2009. július 1., szerda

Amszterdam 1.1

Bár nem indult tulságosan biztatónak az Amszterdami kiruccanás, a végére egész jó lett. Útban a központ felé találtunk egy kocsmát, ahol ennivalóval is tudtak szolgálni. A pultos roppant jó arc volt, adott ingyen egy kaját, sőt, mikor kértem, hogy ajánljon nekem valamilyen sört, akkor kihozott egy harmad korsóval, hogy kóstoljam meg fizetés előtt. El is határoztam, hogy ezentúl ez lesz a törzshelyem, sőt, az eddigi legbarátságosabb kocsma, ahol bármikor is voltam eddig. Másnap ismét meglátogattuk és én megint ittam egy korsóval egy kis közeli sörfőzde remekéből. Szerintem, ha otthon ilyen söröket gyártanának és főleg árulnának és nem aranyárban lenne, akkor úgy fogyasztanám, hogy se szeri, se száma. De hát a remek román, magyar és finn sörök mellett könnyű spórolni a pénzt. Azon azért rendesen meglepődtem, hogy három nap alatt nem sikerült egyetlen rossz sőrt se vennem, pedig általában sikerül mindig a legalját megtalálni. Lehet azért utálom otthon, mint a sz@rt szezámmagot.

A város maga amúgy remek, simán el tudnék képzelni néhány évet ott az életemből. Pezsgés mindig és mindenhol, biciklisek siserehada úton-útfélen, zöldszag és coffeshop, mosolygó emberek. Hiába no, van ahol tudnak élni és örülni az emberek az élet örömeinek.

A hotelről még néhány szó: Linda hotel, állítólag tipikus amszterdami ház, jónéhány emelettel és ritka keskeny és meredek lépcsőkkel. Felmászni a harmadik emeletre (001-es szoba) külön projekt. Nem merem kijelenteni, hogy életveszélyes, de az: egy rossz mozdulat és jónéhány métert lehet hamperegni lefele.

Még egy említésre sem méltó dolgot említenék meg: a híres-hírhedt piroslámpás negyed. Na ide sajnos rossz időben sikerült elkeveredni, nem láttunk semmi olyat, ami miatt ez a hely világhírű lett. Lehet éjfél környékén kell próbálkozni. Az vizton biztos, hogy nem dálután 8 körül.

Na üdv, mert Düsseldforban vár rám a fincsi élelem.

2 megjegyzés:

  1. te,mi volt a sörfőzde neve, nem Brouwerij 'tIJ véletlenül?

    VálaszTörlés
  2. a sörfőzde nevét nem tudom sajnos. mint ahogy a hely nevet sem. es az jobban zavar. A sor neve Züvel kezdodott, zenetti, vagy mi...

    VálaszTörlés