzet, ekkor az injekciók helyébe az arcüregek szakszerű kezelése lépett: gyógyszeres vatta felhelyezése az orrba, majd percekig egy tekintélyes méretű infralámba előtt ülés. Második alkalomra kezdett összeállni a kép, hogy talán ekkora véletlen nem létezik, hogy mindig az év hasonló időszakában robbanok le, ezért végső elkeseredésemben elkezdtem allergiára gyanakodni. Bár átfogó vizsgálat azóta sem készült, a kipróbált négy fűfajtára teljes mértékben az allergia jegyeit mutattam. Természetesen a parlagfű az első helyen állt. Azt meg sem említem, hogy semmilyen ilyen jellegű problémám nem volt a debreceni székhelyáthelyezés előtt. Na mindegy, a lényeg, hogy ez a jószokás Finnországban sem marad el, már tavaly is sikerült jó egy hétre betegnek lenni. Lehet, hogy csak én próbálom belemagyarázni, de talán évről-évre picit r9videbb lefolyása lenne... hmm, nemtudom. Majd jövőre minden kiderül.

A zegészség

Azt hittem megszabadultam a makacs kórokozóktól, de talán mégsem. Kezdem úgy érezni magam, mint az orvoshoz való fordulás előtti időbel, azzal a kivétellel, hogy erősen csökkentett laktózmennyiséget viszek be az azt feldolgozni képtelen törékeny testembe. Reggel erős fáradtsággal kelek, olyan érzés, minta nem lenne elég oxigén a szobában. Néhányszor megfordult a fejemben: lehet, hogy tényleg nincs? Ma viszont, hála a lustaságomnak, hogy nem óhajtottam kimászni az ágyból lefekvés után, nyitott ablak mellett töltöttem az éjszakát. Az is probláma lehet mindenesetre, hogy alvás előtt megeszek azért néhány darab chipset, adva egy nagy pofont az egészséges életmódnak. Na majd kiderül, hogy mi lesz, főleg, mivel a napokban el kell menjek kontrolvizsgálatra: Megint bele kellesz fújjak egy nejlonzacskóba és várni néhány hétig.
Bízzunk együtt egy szép jövőben.

Feleannyi rosszhír

Múltkori bejegyzéshez kapcsolódva most egy kevésbé örvendetes dologról kell beszámoljak: kiderült, hogy én bizony laktózérzékeny vagyok. A doktornő magyarázott valamit valami génekről, de amennyit értettem belőle, azt inkább nem osztanám meg. Az a lényeg, hogy most jó lenne néhány hónapig teljesen laktózmentesen élni, aztán próbálkozni valami könnyű dologgal. Azt nem mondom, hogy nem nyugtat meg a tudat, hogy ez egyáltalán nem betegség, hanem csak helyzet, amivel az emberek x %-a küszködik. Igazából 2-3 éves kortól senki sem kéne laktózt megemésszen, de az évszázadok során valami mutálódott valahol és megjelent valamilyen enzim (nem, ezt tudom, ez a laktáz enzim), ami miatt tejben gazdag népek többé-kevésbé felnőtt korukra is megőrzik ezt a képességüket.
Hurrá!
Közben nekiálltam a NAGY GYÓGYSZERSZEDÉSI PROJEKTnek, aminek a keretén belül egy hét alatt 28 + 21 + 14 szem gyógyszer fogok megemészteni és remélhetőleg hasznosítani a helikobaktériumok elleni kompomisszumot nem tűrő végtelennek tetsző küzdelemben. A részletekről majd jelentkezem.

Megannyi jóhír

Nem nagyon aktivizálok manapság a blogon, ennek több oka is van: elsősorban kb semmi érdekes nem történik, másodsorban nem nagyon van időm, de a legfontosabb, hogy lusta vagyok. Na de nem ma. Sok dolog történt az elmúlt két nap, alig birom feldolgozni érzelmileg. Tegnap jött egy hivatalos levél, hogy igen, nagyon sok helicobaktérium tanyázik bennem. Tényleg sok lehet, mivel az eredmény 20 nappal a beígért előtt jött meg. Lehet, hogy a gyomorpanaszaimnak ez az oka, lehet, hogy nem, de hogy ez nem jó, hogy van, az tuti. Hétfőn egyeztetek az orvosommal a teendőket illetően. Ugyancsak kiderült, hogy laktázenzimben nincs hiány, szóval elméletben nem ezen múlik, ha nem bírom megemészteni a laktózt. De majd erről is bővebben hétfőn. A többi eredmény talán szóra sem érdemes.
A mai nap sem múlt izgalom nélkül: jött egy telefon egy kedves ismeretlen számról, hogy a szerelő kollega átnézte az autómat és kiadta a bűvös jelszót: mehetek érte. Mit is mondjak, gombócot érezve a gyomromban rohantam, hogy birtokba vehessem az eszközt, akit ezentúl csakis Piros Metalizált Gekkó (vagy Jakk, esetleg Lláma) néven vagyok hajlandó szólítani. Otthon ideje lesz számba vetni, hogy mennyi készpénzt kell még elfecsérelni a jószágra, de remélem a legjobbakat.