Utolsó ír-szigeteki napunkon egy autóbuszos túrára indultunk. A céget magát Karbert cimbora ajánlotta, merthogy az mekkora már. És valóban, nagyszerű nap következett. Idő és akarat hiányában én most nem óhajtok részletesebb beszámolóval szolgáltatni, fent említett úriember ugyanis már megtette mindezt itt és itt.
És néhány naccerű kép is:
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: írország. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: írország. Összes bejegyzés megjelenítése
2008. április 24., csütörtök
2008. április 23., szerda
Dublin baby // phase 2 of 3: Belfast
Belfast egy gyönyörű város, nem túl nagy (Dublin se óriási, legalábbis a központ), minden emberi távolságon belül. Lakni egy francia párnál sikerült. Érdekes emberek voltak, főleg a lány. Epp egy érdekes alvási módszert vezetett be, alszik fél órát, majd ébren van három és felet. És ez folyamatosan, megállás nélkül. Ha jól emlékszem épp a harmadik héten járt már. A csákó a nagyobbik nagytestvér szoftverfejlesztő vállalatnál tevékenykedett, mint support team coach. Érdekes meló lehet, de szerintem nem az. Egy olyan helyen laktak, ami régabban állítólag veszélyesnek volt tekinthető, egészen pontosan a koronahű protestánsok negyedének kellős közepe. Néhány érdekes utcafalra kiakasztott óriási festményeken kívűl semmi furcsaság nem volt, olyan volt, mint egy tipikus nyugati Észak-ír város.
A részletekbe nem mennék bele, akit érdekel Belfast, annak ajánlom karbert tesvér blogjáról a következő bejegyzést: ezt!
Viszont érdekességnek megemlítenék két dolgot. Otthagytam a fényképezőgépemet és enyhén, de csöppet sem tolakodó módon fekete TheNorthFace sapkámat a buszon. És másnap megvolt. Jóemberek vannak. Ez az egyik. A másik pedig, hogy belefutottunk egy nagyon érdekes arcba a belfast-i egyetem környékén, aki valami olyasmi betegségben szenved, mint Einstein és még néhány hasonlóan nagy arc. A lényege, hogy bizonyos dolgokban nagyon jó (pl memorizálás), másokban pedig nagyon nem (pl. bőléreengedés, antiszocializálódás). Sajnos a szindróma neve nem jut az eszembe itt és most. Nagyjából egy órát beszélt mindenféle érdekes dologról, nagyon megörült, hogy tudtuk mennyi az abszolút 0 fok Celsiusban és hogy ki mutatta ki, hogy ez annyi. Közben felírt vagy 20 könyvet, amit érdemes lenne elolvasnunk. Ez itt ő:
És végezetül jöjjenek a képek:
A részletekbe nem mennék bele, akit érdekel Belfast, annak ajánlom karbert tesvér blogjáról a következő bejegyzést: ezt!
Viszont érdekességnek megemlítenék két dolgot. Otthagytam a fényképezőgépemet és enyhén, de csöppet sem tolakodó módon fekete TheNorthFace sapkámat a buszon. És másnap megvolt. Jóemberek vannak. Ez az egyik. A másik pedig, hogy belefutottunk egy nagyon érdekes arcba a belfast-i egyetem környékén, aki valami olyasmi betegségben szenved, mint Einstein és még néhány hasonlóan nagy arc. A lényege, hogy bizonyos dolgokban nagyon jó (pl memorizálás), másokban pedig nagyon nem (pl. bőléreengedés, antiszocializálódás). Sajnos a szindróma neve nem jut az eszembe itt és most. Nagyjából egy órát beszélt mindenféle érdekes dologról, nagyon megörült, hogy tudtuk mennyi az abszolút 0 fok Celsiusban és hogy ki mutatta ki, hogy ez annyi. Közben felírt vagy 20 könyvet, amit érdemes lenne elolvasnunk. Ez itt ő:
És végezetül jöjjenek a képek:
2008. április 21., hétfő
Dublin baby // phase 1 of 3: Dublin
Nem gondoltam volna, hogy ennyire el fog húzódni eme bejegyzés megírása, de a Károlyt övező hisztériát követően tiltakozó szülők ezrei követeltek elégtételt és egyben részletes beszámolót az Írországi kiruccanással kapcsolatban. Ezt most nem kapják meg, de azért kevéske információt szórok a mélyentisztelt publikum közé.
