Düsszeldorf először

Nem tudom, hogy szokták-e magyarosan leírni azt, hogy Düsszeldorf, de erős a késztetés bennem, hogy vagy így, vagy sárfeszesszel írjam le. Ez utóbbi betűt pedig sehol sem találom.

A várost egyes források szerint a 100 napos gót-vizigót háborúra méltó módon emlékező Szent Gyík temetkezési hely eladósodása, majd felszámolása hozta létre. Én nem hiszem, hiszen csak most találtam ki, és nem vagyok annyira hiteles forrás. Azt viszont meg kell hagyni, hogy egy nagyon szép német városról beszélünk: rendezett, nyüzsgő, telis tele régi épületekkel és terekkel. Olyan, amilyennek egy tisztességes német városnak lennie kell.

Szállásunk egy telephelyét Németországba áthelyező volt kolleganőnkél és barátjánál kell elképzelni. Ő volt az a merész, aki elhagyta a drága gyárat Nagyfaluban, hogy egy jobb élet reményében a hetedhétországontúli konkurenciánál helyezkedjen el és éljen, amíg meg nem hal. Nagyszerű lakás, emeletes, kint egy kertvárosban, szomszédok, napsütés, magas adózás.

A városban továbbra is él az a meggyőződés bennem, hogy a világ szerencsésnek nevezett féltekén az emberek képesek jó fajta sört főzni. Ha minden igaz a sörimádatom titka, hogy nem  a szokásos maláta sörre kattantam rá, hanem talán árpa vagy búza. Végül is tökmindegy, az a lényeg, hogy nagyon finom.

Amszterdam 1.1

Bár nem indult tulságosan biztatónak az Amszterdami kiruccanás, a végére egész jó lett. Útban a központ felé találtunk egy kocsmát, ahol ennivalóval is tudtak szolgálni. A pultos roppant jó arc volt, adott ingyen egy kaját, sőt, mikor kértem, hogy ajánljon nekem valamilyen sört, akkor kihozott egy harmad korsóval, hogy kóstoljam meg fizetés előtt. El is határoztam, hogy ezentúl ez lesz a törzshelyem, sőt, az eddigi legbarátságosabb kocsma, ahol bármikor is voltam eddig. Másnap ismét meglátogattuk és én megint ittam egy korsóval egy kis közeli sörfőzde remekéből. Szerintem, ha otthon ilyen söröket gyártanának és főleg árulnának és nem aranyárban lenne, akkor úgy fogyasztanám, hogy se szeri, se száma. De hát a remek román, magyar és finn sörök mellett könnyű spórolni a pénzt. Azon azért rendesen meglepődtem, hogy három nap alatt nem sikerült egyetlen rossz sőrt se vennem, pedig általában sikerül mindig a legalját megtalálni. Lehet azért utálom otthon, mint a sz@rt szezámmagot.

A város maga amúgy remek, simán el tudnék képzelni néhány évet ott az életemből. Pezsgés mindig és mindenhol, biciklisek siserehada úton-útfélen, zöldszag és coffeshop, mosolygó emberek. Hiába no, van ahol tudnak élni és örülni az emberek az élet örömeinek.

A hotelről még néhány szó: Linda hotel, állítólag tipikus amszterdami ház, jónéhány emelettel és ritka keskeny és meredek lépcsőkkel. Felmászni a harmadik emeletre (001-es szoba) külön projekt. Nem merem kijelenteni, hogy életveszélyes, de az: egy rossz mozdulat és jónéhány métert lehet hamperegni lefele.

Még egy említésre sem méltó dolgot említenék meg: a híres-hírhedt piroslámpás negyed. Na ide sajnos rossz időben sikerült elkeveredni, nem láttunk semmi olyat, ami miatt ez a hely világhírű lett. Lehet éjfél környékén kell próbálkozni. Az vizton biztos, hogy nem dálután 8 körül.

Na üdv, mert Düsseldforban vár rám a fincsi élelem.

Amszterdam

Másnap reggel a lübeck-i hotelben masszívan megreggeliztünk, hotelt foglaltunk Amsterdamba, majd útnak indultunk. Nagyjából 4 órás úta számítottunk, természetesen 8 lett belőle.

