Achtung! Részleges napfogyatkozás 2

Hát ez remek volt.

Achtung! Részleges napfogyatkozás

Jó 14 perc múlva részleges napfogyatkozás lesz Jyväskylä-ben, mindenkit szeretettel várok, szállás van, kaját meg adok.

Stockholm 2008

Hétvégén az időt együtt ütöttük el a szülőkkel, valamint P. Zoltán sikeres programozó és bájos húga társaságában. Az idő remek, a társaság csodás, mi kell még egy sikeres hétvégéhez? A válasz természetesen Finnország fővárosa, a dániai Stockholm. Bizony, aki teheti, az mindenképpen menjen el egyszer ide.

A várost Turku irányából támadtuk meg a fóka hajótársaság kompjával, a dokkig a feltuningolt (megjavított) Sárkánygyík volt segítségünkre. Sosem voltam még nyáron komppal, nem gondoltam volna, hogy ennyi ember képes belemászni egy ilyen lélekvesztőbe. De igen, annyi ember torlódott össze a váróteremben, hogy arról kódultunk. A szobabeosztás nagyszerű volt, rajtam kívül mindenki egy kabinba került. A komfortérzetemen nem sokat emelt a tény, hogy nem a majmokkal és elefántokkal (nem vicc) egy szinten aldutam, cserébe viszont kaptam egy kínait, aki nem kapcsolta ki a nyomorult Nokia telefonját, ami egész éjjel berregett, egy arcot, aki szerencsére végig aludt, valamint egy harmadikat is, aki épp akkor érkezett meg, amikor már majdnem sikerült túllendülni a telefon okozta problémán. Na mindegy, az utazás viszonylag kényelmes volt, reggel a bűfében sokpénzért annyit ettem, amennyit nem szégyeltem. Vissza úton úgy döntöttem, hogy jobb a békesség és inkább messziről kerülöm el a kajáldát.

A város maga csodálatos, kánikula volt dögivel meg egy középkategóriásnak is csak a maláj szálloda után félve nevezhető hotel, természetesen kinn a világ végén. A környéken tanyázó vadnyulak viszont kellemes látványt nyújtottak, a békés táj is biztos csodálatosan hathat azoknak, akik nem egy kis finnországi városban élnek és látják ugyanezt folyamatosan az év sokszáz napján. Nekem nyüzsgés kell, meg város-zaj. A belváros már ezt nyújtotta a javából: világ legnagyobb melegfesztiválja (egy egész hétig), antikapitalista, -imperialista és amerika ellenes rendezvény, millió ember, mindenféle színben, szagban, fejjel és hajjal. Ez az, ami kell nekem! El is határoztam, hogy odaköltözök majd valamikor. Kár, hogy mindig oda akarok költözni, ahol épp vagyok.
Sok mindent lehetne mesélni a városról meg hogy mit csinaltunk, de talán felesleges, úgyse érdekel senkit sem. Cserébe jöjjön néhány kép:

tripping in stockholm

Utazás

Egyre ritkábban és egyre kevesebbet írok manapság, de most bejelenteném, hogy hétvégére megyek Stockholmba. Úgyhogy mindenki ehez tartsa magát.

Irány haza! vs. A beteg sárkánygyík

Kezd meglepően jó idő lenni a világ eme esővel erőteljesen megáldott szegletében, erre mi történik? Hát megyek ma haza! Igaz, hogy csak holnapra érkezek meg, de aki sokat markol az keveset fog. A tervezett útvonal: JKL - Tampere - Frankfurt - Köln - Kolozsvár -Szatmár. Közben már körvonalazódik két kiruccanás, de erről inkább majd akkor, amikor biztos lesz.

Közben a sárkánygyík sajnos beteg lett, elkezdett belőle szivárogni az üzemanyag, egyenesen a benzintartályból. Ma kiderült, hogy az első körben kigondolt megoldás nem működik, a sofőr (azaz autószerelő) nem tudodd olcsó utángyártott tankot szerelni sehonnan, ezért ha új tankot akarok, akkor lehet venni egy teljesen eredetit potom 770 készpénzért. Na én ezt annyira nem szeretném, úgyhogy most próbál találni egy olyan embert, aki képes a műanyagot megheggeszteni. Mindenesetre ez sokkal szimpatikusabb megközelítés.