Dublin, mint azt mindenki tudja, nem az egyenlítőtől néhány száz kilométerre található banánköztársaság, Togo fővárosa. Nem híres szülötte Jean-Bédel Bokassa, a közép-afrikai köztársaság elnöke és császára, valamint lakosságát nem alkotják 24,6%-ban hutu származásúak, akik milicíákba szerveződve 1994-ben népírtást követett el Ruandában néhány százezer, főként huszi származású lakos sérelmére. Bár a városban tartja magát a pletyka, mégse elefántcsontparti származású a város főura (Paddy Bourke). Na de kezdjük a legelején...
Nagypénteken kiálltam kora reggel egy piciny kis jyvaskyla-i buszmegállóba, ahol reményeim szerint megáll a tamperei busz. Teljes siker, a busz valóban megállt. Két ember volt összesen rajta, utólag kiderült, hogy a másik jómadár is magyar volt. Ez csak a legvégén derült ki, amikor hallottam is a barátnőjével beszélgetni a pirkkalai repülőtéren. Viszont apró porszem került a számításomba, nem sikerült reptéri buszt kapni a tamperei buszállomáson. Sajnos Finnországban Nagypéntek épp Szombatra esik, már ami a nyitvatartási időt jelenti. Az első szóbajöhető busz épp tíz perccel a repülőgép felszállása után szedte a sátorfáját és indult el a repülőtér felé. Megoldás: taxi és 28 EUR, ami a szimpatikus taxishölgy bukszájában landolt. Ha jobban utánanézek, nem kizárt, hogy még előtte nap rájövök a turpisságra és J.Ános kollegával és az elnyűhetetlen Sárkánygyíkkal vitetem el magam, ráadásul nem kelek hajnalok hajnalán. De nincsen gond.
A rengeteg szabadidőt mobilinternetezéssel és diszkrét anyázással töltöttem, ami a reptér biztonsági ellenőrzésénél pörgött fel maximumra. A kollegina arról próbált meggyőzni, hogy a romániai személyi kártyám, ami az egész EU-ban, kivéve Svédországban, legális utazási dokumentum, nem megfelelő, mert nem szerepel benne a nemzetiségem. Nálam volt az útlevelem, így átmehettem a vaskapun. A határőrnek természetesen elég volt a személyi is... Utána még 1 órán keresztül dohogtam, hogy miért nem hívtam a főnőkét elégtétel követelve!
Na de ugorjunk, mert unalmas három óra várakozás, majd ugyanennyi repülés következett. A dublini eerport picit meglepett, nem egy szokásos istállóra hajazó fapados repülőtér, hanem Dublin egyetlen, ezáltal összkomfortos reptere várt. Akkora, mint két tucat kaszáló, súlyos percekig gyalogoltam csak a repülőtől a csomagfelvevő csarnokba. Itt potom másfél óra várakozás után sikerült találkozni a barátnénivel. 30 percesre volt tervezve a várakozás, de én ennyivel hamarabb, ő meg ennyivel késöbb érkezett. Reptérből kijutás, buszállomás keresés, megfelelő busz felkutatása (van vagy 10 busztársaság Dublinban), 1,90-ért két, 90 percig érvényes jegy váltása következett. Közben a dzsípiesz is beüzemelődött, mert ugyebár a hotelt is meg kellett találni valahogy. Közben még vettem 7 euróért 5 almát és 4 banánt, marha jó üzlet.
Hotel: három csillagos, roppant unalmas és kedvtelen arcot vágó recepciós hölgyemény, nagyszerű szoba, picit festékszagú a frissen festéstől. Azt hittük mellébeszél a frissen festéssel, de NEM, tényleg. Kényelmes ágy, ír tea, buta televízió és hihetetlenül bolond fürdőszoba várt ránk. Nem igazán tudom, miért jó, vagy miért nem, de nem normális a hideg és a melegvizes csapot egymástól egy lábnyira elhelyezni a kagylóban. Nem elég, hogy az egyikben marha forró víz folyik, ráadásul a másikban meg hideg van.