A német Autobahn-on kocsikázni rendkívüli élmény. Már előző este is mentünk rajta egy rövid szakaszon, de nappal aztán elszabadul a pokol. Legalábbis erre számítottam, lévén, hogy nincsen sebességkorlát. Ehez képest az autók kellemes ütemet tartva előzgették egymást, csak néha süvített el egy-egy autó mellettünk. Sajnos a kellemes ütem nem tartott nagyon sokáig, Bréma előtt néhány kilométerrel beragadt a forgalom. Úgy döntöttünk, hogy inkább bemegyünk Brémába, keresünk benzinkutat, tankolunk, majd valamilyen mellékúton támadjuk meg A várost. A tankolás kicsit hosszúra sikerült (másfél óra), a telefonom meg azt mondta, hogy fél 11 körülre érünk Amszterdamba, ezért inkább reménykedtünk egy szellősebb autópályában.

A határt úgy léptük át, mintha mise történt volna, nyomokban sem emlékeztetett határra, mindössze egy tábla hirdette, hogy ez mostmár Hollandia.

Amszterdam környékén iszonyű köd vagy szmog honolt, elég lehangoló látványt nyújtott az egész. Hotel egész jó helyen, majdnem ingyenes parkolóval (20 EUR / éjszaka). A recepciós korrekt kínai, felhívta a figyelmünket, hogy, mivel vasárnap késő délután van, ezért nem szükséges a hotel parkolóját használni, a parkolás az utcán reggel 9-ig ingyenes. Természetesen nekem sikerült annak a négy helynek az egyikét, ahol a parkolás reggel 7-ig ingyenes. Így aztán másnap reggel fél kilenckor egy szolíd 60 eurós meglepetés adta meg az alaphangulatot. Jó hely ez az Amszterdam…

One night in Luebeck

De előtte még néhány szó az előzményekről:

Szombat délután 1 után Kopenhágába érkeztünk. Nem sok víz folyt le a Dunán és a tűzpiros sárkánygyíkot fedett parkolóban hagyva elindultunk Christianiába. Anna és én már jártunk a dán fővárosban, kolleganőnk még nem, így egyhangúan a hippinegyed mellett döntöttünk. Fél ora gyaloglás után (közben a GPS-sel elindultunk gyalog Jyvaskyla felé) eldugtuk a fenykepezőgépeket és bevetettük magunkat a bűn városába. Szerencsére a hippik éppen nyílt napokat tartottak, fesztivál, miegymás. Rengeteg nepáli, kasmíri cuccot lehetett venni baráti áron, én mégis egy Save Christiania kitűző mellett tettem le a voksomat. A ruhák mellett rengeteg növényt lehetett kapni, az eladók egyszerűen kitették a pultokra a portékát. Sokmindent nem láttam már az életemben, de néhány kiló zöldet egy nagy befőttes üvegben még nem. Szerintem említésre méltó, hogy itt is megemlékeztek Michael Jacksonról, pedig ez nem az a szubkultúra, ahova a raegge, dubstep és drumnbass muzsikák közé véletlenül bekeveredik néhány pop szám. Msot viszont a bódékból és házakból is ő szólt, sőt még a szinpadon lévő wanabe beatboxer is újraéertelmezett egy számot a pop királyától. A tisztelet az tisztelet.

Rövid tanakodás után arra jutottunk, hogy fogjuk magunkat, elhagyjuk Koppenhágát és elindulunk Németország felé, majd ahol az éccaka és a fáradtság ér minket, ott majd jól megpihenünk.

Ez a pillanat éjfél körül érte el a lányokat. Én teljesen friss voltam, elemembe éreztem magam és felőlem mehettünk volna akár egyenesen Amszterdamig, viszont abban a pillanatban, ahogy a döntés megszületett, az agyam a “juhé, mindjárt alszunk!” üzemmódba kapcsolt. Innentől kezdve picit rá kellett koncentráljak a vezetésre. Na nem szaporítom tovább a szót, a lényeg, hogy éjfél és éjjel 2 között sikertelenül próbálkoztunk mindennel, majd kettő után sikerült egy szabad szobával rendelkező és nyitva taró hotelt találni Lübeckben: Scandic hotels, luxus lakosztály… jól aludtam, enni meg fogok hónapig.

Stockholm után

Remekül alakul a mai nap, sokkal jobban haladunk, mint ahogy eredetileg gondoltuk. Több száz kilométerrel elhagytuk már Stockholmot, igaz reggel 6 óta úton vagyunk.