Kis munkát kis ívben, nagy munkát nagy ívben...

Régóta nem jeletkeztem, igazából azt szoktam ilyenkor mondani, hogy nem nagyon van miről írni, de ez most nem lenne igaz. Mégis azért ragadtam billentyűzetet, hogy bejeletsem, hogy ma 23:56-kor hagytam el a gyárkapu ajtaját és ezzel új egyéni rekordot állítottam fel. De jó már!

Összefoglaló

Időhiány nagyobb, mint kéne, de azért jöjjenek az elmúlt megannyi idő fontosabb eseményei bő féltucat hiányos tőmondatban:

- voltunk Londonban, képek valamikor tutira lesznek
- járok masszázsra
- járok fizioterapeutához (vagy valami hasonlóhoz)
- múlt hét óta hivatalosan is magányosan tengetem hétköznapjaimat (igen, nincs barátnő)
- voltunk szigeten (vahaporo), mólót installáltunk, hétvégét töltöttünk
- két hét leforgása alatt kerek egytucat repjegy boldog tulajdonosa lettem
- államvizsga: mínusz 4 nap!

csóközön

Hav!

Május 19, Jyvaskyla, Finnország...

ui: nemjelentkezésem oka, hogy tanulok. sok szerencsét nekem!

Nem történik semmi

ezért nem is írok semmit. Londoni képek feldolgozás alatt, beszámoló is. Közben csipetnyi tanulás és idegeskedés. Ez jutott mostanra...

Május 2.

A szeretet ünnepe után kerek egy nappal egy örökzöldet szeretnék megosztani. Londonból sikeresen megérkeztem, hétvégét a szigeten töltöm, valamikor valami izmosab megszólalás is fog jönni a britt élményekről. De addig is:

London baby!

Rövidesen lelépészet van a cégtől (a.k.a. gyár), hazamenészet, becsomagolászat és indulászat Temperébe, ahonnan három órás repülészettel Londonba érkezészet van. Közben piros gépkoccsi tankolászat, még mielőtt ottmaradászat van valahol a senki földjén, aztán jajveszkékelészet napohosszat. Na most ennyi inkább...

Dublin baby // phase 3 of 3: Giant Causeway tour

Utolsó ír-szigeteki napunkon egy autóbuszos túrára indultunk. A céget magát Karbert cimbora ajánlotta, merthogy az mekkora már. És valóban, nagyszerű nap következett. Idő és akarat hiányában én most nem óhajtok részletesebb beszámolóval szolgáltatni, fent említett úriember ugyanis már megtette mindezt itt és itt.

És néhány naccerű kép is:

Dublin baby // phase 2 of 3: Belfast

Belfast egy gyönyörű város, nem túl nagy (Dublin se óriási, legalábbis a központ), minden emberi távolságon belül. Lakni egy francia párnál sikerült. Érdekes emberek voltak, főleg a lány. Epp egy érdekes alvási módszert vezetett be, alszik fél órát, majd ébren van három és felet. És ez folyamatosan, megállás nélkül. Ha jól emlékszem épp a harmadik héten járt már. A csákó a nagyobbik nagytestvér szoftverfejlesztő vállalatnál tevékenykedett, mint support team coach. Érdekes meló lehet, de szerintem nem az. Egy olyan helyen laktak, ami régabban állítólag veszélyesnek volt tekinthető, egészen pontosan a koronahű protestánsok negyedének kellős közepe. Néhány érdekes utcafalra kiakasztott óriási festményeken kívűl semmi furcsaság nem volt, olyan volt, mint egy tipikus nyugati Észak-ír város.

A részletekbe nem mennék bele, akit érdekel Belfast, annak ajánlom karbert tesvér blogjáról a következő bejegyzést: ezt!

