2011. szeptember 27., kedd
Lajos reloaded
Hűséges és jó memóriával megáldott kedves olvasók még emlékezhetnek, hogy valamikor régen volt egy párhuzamos blog, Mondd meg, Lajos! Igazából néhány bejegyzést ért csak meg, hogy miért, azt már se én nem tudom, sem pedig Lajos! Mivel rájöttünk, hogy néhanapján azért még vásárolunk elektromos kütyüket, amikről jó lenne beszámolni, egyhangúlag úgy döntöttünk, hogy új fejezetet nyitunk: az új bejegyzések ezentúl szigorúan eme blog hasábain fognak megjelenni és egytől egyik kapnak majd egy "monddmeglajos" vízjelet. És hogy az új fejezet nyitása során azért nem feledkezzünk meg a múltról sem, az összes eddigi dolog bemasolódott ebbe a blogba.
2011. szeptember 23., péntek
[vintage] Amikor már a Tropical Kóla sem segít
állandó szerkesztőnk matatva régi, nem publikált bejegyzések között erre a gyöngyszemre akadt (lesz még más is)
Távol álljon tőlem, hogy decimális számjegyekkel bombázzalak titeket, kedves nyajas olvasók, de itt Helsinkiben marha meleg van mostanság. Biztos vannak népek, akik szerint ez nem elég meleg, de hogy a szél a világ eme dimenziókapuba szorult szegletében langyosan fújdogáljon, hát az egy skandallum! Aludni nem egészséges mostanság, mert forgodódás van minden szinten, reggel meg ébredés olimpiai karikákkal a szem alatt.
képződött valamikor nyár tájékán
Távol álljon tőlem, hogy decimális számjegyekkel bombázzalak titeket, kedves nyajas olvasók, de itt Helsinkiben marha meleg van mostanság. Biztos vannak népek, akik szerint ez nem elég meleg, de hogy a szél a világ eme dimenziókapuba szorult szegletében langyosan fújdogáljon, hát az egy skandallum! Aludni nem egészséges mostanság, mert forgodódás van minden szinten, reggel meg ébredés olimpiai karikákkal a szem alatt.
képződött valamikor nyár tájékán
2011. szeptember 22., csütörtök
Ke-i kalandozások, második rész
Ezúttal, hogy az időrendi sorrendet még véletlenül se kövessem, távirati stílusban szeretnek beszámolni a budapesti eseményekről, ugyanis az egész ruccanás ott kezdődött. Lehet, hogy ezúttal el se jöttünk volna idáig, ha nincsen három finn fiatalember, akik közül egy épp a városban járt valamilyen egyetemista fizikuskonferencia ürügyén, a másik kettő pedig egész egyszerűen nagyon szeretett volna itt lenni. Kézenfekvő, hogy én majd megmondom mindenkinek a tutit, hogy hova is érdemes menni, miért és mikor. Nem nekem volt kézenfekvő, inkább nekik. Ugyan kiderült, hogy a nyelven, meg egynéhány dolgon kívül túl sok mindent nem tudtam hozzátenni a dologhoz, de így jár az, aki évente legfeljebb néhány órát kószál Pesten.
Indulásunk pénteken volt. A munkában három körül már nem volt maradásunk, ezért irány a reptér. A szükséges gumiczukor beszerzése után fel a röpülőgépre Helsinkiben, majd le a gépről Pesten. Közben mintegy két óra varázslat, amikor is a vasdoboz a gravitáczióból csúfot űzve figyel fenn a levegőben.
Hotelünk a Király utcai Carat Boutique hotel volt, harmadik emelet, dzsakuddzi, szauna, reggeli, négy csillag. Így aztán minden napra jutott egy és egy pici. A maradék egyet elhozhattuk volna a krakkói hotelbe, de erről majd talán máskor.
Állandó programok: különböző korcsmák, itt-ott étkezés, bolyongás.
Alkalmi programok: Széchenyi fürdő (bár Rudas fürdőnek indult, de a szigetezőket sújtó óriási kedvezmények miatt Széchenyi fürdővé alakult), Nagycirkusz (orosz vizicirkusszal, benne artisták, mutatványosok, szemfényvesztők, kígyó, alligátor, sőt még két fóka is [egyik nagyobb, mint a másik]).
Ráadás: utolsó este még a szülőkkel is sikerült szerencsére talalkozni és elfogyasztani egy kellemes és kiadós vacsorát.