Közkívánatra elkezdtünk Michael Jacksont hallgatni és nagyon jól esik. Szörnyű, ami tegnap előtt történt, de az is szörnyű, hogy különben eszünkbe sem jutna, pedig egész jó zenéket hozott össze, sokkal jobbakat, mint amikre gyerekkoromból emlékszem. Vagy az idő szépít meg mindent, vagy a zenei izlésünk változik, vagy pedig egyszeri nosztalgizálásról van szó, mindenesetre jól esik.

Egy szó a tegnapi büféről még: azt nem merem kijelenteni, hogy megérte a befektetett erőforrásokat, de hogy picit jól laktunk, az tuti. Volt ott minden, amire egy 27 éves fiatalember vágyik: bor, sör, 20 fajta hal, csirke-, kacsa-, disznó-, marha-, és talán még szarvashús is. Egyedül a tengeri gyíkot hiányoltam, de belefért, hogy nincs. Majd legközelebb.

Azt még nem tudom, hogy ma meddig jutunk el, az biztos, hogy semmi nem köt minket. Jó döntésnek tűnik, hogy nem foglaltunk szálást sehol sem. Aztán ha nem lesz hol aludni, akkor mehetünk a sőhivatalba.

Jyvaskyla – Turku

Na elkezdődött az út, mindenki nagy örömére. Alig egy óra késéssel indultunk az eredeti tervhez képest, de hála a kifinomult vezetési technikámnak simán ideértünk. Mivel elhatároztam, hogy Sárkánygyíkot megtataroztatom, ezért némi készpénz hazaszállítását határoztam el. Nem akartam a napi limitet átállítani ezért az egy esemény kedvéért, ezért a készpénösszeget több részletben vettem magamhoz. Turku sikeres bevétele miatt még erre is akad idő. Tudom, hogy mindez nagyon érdekes, de gondoltam, ha már megvan rá a lehetőség, akkor kihasználom.

Most már a becsekkolás végére értünk, irány a komp és a jónéhány eurós büfé, aminek nagyon jónak kell lennie, hogy megérje a pénzét.

Na puszi mindenkinek.

EUROPEAN MEGATOUR 2009

Üdvözlet mindenkinek!

Régóta nem írtam, de ezentúl minden teljesen másképp lesz!
Röviden annyit, hogy barátnővel (és félig egy kolleganővel) európai utazásra indulunk mintegy 20 perc múlva. Autóval jövünk-megyünk, terv nincs, vagy csak nagyon homályos, eddig van egy darab kompjegyünk, abban van minden bizodalmunk.

Szóval a tervezett útirány:

Finnország - Svédország - Dánia - Németország - Hollandia - Németország - Ausztria - Magyarország - Románia - Ukrajna(?) - Magyarország - Szlovákia - Lengyelország - Litvánia - Lettország - Észtország - Finnország.
A nyájas olvasóközönséget biztos érdekli, tegyük hozzá, hogy jogosan, lehet-e mindezt online követni? Természetesen lehet, a google mapsen meg lehet nézni ezeket az országokat és el lehet rajtuk csudálkozni, hogy mekkorák már. De itt a nyitóoldalon is lesz egy valami, ami megaszondja a tutit.

Szóval csóközön és ha minden jól megy, akkor relatív rendszeres jelentkezés lesz.

Aki meg tud finnül, az vigyázó szemével ezt is sasolja néha: ezt!

A birodalom visszavág, avagy az első DJ battle

Elektronikus zenében többé-kevésbé jártas kis szívemet melegséggel töltötte el az a kitüntetett pillanat, amikor megpillantottam a következő videót. A tartalmáról nem szeretnék sokat mondani, hisz a mozgókép magáért beszél, annyit viszont csendben megjegyeznék, hogy a Birodalom széthullásával együtt a szovjet ipari zene úttötői is méltatlanul feledésbe merültek. Kár értük.

A fotók bizony útban vannak!

Bármennyire is hihetetlennek tűnik, én bizony dolgozom az oroszországi képeken. Sajnos (vagy inkább szerencsére) hétközben dolgozom, illetve mással töltöm el az időt, de a képeket válogatom. Az elsütött képek felét már sikerült kiselejtezni, de még mindig van sűk négyszáz. Türelmet kérek.

