Lemaradás #2: Azok a csodálatos anyajegyek

Előzmények:

• hátamon volt néhány anyajegy, ráadásul a három dimenziós fajtából;
• vettem egy masszás bérletet gáláns cégünk jóvoltából;
• napozni, bár nem különösebben szeretek, kell, mert hasznos;

Úgy döntöttem, hogy eljött az idő és teszek valamit magamért. Megtudakoltam, hogy hova kéne menjek, kihez és főleg mikor. Fontos dolgok ezek, mert lényeges, hogy az a hova az legyen nyitva, a kihez meg legyen ott. Szóval kaptam egy időpontot a körzeti orvosomhoz egy verőfényes márciusi napra. 5 egész percet kellett rá várjak, de megérta: követtem őt az épület egy másik szárnyába, ahol kiderült, hogy már két másik ember is ott volt és ránk vártak. Ráfektettek ugyan arra az asztalra, ahol múlt héten még, mint marha a vágóhíd bejáratánál, figyeltem, hogy az orvos néni mit csinál a gyomromban. Szóval picit meglepett ez az operatív munkavégzés és szervezés, semmi felesleges adminisztráció, adott időre mindenki egy helyen volt (én is!) és kezdődhetett a beavatkozás.

Először is össze-vissza szurkáltak egy érzéstelenítőt tartalmaző injekcióval. Nem tudom mi volt benne, de az biztos, hogy masszív anyag: onnantól kezdve akár egy Mikszáth-összest is tetoválhattak volna a hátamba, én nem éreztem semmit sem. Az úriember egyszer megkérdezte, hogy érzek-e valamit? Nemleges válasz után közölte, hogy jó, mert épp kihasított egy darabot a hátamból, úgyhogy csak maradjak nyugton és figyeljem az EKG gépet, hátha elromlik. Hamar összevart, elkötötte a szálakat, majd egy "OK" felkiáltással elviharzott és kettesben hagyott egy nővérkével. Ő volt olyan szíves és valami ragtapasszal utilapút kötött a hátamra, felhívva a figyelmemet, hogy aznap azért még ne zuhanyoljak.

Dublin után egy egész nappal ismét hivatalos voltam ugyanabba az intézménybe, eljött az idő, hogy testemből kicibálják a funkciójukat vesztett madzagokat. A műveletet percre pontosan hajtották végre, ezúttal nem az előre kiszemelt áplolónő, hanem egy tanonc, aki épp akkor és épp ott gyakorlatozott. Túlzottan nem volt fájdalmas, bár gondolom az egészről valamit elárul az a tényt, hogy itt legalább éreztem, hogy foglalkozik velem valaki, nem úgy, mint beszedált állapotban az asztalon feküdve.

És hogy ne legyen még vége: jövő hétre kaptam egy időpontot, amikor is a körzeti doktorom telefonon fel fog hívni és közli az eredményét az anyajegyek jol megvizsgálásának. Ő fog felhívni engem és nem én őt, kéretik erre fektetni a hangsúlyt. Mindenesetre már nagyon várom.

Összegzés: saját háziorvosom (vagy mi) végezte el rajtam az életet nem mentő beavatkozást, ami operatív, gyors és fájdalommentes volt. Ez az, ami Lehelnek kell... meg a jelzésértékű 11 eurós orvos-beteg talalkozó számla, amit azóta voltam szíves befizetni. Ja, és néhány napig abban a hitben voltam, hogy 4 anyajegyet szedett le a doktot úr, de Dublinban (hol máshol) kiderült, hogy ötöt. Pedig jó voltam matekból annak idején...