Befizettünk egy nyitottbuszos városnéző túrára, amit a csípős szellő keservessé tett a végére. De legalább láttunk minden fontos nevezetességet és nevezetes fontosságot a városban: legrégebbi pub, legkisebb pub, legakármilyenebb pub, guinness sörgyár, egyetem, valamilyen park, az enyhén langyos Oscar Wild szobra, nemzeti bank épülete (ami írtó ocsmány). Ez utóbbit sikerült az idegenvezetőnek emlékezetessé tennie egy vicces megjegyzéssel. Az épületnek tervezése idejében sokkal több szerep jutott, mint manapság az EUR-övezethez való tartozás miatt. Visoznt Írország teljes mellszélességgel támogatta a csatlakozást, mivel ezáltal közelebb kerülnek egymáshoz az európai népek, egymás jobban megbecsülik, kultúrájukat megismerik és elfogadják. Ez természetesen a brittekre és dánokra nem vonatkozik.
Sok minden érdekes dolog nem történt ezen kívül itt, inkább beszéljenek a dublini képek maguktól:
Dublin, mint azt mindenki tudja, nem az egyenlítőtől néhány száz kilométerre található banánköztársaság, Togo fővárosa. Nem híres szülötte Jean-Bédel Bokassa, a közép-afrikai köztársaság elnöke és császára, valamint lakosságát nem alkotják 24,6%-ban hutu származásúak, akik milicíákba szerveződve 1994-ben népírtást követett el Ruandában néhány százezer, főként huszi származású lakos sérelmére. Bár a városban tartja magát a pletyka, mégse elefántcsontparti származású a város főura (Paddy Bourke). Na de kezdjük a legelején...
Nagypénteken kiálltam kora reggel egy piciny kis jyvaskyla-i buszmegállóba, ahol reményeim szerint megáll a tamperei busz. Teljes siker, a busz valóban megállt. Két ember volt összesen rajta, utólag kiderült, hogy a másik jómadár is magyar volt. Ez csak a legvégén derült ki, amikor hallottam is a barátnőjével beszélgetni a pirkkalai repülőtéren. Viszont apró porszem került a számításomba, nem sikerült reptéri buszt kapni a tamperei buszállomáson. Sajnos Finnországban Nagypéntek épp Szombatra esik, már ami a nyitvatartási időt jelenti. Az első szóbajöhető busz épp tíz perccel a repülőgép felszállása után szedte a sátorfáját és indult el a repülőtér felé. Megoldás: taxi és 28 EUR, ami a szimpatikus taxishölgy bukszájában landolt. Ha jobban utánanézek, nem kizárt, hogy még előtte nap rájövök a turpisságra és J.Ános kollegával és az elnyűhetetlen Sárkánygyíkkal vitetem el magam, ráadásul nem kelek hajnalok hajnalán. De nincsen gond.
A rengeteg szabadidőt mobilinternetezéssel és diszkrét anyázással töltöttem, ami a reptér biztonsági ellenőrzésénél pörgött fel maximumra. A kollegina arról próbált meggyőzni, hogy a romániai személyi kártyám, ami az egész EU-ban, kivéve Svédországban, legális utazási dokumentum, nem megfelelő, mert nem szerepel benne a nemzetiségem. Nálam volt az útlevelem, így átmehettem a vaskapun. A határőrnek természetesen elég volt a személyi is... Utána még 1 órán keresztül dohogtam, hogy miért nem hívtam a főnőkét elégtétel követelve!
Na de ugorjunk, mert unalmas három óra várakozás, majd ugyanennyi repülés következett. A dublini eerport picit meglepett, nem egy szokásos istállóra hajazó fapados repülőtér, hanem Dublin egyetlen, ezáltal összkomfortos reptere várt. Akkora, mint két tucat kaszáló, súlyos percekig gyalogoltam csak a repülőtől a csomagfelvevő csarnokba. Itt potom másfél óra várakozás után sikerült találkozni a barátnénivel. 30 percesre volt tervezve a várakozás, de én ennyivel hamarabb, ő meg ennyivel késöbb érkezett. Reptérből kijutás, buszállomás keresés, megfelelő busz felkutatása (van vagy 10 busztársaság Dublinban), 1,90-ért két, 90 percig érvényes jegy váltása következett. Közben a dzsípiesz is beüzemelődött, mert ugyebár a hotelt is meg kellett találni valahogy. Közben még vettem 7 euróért 5 almát és 4 banánt, marha jó üzlet.