De addig is egy kis bizonyíték, hogy én bizony voltam a ruszkiknál:

A kép Szentpéterváron készült és én vagyok rajta

Me is going to RUSSIA /// First post with EOS 450D

me in the elevator // reloaded

Március idusa

Mostanában még az eddieknél is jobban hanyagollak Titeket, nyájas olvasók, de hát ez van, kezdek elszakadni a világhálóról. Természetesen ez nem igaz, de vagy a nagyon vágyott ihlet nem jön, vagy ha az jön, akkor idő nincs, vagy ha az van, akkor meg számítógép nincs. Közben azért zajlik rendesen az élet.

Először is ismerkedés van egy helyi leányzóval, aki finn. És ráadásul kolleganő is.

Másodszor elhatározás van, hogy a következő turisztikai célpont Oroszország, azon belül Moszkva és Szentpétervár lesz. Az idő is ki van már pécézve, Húsvét és környéke. Már alig várom, kár, hogy egy kisebb összeget zárójelbe kellett tenni. De hát ez van.

Harmadszor búvárkodás van, jobb hijján egyelőre elméleti szinten. Beiratkoztam egy búvárfelszerelés tanfolyamra. Darabokra szedjük a berendezéseket, majd megpróbájuk összerakni. Nem mondom, hogy nem érdekes, de érdekesebb vizigyíkokat figyelni a vízben.

az emlegetett vizigyík

Harmad és feledszer fellelkesedve a buvárkodástól elhatároztam, hogy veszek egy jó kis búvárszámítógépet. A választás a Mares cég Nemo Excel modelljére esett.


Negyedszer: elhatároztuk, hogy megnézzük a 100 tagú cigányzenekart piciny kis városunkban. Bár a jegy ára az ütős kategóriába tarozik, de hát mégis csak 100 éhes szájat kell betömni. Meglátjuk milyen lesz, hétfőn majd lehull a lepel.

Ötödször: rájöttem, hogy én szeretek síelni, ezért hamar bevásároltam egy sífelszerelést:

• Head Monster 72 síléc,
• Atomic síbakkancs,
• Columbia sínadrág,
• Exel síbot
• Elan sízsák.

Nem volt nagyon olcsó ahoz képest, hogy kb. 60%-os kedvezmény volt mindenre, viszont ahoz képest, hogy mennyi lenne kedvezmények nélkül, nem is volt olyan drága.

ez most ennyi...

Itt a Február!

Kedves édesdrága olvasók. A városban, ahol élek mostanában nagyon hideg van, ezért nincs túl sok időm blogolni. Természetesen lenne miről mesélni, ha nagyon akarnék, de egyelőre nagyon nem akarok. De talán majd valamikor.
Viszont néhány jelentős mérföldkövet mindenképpen megemlítenék az elmúlt bő félhónapból:
- decemberben mintegy egész hétig napi túl sok órát dolgoztunk Zoltán úrral és Gabriella úrhölggyel egy projekten, ami előbb-utóbb el fog készülni
- Karácsonykor otthon voltam, majd idén visszajöttem
- korcsolyáztam a falu fő tavának a befagyott jegén
- elmentem a pappfiúért és a barátnéjáért tampere pirkkala repülőtérre, hogy együtt örvendjük Ausztráliából való visszatérésüknek
- úgy rászoktam az olivabogyóra, mint a fába szorult féreg
- eldöntöttem, hogy megpóbálom nem elfelejteni a dolgokat, amik történtek

ez utóbbi nem sikerült.

Karácsony éccakája

Most hogy Karácsony estéje van, úgy gondoltam, hogy egy csudaszép finn verssel kedveskedek Nektek, drága olvasók. Kellemes Karácsonyt mindenkinek

Joulu kuulostaa kulkuselta

Joulu tuntuu pumpulilta

Joulu maistuu piparilta

tai namuselta

tai mantelilta.

Joulu näyttää tähtöseltä

Joulu näyttää kynttilältä

Joulu tuoksuu vihreältä

tai punaiselta

tai ruskelta.

Sillä joulukuusi on vihreä

ja kuusen oksan kätkössä

on piparipossun seurana

kirkkaanpunainen omena.

Kaarina Helakisa

Már csak néhányat kell aludni!

Közeledik a Karácsony. Ilyenkor az embereket megszállja az ihlet meg a miegymás. Ebben szeretnék segíteni egy kis magasztos muzsikával:

Half offline

Sajnos az elmúlt jónéhány nap legalább 12 órájában benn figyeltem a gyárban, ezért túl sok időm nem jut a nyájas olvasókra. Valamikor fogok én még ide írni, de most nem.

Puszi

Az a csudálatos sport!

