Meckenbeuren

Egyszer csak meguntuk a düsszeldorfi jólétet, fogtuk magunkat hajnali 11 tájékán és elindultunk meglátogatni régi kedves barátomat, művésznevén Sárgarózsát. Mintegy 5 óra autókázást jósolt a telefonomba bújt virtuális jótündér, amit sikerült is tartani. Útközben áthaladtunk számos kis-, közepes- és nagyvároson (Köln, Frankfurt, Stuttgart), de igazából nem is haladtunk át rajtuk, hanem jó nagy ívben elmentünk mellettük. Az is valami. A cél nem lehetett más, mint a svábföldön elterülő festői Meckenbeuren.

A kis falu Baden-Württemberg tartományban, Ravensburgtól mintegy 10 kilométerre található, szigorúan dél felé. Az emberek roppant kedvesek és segítőkészek, bár a német nyelv egy általam kevésbé felismerhető alfaját használják.

Barátom már az ablakból kilesett minket. Ha már így esett, hát nem maradt más hátra, minthogy a gyíkkal leparkolunk és bemegyünk a házba. Kedves felesége hathatós segítségével belebonyolódtunk egy bőséges, de annál ízletesebb etkezésbe, majd elvonultunk Ravensburgba, ahol középkori események folytak: szerény készpénzösszegért cserébe bebocsájtást nyertünk a város központjába, ahol móka, kacagás, bűvészek és szemfényvesztők, korcsmárosok és pékek, leprások és nyomorékok igyekeztek kikaparni maguknak a gesztenyét. Kevésbé sikeres fénykepek készültek a helyszínen, ezek szigorúan feldolgozás alatt vannak.

Este egy mázsás dinnyével tettük fel a koronát a napra, végül rövid, de hagyományosnak tekinthető gombfociban mértük össze az erőnket. Az eredményre nem emlékszem, de kivételesen talán nem nekem állt a zászló.

A másnapi program terv szerint a következő volt: étkezés, egy kis Bodeni-tóban található Mainau sziget meglátogatása, indulás haza, éjszaka megpihenés valahol, jó esetben Magyarországon. Ebből az első kettőt sikerült maradéktalanul teljesíteni.

Mainau szigete tulajdonképpen nem is tudom minek nevezhető: volt rajta kastély, templom, botanikuskert, lepkeház, koncertterem, állatok, és még enni is lehetett. A kastély állítólag valamilyen kalapkészítő család tulajdonában van, akit érdekel a téma, az az interneten biztosan talál bővebb információt. Templomban templomi kórus, parkban pedig gyerekekkórus emelte a nap színvonalát. A szigeten svéd napokat tartottak. Igazából nem tudjuk, hogy miért, az viszont biztos, hogy valamilyen svéd királyi sarj a napokban tartotta ott az esküvőjét. Lehet, hogy összefüggés a dolgok között? A rejtély rejtély marad, a megoldás kulcsa a homályba vész.

A lepkepark viszont egész meggyőző: a kitalálóknak sikerült valahogy rávenni a lepkéket, hogy ugyan ne repüljenek már össze-vissza, hanem csak a nekik kijelölt környéken. Igazán tiszteletre méltó teljesítmény, főleg, hogy mindezt ketrec, üvegfal, illetve gombostű mellőzésével érték el. Mindenfajta színű és méretű lepke megtalálható volt ott. Minket leginkább egy, a tenyeremnél mintegy kétszer-háromszor nagyobb lepke nyűgözött le. Sajnos e példány előtt nem állt fényes karrier: a fajta, miután kikel, néhány hétig él, de addig is főleg alszik. Ráadásul még vak is és talán enni se tud. Mit mondjak, nem nyerő pozíció.

Késő délután aztán a szigetet elhagyva rájöttünk, hogy aznap már nincs túl sok értelme a továbbútnak, ezért bőséges vacsora után nyugovóra tértünk. Másnap reggel elindultunk a vadregényes Ausztria felé

Düsszeldorf másodszor

És egyben utoljára. Picit le vagyok maradva az irománnyal, de hát ez van, ha hirtelen túl kevés ideje lesz az embernek. Tudom, rossz kifogás.

Elhatároztuk, hogy veszünk egy Düsseldorf WellcomeCard-ot. Mivel hárman voltunk ezért úgy döntöttünk, hogy egy csoportos jegybe vágjuk a fejszénket. A fejszevágás jó befektetésnek bizonyult, 6 euró és megannyi jókedv és kacagás. Nem is beszélve az ingyenes utazási lehetőségről a festői 1-es zónában. Na de szép sorba:

Aqua Zoo: legszívesebben azt mondanám, hogy vízes állatkert. Mindenféle tengeri herkentyű és vizigyík, de volt néhánt majom is. Nem rosz, de láttam már jobbat is. Mindenesetre egy felnőtt jegy ára 6 EUR. Rövid fejszámolás és igen, már megérte.

Valamilyen torony: ahogy a neve is mondja egy magas toronyról beszélünk, amely büszkén emelkedik a város fölé. A kilátás magáért beszél, bár sajnos a régi városrész messze volt. Az árra sajnos nem emlékszem, de olyan 3-4 EUR lehetett. Bónusz: kolleganőnk ingyen jött be velünk, a kedves portásúr benézte a dolgot és azt hitte, hogy a csoportjegy négy személyre szól. De nem!

Valamilyen modernművész múzeum: na lehet, hogy mi nem ertünk a modern művészethez, de valahogy nem jöttek át a mély mondanivalók. Ár: nem tudom, de részemről még az ingyen is drága lenne.

Filmmúzeum: néhány emeletnyi tömény filmtörténelem. Mozgóképek, gépek, optikai csalódások, csupa olyan dolog, amiről az ember hallot, de nem tuja, hogy mi az. Ár:megérte!

Düsszeldorf először

Nem tudom, hogy szokták-e magyarosan leírni azt, hogy Düsszeldorf, de erős a késztetés bennem, hogy vagy így, vagy sárfeszesszel írjam le. Ez utóbbi betűt pedig sehol sem találom.

A várost egyes források szerint a 100 napos gót-vizigót háborúra méltó módon emlékező Szent Gyík temetkezési hely eladósodása, majd felszámolása hozta létre. Én nem hiszem, hiszen csak most találtam ki, és nem vagyok annyira hiteles forrás. Azt viszont meg kell hagyni, hogy egy nagyon szép német városról beszélünk: rendezett, nyüzsgő, telis tele régi épületekkel és terekkel. Olyan, amilyennek egy tisztességes német városnak lennie kell.

Szállásunk egy telephelyét Németországba áthelyező volt kolleganőnkél és barátjánál kell elképzelni. Ő volt az a merész, aki elhagyta a drága gyárat Nagyfaluban, hogy egy jobb élet reményében a hetedhétországontúli konkurenciánál helyezkedjen el és éljen, amíg meg nem hal. Nagyszerű lakás, emeletes, kint egy kertvárosban, szomszédok, napsütés, magas adózás.

A városban továbbra is él az a meggyőződés bennem, hogy a világ szerencsésnek nevezett féltekén az emberek képesek jó fajta sört főzni. Ha minden igaz a sörimádatom titka, hogy nem  a szokásos maláta sörre kattantam rá, hanem talán árpa vagy búza. Végül is tökmindegy, az a lényeg, hogy nagyon finom.