Innen hétfőn átvonultunk Pozsonyba. Nem volt egészen sima ügy, mindössze 150 + x perces késéssel indult a vonat. x az egy ismeretlen szám, de létezik, mert, bár a bemondórobotkisasszony 150 percet mondot, akkor a vonat még meg se érkezett Lyugoszláviából. Mindegy, vonaton megismerkedtünk két amerikai állampolgárral, akik nemzetükről kialakult meglehetősen előnytelen képpel szemben roppant jólinformáltak voltak többek között Kelet-Európa ügyben meg mindenben, úgyhogy hamar sikerült megtalálni a közös hangot. Velük még kétszer összefutottunk (Krakkó, Auschwitz), majd mindezek miatt mielőtt Tallin-Helsinki-Csikágó vonalon hazaindultak volna, Tallinból áthajóztak meglátogatni minket Helsinkiben, majd este vissza Tallin (repülőgéptársaság bolondsága miatt muszáj Tallinnal kezdeni).
Pozsonyban Igor és kedves barátnője fogadott minket szívélyesen, elhalmozott mindenféle földi jóval (mi is vittünk nekik egy kis tokaji földijót), szálással. Másnap még szabadnapot is kivettek, csakhogy megmutassák nekünk, hogy miről is van szó.
Először Dévény várát látogattuk meg, ahol is félre lettünk informálva, hogy az ott cseh-szlovák-osztrák hármashatár. Nem. Pozsonyban rendesen körülnéztünk: mindent megmutattak, ami egy napba belefér, biztos, ami biztos, igaz, minden látványosság közé beiktattak egy kocsmát nehogy "elunjuk" magunkat. A lényeg, hogy este még sikerült megmászni három lépcsőfokot, ami egy hálokocsiba vezetett: irány Lengyelország!
Indulásunk pénteken volt. A munkában három körül már nem volt maradásunk, ezért irány a reptér. A szükséges gumiczukor beszerzése után fel a röpülőgépre Helsinkiben, majd le a gépről Pesten. Közben mintegy két óra varázslat, amikor is a vasdoboz a gravitáczióból csúfot űzve figyel fenn a levegőben.
Hotelünk a Király utcai Carat Boutique hotel volt, harmadik emelet, dzsakuddzi, szauna, reggeli, négy csillag. Így aztán minden napra jutott egy és egy pici. A maradék egyet elhozhattuk volna a krakkói hotelbe, de erről majd talán máskor.
Állandó programok: különböző korcsmák, itt-ott étkezés, bolyongás.
Alkalmi programok: Széchenyi fürdő (bár Rudas fürdőnek indult, de a szigetezőket sújtó óriási kedvezmények miatt Széchenyi fürdővé alakult), Nagycirkusz (orosz vizicirkusszal, benne artisták, mutatványosok, szemfényvesztők, kígyó, alligátor, sőt még két fóka is [egyik nagyobb, mint a másik]).
Ráadás: utolsó este még a szülőkkel is sikerült szerencsére talalkozni és elfogyasztani egy kellemes és kiadós vacsorát.
Innen hétfőn átvonultunk Pozsonyba. Nem volt egészen sima ügy, mindössze 150 + x perces késéssel indult a vonat. x az egy ismeretlen szám, de létezik, mert, bár a bemondórobotkisasszony 150 percet mondot, akkor a vonat még meg se érkezett Lyugoszláviából. Mindegy, vonaton megismerkedtünk két amerikai állampolgárral, akik nemzetükről kialakult meglehetősen előnytelen képpel szemben roppant jólinformáltak voltak többek között Kelet-Európa ügyben meg mindenben, úgyhogy hamar sikerült megtalálni a közös hangot. Velük még kétszer összefutottunk (Krakkó, Auschwitz), majd mindezek miatt mielőtt Tallin-Helsinki-Csikágó vonalon hazaindultak volna, Tallinból áthajóztak meglátogatni minket Helsinkiben, majd este vissza Tallin (repülőgéptársaság bolondsága miatt muszáj Tallinnal kezdeni).
Pozsonyban Igor és kedves barátnője fogadott minket szívélyesen, elhalmozott mindenféle földi jóval (mi is vittünk nekik egy kis tokaji földijót), szálással. Másnap még szabadnapot is kivettek, csakhogy megmutassák nekünk, hogy miről is van szó.
Először Dévény várát látogattuk meg, ahol is félre lettünk informálva, hogy az ott cseh-szlovák-osztrák hármashatár. Nem. Pozsonyban rendesen körülnéztünk: mindent megmutattak, ami egy napba belefér, biztos, ami biztos, igaz, minden látványosság közé beiktattak egy kocsmát nehogy "elunjuk" magunkat. A lényeg, hogy este még sikerült megmászni három lépcsőfokot, ami egy hálokocsiba vezetett: irány Lengyelország!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)