Marokkó - Marrakes, első rész

Szóval minden egy szürke kora őszi (vagy későnyári) nap reggelén kezdődött, amikor is mint egy csésze savanyú citrom pohár frissen facsart narancslé libbentem be a gyár kopottas épületében. Mivel éppen nem volt kedvem dolgozni volt egy kis szabadidőm, gondoltam rátévedek Európa legpontosabb, de egyben a világ legjobban utált légitársaságának honlapjára, hogy valami jó kis mókát szerezzek magamnak és felebarátaimnak. Szememet ütötte ki egy Tampere - Frankfurt-Hahn - Marrákes - Bréma - Tampere, négy különálló jegyből álló utazás. Fejünket összedugva már másnap (vagy azután - a szerk.) megvásároltunk ezeket a jegyeket, mindegyiket négy példányban. Szerény személyem a következő követőkre talált: Lajos (János), Gizi (Gabriella) és Béla (Gábor). Az utazáshoz két ember csatlakozott még később (Mónika és Maciej), de ők félig meddig más jegykombinációt szereztek be (ami mondjuk érthető, mert Romániából és Lengyelországból eljönni először Tamperébe nem logikus, hanem hülyeség).

Teltek-múltak a hetek, hónapok. Egyszer csak azon vettem észre magamat, hogy egy picit drága hálózsákot vásárolok a nagyfalusi Prizmában útban Tampere felé. Nosza, a termék, bár nem nem volt olcsó, jó drága volt, viszont jó befektetésnek tűnt, főleg mivel úgy menet, mint jövet csöveztünk a reptéren (illetve egy parkolóházban). A meleg hálózsák pedig jó szolgálatot tett: ápolt, eltakart és fenntartotta törékeny testem melegét.

Na de ugorgyunk egyet a térben és az időben: leszállás Marrakesben (bocsánat, de a magyar névváltozattól még mindig borsódzik a hátam) időben történt. Hamar rohanás a pecsételő úriemberhez. Ehhez egy méretes soron kellett végigküzdjük magunkat, de röpke fél óra és már autóbérlés ügyében segíthettünk magunkon a főcsarnokban (ami igencsak impozánsra sikeredett: óriási világos tér, ami nincs mindenféle nyavalyával telezsúfolva). Itt sikerült beleszaladni egy marokkói specialitásba: annak ellenére, hogy Lajos az egyik cég pultjánál szolgál ki, pár pillanat múlva már egy másik cég malmára igyekszik hajtani a vizet. Ebben a pillanatban esett le, hogy a nyájas SIXT-es hölgy (aki mellett végül döntöttünk) miért is nem akarta a szerződést ott helyben megkötni velünk: utóbb (két nap múlva) a szerződés papírjáról már elmaradt a SIXT-es logó, helyére valamilyen helyi cég került. Hab a tortán, hogy búcsúzáskor az kulcsos úriember már egy harmadik cég névjegykártyáját nyomta a kezemben rajta egy BEST PRICE*-szal (újabb specialitás, bár ezzel már sikerült Szingapúrban is összefutni). Mindegy, a lényeg, hogy egy köteg készpénzért cserébe két Logan boldog használói voltunk 5 napon keresztül.

Taxiba szállás, rakat pénzért főtérre érkezés (első, de nem utolsó alkalom, hogy talán néhányszor többet fizettünk valamiért, mint amennyit kellett volna), elcsodálkozás, hogy milyen emberek vannak, majd pedig sebesen szállás megkeresés. A Riad Doha egy roppant barátságos helynek bizonyult, bár európai ember számára furcsa lehet a szobák és minden egyéb elrendezése, illetve a SOK fény, mint olyan, nagyvonalú mellőzése. Eztán étkezni mentünk, a szállásunk szemrevaló recepciós nője által melegen ajánlott Omar vendéglőjébe. Hiba volt! Életem egyik legdrágább menüjét sikerült elfogyasztani (200 marokkói dirhám), kárpótolni csak az a tény tudott, hogy a tányéromon egy ízletesen elkészített galamb figyelt.

Jöjjenek az izgalmas képek ebből a nagyszerű városból:

morocco - marrakech

Folytatása pedig következik.


BEST PRICE: olyan ár,

• amennyiért az eladó szerint hülyeség otthagyni a terméket;
• amely már a beszerzési ár alatt van, de mivel szimpatikus vagyok, ezért szívesen veszít rajta egy keveset;
• amelyik az utolsó, de végszükség esetén akár még feléig is le lehet alkudni.