Viszont érdekességnek megemlítenék két dolgot. Otthagytam a fényképezőgépemet és enyhén, de csöppet sem tolakodó módon fekete TheNorthFace sapkámat a buszon. És másnap megvolt. Jóemberek vannak. Ez az egyik. A másik pedig, hogy belefutottunk egy nagyon érdekes arcba a belfast-i egyetem környékén, aki valami olyasmi betegségben szenved, mint Einstein és még néhány hasonlóan nagy arc. A lényege, hogy bizonyos dolgokban nagyon jó (pl memorizálás), másokban pedig nagyon nem (pl. bőléreengedés, antiszocializálódás). Sajnos a szindróma neve nem jut az eszembe itt és most. Nagyjából egy órát beszélt mindenféle érdekes dologról, nagyon megörült, hogy tudtuk mennyi az abszolút 0 fok Celsiusban és hogy ki mutatta ki, hogy ez annyi. Közben felírt vagy 20 könyvet, amit érdemes lenne elolvasnunk. Ez itt ő:



És végezetül jöjjenek a képek:

Webvilágbékre reloaded

Hopp, ma reggel vettem észre, hogy van legalább egy ember, aki beszél magyarul és nagyon nem nagyon érti a viccet. Természetesen álláspontja elfogadásával maradok feltétlen híve. Webvilágbéke!

Dublin baby // phase 1 of 3: Dublin

Nem gondoltam volna, hogy ennyire el fog húzódni eme bejegyzés megírása, de a Károlyt övező hisztériát követően tiltakozó szülők ezrei követeltek elégtételt és egyben részletes beszámolót az Írországi kiruccanással kapcsolatban. Ezt most nem kapják meg, de azért kevéske információt szórok a mélyentisztelt publikum közé.

Dublin, mint azt mindenki tudja, nem az egyenlítőtől néhány száz kilométerre található banánköztársaság, Togo fővárosa. Nem híres szülötte Jean-Bédel Bokassa, a közép-afrikai köztársaság elnöke és császára, valamint lakosságát nem alkotják 24,6%-ban hutu származásúak, akik milicíákba szerveződve 1994-ben népírtást követett el Ruandában néhány százezer, főként huszi származású lakos sérelmére. Bár a városban tartja magát a pletyka, mégse elefántcsontparti származású a város főura (Paddy Bourke). Na de kezdjük a legelején...

Nagypénteken kiálltam kora reggel egy piciny kis jyvaskyla-i buszmegállóba, ahol reményeim szerint megáll a tamperei busz. Teljes siker, a busz valóban megállt. Két ember volt összesen rajta, utólag kiderült, hogy a másik jómadár is magyar volt. Ez csak a legvégén derült ki, amikor hallottam is a barátnőjével beszélgetni a pirkkalai repülőtéren. Viszont apró porszem került a számításomba, nem sikerült reptéri buszt kapni a tamperei buszállomáson. Sajnos Finnországban Nagypéntek épp Szombatra esik, már ami a nyitvatartási időt jelenti. Az első szóbajöhető busz épp tíz perccel a repülőgép felszállása után szedte a sátorfáját és indult el a repülőtér felé. Megoldás: taxi és 28 EUR, ami a szimpatikus taxishölgy bukszájában landolt. Ha jobban utánanézek, nem kizárt, hogy még előtte nap rájövök a turpisságra és J.Ános kollegával és az elnyűhetetlen Sárkánygyíkkal vitetem el magam, ráadásul nem kelek hajnalok hajnalán. De nincsen gond.

A rengeteg szabadidőt mobilinternetezéssel és diszkrét anyázással töltöttem, ami a reptér biztonsági ellenőrzésénél pörgött fel maximumra. A kollegina arról próbált meggyőzni, hogy a romániai személyi kártyám, ami az egész EU-ban, kivéve Svédországban, legális utazási dokumentum, nem megfelelő, mert nem szerepel benne a nemzetiségem. Nálam volt az útlevelem, így átmehettem a vaskapun. A határőrnek természetesen elég volt a személyi is... Utána még 1 órán keresztül dohogtam, hogy miért nem hívtam a főnőkét elégtétel követelve!

