Ke-i kalandozások, harmadik rész

Lezajlott közben egy két hetes törökországi villámtréfa, de mielőtt jó szívvel elkezdeném elregélni, hogy ott mi minden is történt, nem mehetek el szó nélkül Krakkó mellett... Említettem már az auschwitz-i kirándulást, ahol is a verőfényes nap nem kölcsönözte a minden bizonnyal szükségszerű nyomasztó hangulatot, de Krakkóról még egy szó se jutott.

Poznan Krakkó Szlovákia Lengyelország fővárosa második legnagyobb városa, ahol is mintegy 9 millió hétszázezer nyest ember lakik. No de ennyit a száraz tényekről.

Van egy csodálatos főtere, ami talán egyedi az egész világon (régi és nagy), jónéhány temploma, amik közül is kiemelkedik a főtréren tespedő Szent Mária bazilika. Tetejében egy úriember minden órában négyszer nekiveselkedik eljátszani egy muzsikát, de egy adott ponton mindig megunja. A városi legenda szerint ezen a ponton egy mongol nyilvessző eltalálta és ez megakadályozta abban, hogy befejezze (tényleg legenda, gyalogos túravezetőnk elmagyarázta a forrását, itt lehet elolvasni, ha valakit érdekel). A gyalogos túrát csak ajánlani tudom minden szíves érdeklődőnek, a végén érzés szerint annyit lehet fizetni, amennyit óhajt a kliens. Igazából két túrán is részt vettünk, az egyik a központban zajlott, régi, királyi épületek, várfalak, egyébb érdekességek, a másik pedig a zsidó negyed és kapcsolódó történetek (schindler iparos gyára és a személyét körülvevő ambivalencia, a filmforgatás egyes helyszínei, kvázi privát zsinagóga, és a többi).

Nagyon szép és rendezett város benyomását keltette Krakkó, olyan hely, ahova szívesen visszamegy az ember, lehetőleg minnél többször. Nemcsak a segítőkész emberek tömege, hanem a finom és meglepően olcsó ennivalók hada is segíti az embert, hogy jól érezze magát. Bár így hónapos távlatból már nem emlékszem minden részletre, az tuti, hogy rengeteg kávézónak kinéző kávézó, kocsmának kinéző kávézó, kávézónak kinéző kocsma illetve kocsmának kinéző tejbár van, ami mind-mind felfedezésre vár. A tejbár egy letűnt kort idéz ijesztően élethűen, zavart a mátrixban csak a bőséges választék idéz. Árszínvonal: alacsony; minőség: mindenesetre magasabb, mint amennyit az ár alapján a józanész diktál ; angolnyelvismeret: hiányostól a nem létezőig minden.

A fentebb említett sétálós túrán sikerült összefutni a két jenki úriemberrel, akit már említettem egy korábbi megaszondásban, akiktől sikerült érdekes dolgokat megtudni az amerikaiakról:
1. nekik roppant furcsa szendvicset VAJJAL enni, ott inkabb a majonéz és a kecsap a nyerő. Az meg milyen roppant furcsa már...

Hát most ennyi jut eszembe.

Képek majd egyszer.

Közép-európai kalandozások, egy

Ülök a buszon, ami halad Krakkó felé és nincs kedvem olvasni. Hamarjában elhatároztam hát, hogy beszámolok a budapesti/pozsonyi/krakkói hármas kirándulásról, még mielőtt elfeldkezem arról, hogy mi minden is történt velünk. Unalmasnak nem nevezném a mögöttünk lévő jónéhány napot. Mindazonaltal megjegyeznem, hogy bar rossz kifogas, azert mellozom most nagyvonaluan az ekezeteket, mert egy harmadik generacios kindle van segitsegemre blogirasban, azt meg nem zsufoltak tele magyar karakterekkel. Szerintem nem is lehet tul sok olyan elvetemult, aki kepes ezt a ezkozt blogolasra hasznalni.

Kezdjük ott, hogy a busz Oświęcim-ből jön, aminek az ismertebb neve Auschwitz. Igen, sikerült meglátogatni a retteget haláltábort, ahol tengernyi személy hagyta ott a fogát, ezúttal szó szerint értve. A hely lenyűgöző, szomorú és valamilyen szinten kiábrándító. Kiábrándító, mert az ember nem pont ilyet vár, ez nem az a hely, amelynek minden talpalatnyi földje magától érthetődűen ordít a fájdalomtól.
Vannak itt ugyan szomorú helyek és dolgok, de egy kőszívű robot nem ezen a helyen fogja előszür elsírni magát. Lehet az unalmas túravezetőnk volt az oka. Szomorú a hely, mert egy-két fénykép, történet, vagy éppen csak a hivatalos áldozatok száma jelzi, hogy valmi nem egészen normális történt itt néhány évtizeddel ezelőtt. Az is biztos, hogyha ott egykét épület mesélni tudna, akkor csuda dolgokat mondana. Lenyűgözőnek azért nevezném, mert akkora méretű ez az egész, amekkorát még a leggonoszabb hollywood-i film alapján se tudtam elképzelni. Auschwitz, mint olyan, három részből állt: Auschwitz, ami az első tábor volt és átalakított épületek jelentették sok embernek az utolsó lakhelyet. Itt látható a híres Arbacht mach frei felirat a bejárati kapun. Birkenau, ami jónéhányszor nagyobb az első tábornál. Itt már ipari mennyiségben volt megtalálható a gyilok és ide futottak be a hírhedt vonatok, amit követett a szelektálás: a balra haladók mehettek dolgozni, amíg bírtak, a jobbra haladók pedig várhattak sorsukra. A harmadik hely nevére nem emlékszem, ez a hely nem is maradt fenn. Ide kerültek talán néhány németországi városból a zsidók.

Érdekes információ volt mindenesetre számomra a cyiklon b története, amit először fertőtlenítő szer volt, aztán gyilok, de ahoz, hogy azzá váljon, rengeteg szovjet hadifogolyra volt szükség, akiken a kísérleteket folytatták. Az ő sorsuk kegyetlenebb volt, mint a zsidóke, és ez már valami.

Készítettem megannyi fotót is, de ígérni semmit sem ígérek inkább.

Ami majd még várható: sóbánya Krakkóban, lengyel esküvő.
Ami már megtörtént: fürdőzés Budapesten, ugyanitt cirkusz és miegymás, valamint felejthetetlen 24 óra Pozsonyban.