Én még ilyet nem láttam:

Pikkujoulu 2008

Tegnap kiskarácsonyozás volt a cégnél (mint minden évben egyszer). Az alkoholizásás rendhagyó módon már a cégnél elkezdődött, lehetett szaunázni meg esernyőt nyerni (nyertem), majd jó sokat enni a szemközti étkezőben. Ezután különbuszra szálltunk és rohantunk a városi Synergia arénába, ahol először egy Eurosmith névre keresztelt Aerosmith cover-band borzolta a kedélyeket (nem volt jó), majd a finn YÖ zenekar adta elő az elmúlt néhány tíz évben íródott slágereit, végül pedig egy sajnos nem tudom milyen tíz éves filmnek zenét író zenekar vezette le az arénában felgyülemlő feszültséget. A részletek további boncolása helyett jöjjön néhány remekül sikerült fénykép különböző finnországi kiskarácsonyokról, ezúttal mindenféle kommentár nélkül:

 

 

És végül egy bónusz, amit nem tudom a google miért köpött ki, de a világítószemű démonbárányok valóban meghitt hangulatot árasztanak,

Marokkó - Szahara, első, befejező rész

A Szahara Putnoktól délre mintegy 1933 km-re található, bár ekkor Líbiában találnánk magunkat, oda pedig csak útlevelünk hivatalos arab fordításával tehetjük be a lábunkat. Ezért (vagy talán épp ennek ellenére) mi inkább a marokkói Merzougát támadtuk meg (ami viszont már 2523 km-re van, igaz nem Putnoktól, hanem a Roninmäki 1 J-től), állítólag az az egyén, aki Marokkóban turistáskodik és komolyan gondolja, az ide jön. Na mi ide jöttünk.

A hosszú és fáradtságos utazást két, tűzpirosnak nem nevezhető Logan-nel tettük meg. Hegyen (Atlasz), völgyön (valami más), mindenféle berberek által lakott területeken vergődtünk át, bár az Atlasz talán picit keményebb falatnak tűnt az addig óramű pontosságú kávédaráló-motorral felszerelt gepkocsinak. Hiába no, mégis egy néhol 4000 méteres hegyvonulatról beszélünk. Ahogyan távolodtunk Marrakestől, úgy nőtt meg az egységnyi területre eső varázslók száma. Mivel a ruházatuk erősen megtetszett, íziben elhatároztam, hogy én is beszerzem a szükséges kellékeket (djellaba), az elhatározást tett követte, siker viszont nem koronázta, így hoppon maradtam. Majd legközelebb. A varázslópopuláció növekedése során markánsan megváltozott az építészet is, egyre jobban dominált a homokszínű szín, no meg az agyag/vályog (vagy valami más, sajnos nem értek hozzá), mint alapanyag.

A hétfői indulás picit későre sikeredett és mivel már mindenki morgolódott, hogy miért nem alszunk, olyan döntés született teljesen demokratikusan, hogy megállunk. A választás (emlékeim szerint) a festői Er Rachidia-ra esett, ahol is egy hideg, de annál tágasabb szállodában töltöttünk el egy estét, természetesen baráti áron. A városba érve tudatosult bennünk a tény, hogy bárkit is kérdezünk meg Marokkóban, annak van legalább egy szállodája, tevekaravánja, berber sátra, súlyos esetben mindez egy flamingókkal töltött tóra való kilátással büntetve.

Na de másnap elértük a Szahara legszélét: pici porfészek (Merzouga), helyi viszonyokhoz képest pompázatos hotel, természetesen az ott dolgozó pincérszerű úriembernek éppen volt egy bátyja, aki sokkal olcsóbban tudott nekünk tevegelést* szervezni, mint amennyiben a hotelben került volna. A pazar látvánnyal egybekötött ízletes ebéd után megkerestük a másik hotelt, ahol a tevék már be voltak idomítva és minden készen állt a sivatagi ruccanáshoz. A két órásnak beharangozott tevegelésből végül 1 óra 40 perc lett, de az arcokon végignézve senki sem bánta ezt. Főleg nem az én tevém, aki az elején még nagyfiú volt, le is hajított a felszállásnál (pihe puha Szaharai homokba esni mellesleg raj), viszont 20 perc után elkezdett szegény úgy lélegezni, mint egy leépítésre váró mozdony. Kiderült, hogy ennek félig én vagyok az oka, másik félig pedig az úriember, aki felerősítette a nyerget a jószágra. Az ugyanis picit hátracsúszott, nekem pedig így minden befolyásomat latba véve kellett kapaszkodnom, hogy ne csússzak le a púpján, amit ő rossz néven vehetett. Gondolom a tény, hogy a nyerget felerősítő hám szorította a nyakát és emiatt nem kapott levegőt, nem igazán emelte a komfortérzetét. Mindegy, az út közepén gyors hotfix, hámot megigazít és innentől kezdve ment minden, mint a karikacsapás.