Na de ugorjunk, mert unalmas három óra várakozás, majd ugyanennyi repülés következett. A dublini eerport picit meglepett, nem egy szokásos istállóra hajazó fapados repülőtér, hanem Dublin egyetlen, ezáltal összkomfortos reptere várt. Akkora, mint két tucat kaszáló, súlyos percekig gyalogoltam csak a repülőtől a csomagfelvevő csarnokba. Itt potom másfél óra várakozás után sikerült találkozni a barátnénivel. 30 percesre volt tervezve a várakozás, de én ennyivel hamarabb, ő meg ennyivel késöbb érkezett. Reptérből kijutás, buszállomás keresés, megfelelő busz felkutatása (van vagy 10 busztársaság Dublinban), 1,90-ért két, 90 percig érvényes jegy váltása következett. Közben a dzsípiesz is beüzemelődött, mert ugyebár a hotelt is meg kellett találni valahogy. Közben még vettem 7 euróért 5 almát és 4 banánt, marha jó üzlet.

Hotel: három csillagos, roppant unalmas és kedvtelen arcot vágó recepciós hölgyemény, nagyszerű szoba, picit festékszagú a frissen festéstől. Azt hittük mellébeszél a frissen festéssel, de NEM, tényleg. Kényelmes ágy, ír tea, buta televízió és hihetetlenül bolond fürdőszoba várt ránk. Nem igazán tudom, miért jó, vagy miért nem, de nem normális a hideg és a melegvizes csapot egymástól egy lábnyira elhelyezni a kagylóban. Nem elég, hogy az egyikben marha forró víz folyik, ráadásul a másikban meg hideg van.

Befizettünk egy nyitottbuszos városnéző túrára, amit a csípős szellő keservessé tett a végére. De legalább láttunk minden fontos nevezetességet és nevezetes fontosságot a városban: legrégebbi pub, legkisebb pub, legakármilyenebb pub, guinness sörgyár, egyetem, valamilyen park, az enyhén langyos Oscar Wild szobra, nemzeti bank épülete (ami írtó ocsmány). Ez utóbbit sikerült az idegenvezetőnek emlékezetessé tennie egy vicces megjegyzéssel. Az épületnek tervezése idejében sokkal több szerep jutott, mint manapság az EUR-övezethez való tartozás miatt. Visoznt Írország teljes mellszélességgel támogatta a csatlakozást, mivel ezáltal közelebb kerülnek egymáshoz az európai népek, egymás jobban megbecsülik, kultúrájukat megismerik és elfogadják. Ez természetesen a brittekre és dánokra nem vonatkozik.

Sok minden érdekes dolog nem történt ezen kívül itt, inkább beszéljenek a dublini képek maguktól:

Új frizura

Csütörtökön egy hirtelen jött impulzust követően meglátogattam a gyár földszintjén lévő fodrászasszonyt. Ő értette a dolgát, valószínüleg soha senki nem törődött még ennyit a hajammal: levágott egy kicsit, ritkított, majd a maradékot levágta; bekente zselével és vax-szal; megmosta, megszárította, picit benedvesítette, megint megszárította. Na nem ragozom, az a lényeg, hogy potom 25 készénzt csúsztattam a markába. A hatás viszont leírhatatlan volt: két ember (Z és J) teljes szívvel röhögött rajta, ma pedig azt is megkaptam, hogy 10 évet öregít az új haj. Végül is akármilyen mélyen megyek le, nem jut eszembe olyan alkalom, hogy meg lettem volna elégedve a hajammal. Úgy igazán. Ehez képest a mostani az egész jó arány lett.

Viszont 25 eurót még sosem fizettem ki erre a mókára...

Károly, az unikornis

Előrevetíteném, hogy a következő két videó nem normális! Egyebet tényleg nem tudok hozzáfűzni...

első rész:





második rész:

Mint olyan #2

Hihetetlen, hogy még mindig nem sikerült a végéra járni a képeknek, de én igyekszem. Addig is egy csodálatos pillanatkép, amikor csak úgy spontán megjelent a hátamnál egy oceánnal díszített tengerpart.

én

Bréking

Jókedvvel állapítottam meg az imént, hogy a mérleg nyelve egészen pontosan 100 kg-ot mutatott. Ez még mindig sok, de mennyivel jobb már, mint a 104. Megcsináltuk!
Új cél a hónap végére: 97 kg. Erős lesz...

Mint olyan