Hotel: három csillagos, roppant unalmas és kedvtelen arcot vágó recepciós hölgyemény, nagyszerű szoba, picit festékszagú a frissen festéstől. Azt hittük mellébeszél a frissen festéssel, de NEM, tényleg. Kényelmes ágy, ír tea, buta televízió és hihetetlenül bolond fürdőszoba várt ránk. Nem igazán tudom, miért jó, vagy miért nem, de nem normális a hideg és a melegvizes csapot egymástól egy lábnyira elhelyezni a kagylóban. Nem elég, hogy az egyikben marha forró víz folyik, ráadásul a másikban meg hideg van.
Befizettünk egy nyitottbuszos városnéző túrára, amit a csípős szellő keservessé tett a végére. De legalább láttunk minden fontos nevezetességet és nevezetes fontosságot a városban: legrégebbi pub, legkisebb pub, legakármilyenebb pub, guinness sörgyár, egyetem, valamilyen park, az enyhén langyos Oscar Wild szobra, nemzeti bank épülete (ami írtó ocsmány). Ez utóbbit sikerült az idegenvezetőnek emlékezetessé tennie egy vicces megjegyzéssel. Az épületnek tervezése idejében sokkal több szerep jutott, mint manapság az EUR-övezethez való tartozás miatt. Visoznt Írország teljes mellszélességgel támogatta a csatlakozást, mivel ezáltal közelebb kerülnek egymáshoz az európai népek, egymás jobban megbecsülik, kultúrájukat megismerik és elfogadják. Ez természetesen a brittekre és dánokra nem vonatkozik.
Sok minden érdekes dolog nem történt ezen kívül itt, inkább beszéljenek a dublini képek maguktól:
2008. március 2., vasárnap
Dublin bébi!
Kínomban nem tudtam ennél eredetibb címet kitalálni a legújjabb bejegyzésnek. Röviden és tömören: körvonalazódik egy újabb kiruccanás, ezúttal Dublinba (és vidéke) (besz!rás, hogy ez a link csak eszperantó nyelven érhető el!), kettecskén Agnieszkával. A "körvonalazódik" nem elég erős szó, mivel repülőjegy már van, de most egy nagyságrenddel nagyobb összeget jelképező bitosozat hagyta el bankszámlámat a virtuális téren keresztül. De talán egy odavissza út 140 EUR-ért még mindig igencsak jutányosnak tekinthető.
A terv: 21-én, Nagypénteken elhagyom Finnországot Tampere légikikötőjén keresztül, egy-két nap Dublinban való csavargás után a híres Moher-sziklák megtekintése lennének a soron, majd végül néhány nap Belfast. A főnök ezúttal is késöbb tudja meg a tutit, remélem ezúttal se köp bele a levesbe.
Hogy kis izgalom is legyen az úton: úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk igénybe venni a hospitality club szolgáltatásait. Aki nem tudná, miről van szó, röviden: jófej emberek jelentkeznek, hogy ők szívesen fogadnának hasonló cipőben lévő embereket egy-két éjszakára, teljesen ingyen. A poén, hogy szállást sem muszáj felajánlani, ha nem akar az ember, de ha megteheti, miért ne? Akkora forgalom úgysem várható, sőt igazából egy kis szín keveredne szürkeségében neha igencsak rémisztő hétköznapjaimba. Akit érdekeli, hogy miről is van szó, az olvassa el a főoldalon található bevezetőt, illetve ezt.
A terv: 21-én, Nagypénteken elhagyom Finnországot Tampere légikikötőjén keresztül, egy-két nap Dublinban való csavargás után a híres Moher-sziklák megtekintése lennének a soron, majd végül néhány nap Belfast. A főnök ezúttal is késöbb tudja meg a tutit, remélem ezúttal se köp bele a levesbe.
Hogy kis izgalom is legyen az úton: úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk igénybe venni a hospitality club szolgáltatásait. Aki nem tudná, miről van szó, röviden: jófej emberek jelentkeznek, hogy ők szívesen fogadnának hasonló cipőben lévő embereket egy-két éjszakára, teljesen ingyen. A poén, hogy szállást sem muszáj felajánlani, ha nem akar az ember, de ha megteheti, miért ne? Akkora forgalom úgysem várható, sőt igazából egy kis szín keveredne szürkeségében neha igencsak rémisztő hétköznapjaimba. Akit érdekeli, hogy miről is van szó, az olvassa el a főoldalon található bevezetőt, illetve ezt.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)