Mire megéreztünk a táborhelyünkre, leszállt az éj. Mohamed (becenevén Moha, ahogy egyik barátja, Moha szólította) készített nekünk ízletes mentateát, ami amúgy erősen elterjedt a környéken. Ezután úri lakoma egy jókora tajine-ből. Kis zenélgetés következett (ha megtalálom a felvételt, majd valamilyen úton-módon feltöltöm), Moha#1 volt a dobgép, Moha#2 pedig furulyázott. Lefekvés előtt még következett egy két vicces dolog (többek között egy fél liter Finlandia vodka elfogyasztása, amit még a frankfurti reptéren vásároltunk be, biztos, ami biztos alapon). Szegény Moha#2 addig nem imátkozhat megint, amíg valahol szertartásosan jól meg nem mosdik és ezáltal megtisztul mindeféle lelki nyavajától. A berber sátorban viszont melegebb volt, mint azt gondoltam, igaz, körbe voltam véve mindenféle melegítő anyagokkal.

Reggel 6-kor ébredés, majd a Merzouga homokdűnére való felrohanás történt. Napfelkelte az adta, meg kell hagyni. Amint a felkelő nap sugara megcsillan a szomszédos, Marokkóval fagyos, de már olvadó viszonyt ápoló algériai tájakon, az könnyeket csalna még a legelszántabb szenvtelen terminátorgépek szemébe is.

Összeszedtük magunkat, finom homokot kiszórtuk minden cuccunkból, Moha elővezette a felfrissült jószágokat valamelyik dűne mögül, mi pedig fájó szívvel elhagytuk a terepet. Visszaérve Merzougába (a faluba) megannyi vadlégy társaságában bőségesen megreggeliztünk, majd Mohával meglátogattuk a Group du Zaïd főhadiszállását. Kis afrikai szórakozásban volt részünk: volt tánc, muzsika, tea és mindenféle magvak. A muzsikusok beleadtak mindent, csak úgy csattogtatták a csattogtató hangszereiket (amihez még csak hasonlót se láttam). Ezt követően meglátogattuk még Moha házát is. Találkoztunk rengeteg testvérével, főleg öccsek voltak, meg legalább egy húg/nővér. Előtte való este kiderült, hogy a szüleik még nomádok, szóval bóklásznak a környéken össze vissza, ő pedig nem tud írni és olvasni. Tudtommal ez nem olyan ritka jelenség arra fele. Viszont búcsúzáskor az öccsek adtak nekünk néhány rajzot, rajta a marokkói tarzan és egyéb egzotikus szuperhősökkel. A rajzok felirattal vannak ellátva (francia vagy arab), szóval ha jól érzem akkor ők már írástudósok lesznek. Hiába no, ez a társadalom most van ott, ahol az európai népek voltak néhány száz évvel ezelőtt. Abban viszont biztos vagyok, hogy a lemaradásukat sokkal hamarabb be fogják hozni.


Eztán a lóerők közé csapva elindultunk Agadir felé.

morocco - sahara

*: nem tevék voltak, hanem dromedárok, de nem vagyok hajlandó ezt az archaikus vizigót szót gyakran használni

Szolgálati közlemény

Böngészgetem unalmamban a nagy testvér weboldallátogatottság-analizáló oldalát és kis szívem mintha tejben-vajban fürödne: rengeteg ember volt kíváncsi az eddigi marokkói eseményekre. Persze nem ez a fő ok, amiért most internetet ragadok, hanem fentebb emlegetett szívem legbelső bugyra is elérzékenyült a tegnapi regátbeli kérésések miatt: egész pontosan négy darab kérés érkezett a Suceava megyei Suceava városából.

Nem is tudom mit mondjak...

Köszönöm!

Marokkó - Marrakes, második, befejező rész

Fojtassuk akkor az izgalmas marrakes-i beszámolósdit!

