2007. március 5., hétfő

Malajzia - Tioman

Lett egy kis szabadidőm, úgyhogy röviden néhány szó a hétvégéről.

Már a hét közepén elhatároztuk, hogy itt lenne az ideje kiruccani Malajziába, úgyis annyit hallottunk róla, hogy milyen olcsó és hogy milyen eccerűen naccerű. Szingapúrt, ami ugyebár egy sziget, a kontinenssel egy szép hosszú híd köti össze, egyik oldalon Szingapúr, a másik oldalon pedig Johor Bahru. Az átkelés nem volt túl macerás, ki kellett tölteni az (úgy látszik Ázsiában szokásos) belépési kártyát. Az út kb. 2 S$-ba került (1 eur), pofátlanul kevés. Visszafele ugyanez 1,4 Ringgitbe, ami nagyjából 30 eurócent. És mindez kb. 30 perces útért és határátlépésért.

Johor Bahru állítólag shopping city, bár én nem sok érdekes dolgot láttam ott kb. 5-10 éve kiment modeleken kívül. Ezek ára üzletben / plázában kb. 2-3 euró. Egykét dolog azért van ott, láttam egy nagyon klassz szmokingot, kicsit bársonyos és lila. Néhány óra bolyongás után turista központba tévedtünk. A központ eszméletlen, nagyon kedvesek, mondták mennyi a taxi, és mennyi az az összeg, ami fölött már át akarnak verni minket. Rövid tanakodás után eldöntöttük: irány Tioman. Az út első fele kb. 200 km út busszal Mersingig (10 ringgit). Leszálláskor egy nagyon kedves nő behívott az "irodájába", ahol potom pénzért szereztünk egy ötágyas szobát másnapra (10 ringgit\személy), hajót, ami elvisz a szigetre (ja igen, Tioman egy trópusi paradicsom és sziget) és adott tippet estére hol húzhatjuk meg magunkat. Végül egy erősen lepukkant szállodában kötöttünk ki, 95 ringgit/2 szoba volt az ára, amit végül lealkudtunk 75-re, nagyon nehezen, mert a portás vagy tulaj egy nagyot halló, vaksi, öreg kínai volt, aki alig beszélt angolul. A lyányok kicsit stresszelték magukat a szobában tanyázó gyíkok miatt, de végül győzött a fáradtság. Az első nap képei:



Másnap mi másra keltem volna, mint egy müezzin imájára a közeli mecsetben. Fél 7-kor mindez kicsit érdekes érzés. Kirohantunk a kikötőbe, ahonnan 2 óra az út gyorshajóval Tiomanig. Zárójelben, mikor azt mondom kikötő, vagy város, vagy utazási iroda, akkor nem a szokásos dolgokra kell gondolni, hanem a szokásos dolgoknál 5x kisebb dolgokra. A szigetre egyszerűen nem találok szavakat, remélem a képek magukért beszélnek. Ha valaki malájföldön jár mindenképp jöjjön menjen el ide, olcsóság és "azannyaúristenit"-érzés van. Még ezen a napon történt (címszavakban):
- becsekkolás Johan-nék Resort-jába
- szoba megcsodálás, mérges sárkánygyík-kiebrudalás
- finom koktél fogyasztás pálmafa alatt
- dzsungelben mászkálás
- majom észlelés
- Majom-öbölbe érkezés, búvárkodás, elképedés és csúnyán leégés
- finom vacsora (eddigi legjobb ázsiai élelem) elfogyasztás
- jóízűen alvás

Búvárkodáshoz még annyit, hogy én még ilyet életemben nem láttam, megannyi színes hal, korall, tüske, csiga és vizigyík alig 10 méterre a parttól. Épp, mint a tévében. Gondolkodom, hogy érdemes-e befektetni egy vízikamerába, de nem vagyok egészen biztos benne.
A második nap képeit itt lehet megnézni, megcsodálni és adathordozóra letölteni:



Utolsó nap egész röviden: kezelgettem a hátam a leégés miatt, becsomagolás, reggelizés, sűrű könnyek között szigetelhagyás, Mersing-ben az utazási iroda vezetőjével beszélgetés (következő alkalommal kijön elénk éjjel 1-kor is, ha lekéssük a korábbi buszokat), ezeréves busszal utazás egy furcsanevű városba, ott átszállás egy másikra Johor Bahru-ig, innen Szingapúr (a határon millió ember, szokásos beutazási papír kitöltés). És most jöjjenek a harmadik nap képei a teljesség igénye nélkül:




megj: ha valaki Tioman-ba akar menni, az szóljon és megadom a túrizmusnéni elérhetőségét, elsőosztályú kiszolgálás, minden eddigi országban, ahol eddig jártam vagy éltem tanulhatnának belőle.

pusszantés mindenkinek, ha lesz időm holnap a mai nap eseményei jönnek: látogatás egy laborban, ahol mikrochipeket állítanak elő.

3 megjegyzés:

  1. a cimet máris,a cimét a néninek! komolyan gondolkodóba ejtettél!megyünk búvárkodni!
    P.S.azt a nagy kagylót elhoztad?

    VálaszTörlés
  2. Hi!

    Szingapúrban vagyok és Tiomanra tervezünk menni. Nagyon érdekelne első körben az utazási irodás néni száma és címe. Aztán lehet, hogy további érdeklődés következik.

    Köszi

    üdv

    VálaszTörlés
  3. hali! mi szeptemberben készülünk egy maláj borneói körútra, és történetesen éppen johor baruból szeretnák Tiomanra mennei. tudsz valami weboldalt mutatni, ahol menetrendek vannak? mindegy higy földön vízen vagy levegőben, a lényeg hogy eljussunk.

    Kösz9 a segítséget!

    VálaszTörlés