Mecsetek: sajnos belülről hitetlenek nem látogathatják, viszont cserébe kívülről igen. Igencsak jól néznek ki és sok is van belőlük. Ráadásul volt egy egész nagy is. Hátborzongató élmény amikor a nap meghatározott óráiban az imámok elkezdik az istenüket dicsérni (állítólag olyan mecset is van, ahol felvételről folyik az imádat). Komolyan mondom, nagyon rossz érzésem volt, amikor először hallottam, de esetleges muszlim olvasóimra való tekintettel kétségeimet nem fogom itt megosztani. Ezekben az időpontokban az igaz muszlimoknak illendő volna Mekka felé fordulva imátkozni, ilyet viszont nem sokat láttam. Persze lehet, hogy csak rosszkor voltam rossz helyen.

Halottak tere: A Djemaa El-Fna Marrakes egyik fő látnivalója, mondhatnánk joggal. Rengeteg ember, turista, kézfestő és mázoló, kígyóbűvölő, hagyományos vízárus, szemfényvesztő, műbalhézó és egyéb féle-fajta ember lepi el napközben. Később beindul a vendéglátás és megszámlálhatatlan étkezde és gyümölcsléárus próbálja csettintéssel, "hello!", "excuse me!" es "sorry!" felkiáltással felhívni magára a figyelmet. János kollégával sikerült itt egy csésze meleg csigalevest elfogyasztani. A frissen facsart gyümölcsléről nem akarok beszélni, mert amikor az eszembe jut a 3 dirhámba kerülő nedű, mindig könny csordul a szemembe a gyönyörűségtől! Aki be van oltva veszettség ellen, az mindenképpen próbálja ki. Hepatitis elleni oltás nem hátrány!

Bazár: mint a filmeken: sok ezer ember megannyi szűk utcákon. Valami miatt nekem úgy tűnt, hogy minden harmadik helyen ugyanazt árulják, de valószínűleg nem eléggé kifinomult az olyan érzékem, ami az ilyet érzékeli. Nem tudom, hogy érthetően beszéltem-e. Sajnos az utolsó napra terveztük a vásárlást, ami hiba volt: későn érkeztünk a sajátságos marokkói forgalom miatt és már csak teát tudtam venni. Sebaj, majd legközelebb majd megveszem a kaftánt is, amire az "Utazás a Szahara-felé" rész óta folyamatosan fájt a fogam. Mindenesetre itt vigyázni kell, hogy ki ne zsebeljék az embert, nehogy vegyen valami óriási hülyeséget sokpénzért, valamit engedjen a csábításnak, mert ahogyan a híres marokkói közmondás tartja: nem minden arany ami fénylik. Szóval így.

Közlekedés: ezer ember, rengeteg mérges gőzt és gázt okádó kétkerekű motor, csodálatra méltó tákolmányok, amire az ember akkor se mondaná, hogy el képes magától indulni, ha az élete függne tőle, valamint sok-sok autó (rengeteg francia kötődésű autó, főleg Logan [amit, ahogy megtudtam, már Marokkóban is gyártanak {na nem a motort, azt Romániából importálják}]). A duda nem használata elveszettséget okoz pár perc múlva a forgalomban, igazából nem az is egyszerűsített anyázóeszköz szerepét tölti be, hanem figyelem felkeltő eszköz, hogy "hohó, jövök". A jobbkéz-szabályt nyugodtan zárójelbe lehet tenni, a folytonos vonal az út közepén pedig szimbolikus eleme a közlekedésnek, mindenki ott előz, ahol nem szégyell. Tehát mindenhol. Egyedüli hatékony elrettentő eszköznek a piros lámpát nevezném, ilyenkor meglepő módon a járművek megállnak. Persze zöldre váltás után néhány milimásodperccel már hallatszik a dudaszó, hogy induljunk már, mert ők már mennének. Hát nem látom, hogy zöld?? Érdekes, de annál gyakoribb elem még a közlekedési rendőr, mint olyan. Szerepüket nem sikerült megfejteni, szerintem akkor se csinálnának semmit, ha valaki épp a másik irányból lódulna be egy körforgalomba. Apropó körforgalom: nem tudom, hogy ki látott már szemaforral megtámogatott körforgalmat.

CoolWebPoll

Na, szerintem Marrakesről így kb ennyi. Hacsak nem még az, hogy voltunk egy iszonyúan szép kertben is. Ebben a kertben figyelt néhai Yves Saint Laurent villája. Bizony ám.