2011. május 19., csütörtök

Hipphopp, kis VUG el is ment!



Május idusán erőteljesebb léptékkel haladt az annaéslehelautótvesz projekt, eldöntöttuk, hogy ha törik, ha szakad, mi gépkocsival megyünk a hétvégén Jyväskylébe (ezúton is boldog születésnapot a lengyel tagozatnak, valamit sok boldogságot a lakáshoz egy finn párnak. Ők ezt úgy se olvassák, mert lengyelek, illetve finnek).

Pár hete keresgéltünk már, amikor egyszer csak valamelyikünk szeme megakadt az interneten egy kék Mazda3-on, egyenesen 2005-ből. Volt még két másik jelentkező, picivel késöbb az is kiderült, hogy hajszállal jobban felszereltek, talan olcsobbak is. Egyetlen problémájuk volt akkor: nem voltak kékek! Nosza, legyen akkor kék Mazda3. Pénteken be a céghez, kis alkudozás, majd kék autóval üzletből ki, otthoni parkolóba be.

ez nem épp az a kék Mazda3, de kék és Mazda és 3

Másnap (egy oroszok elleni sikeres finn elődöntő után) elhatároztuk, hogy akkor haladjunk el a falu irányába. Összeszedtük cókmókjainkat, majd egy minőségi vegyes cd-válogatással a kezünkben elindultunk autóhoz. Hoppá, nincs hova berakni a lemezeket. Nincs benne CD-lejátszó? Egy 2005-ös sportos autóban? Ez így nincs rendben. Sebaj, útba esett úgyis az eladó, ahova amúgy is be kellett nézni. Eladó úrt megkértem, hogy legyen már oly' szíves és mutassa meg az ajánlatot ami alapján mi megvásároltuk ezt az autót. Igen, rajta volt a CD lejátszó. Mi legyen? Már az alkudozás során se nagyon óhajtott engedni a 48-ból, egy 50 eurós összeget ajánlott fel, vagy azt, hogy a szerződést zárójelbe tesszük. De mivel akkor és ott a kliens az első, a kliens pedig épp Jyväskylébe igyekezett, megegyeztünk, hogy utána járunk mibe kerülne beszerelni a dolgot, autóval szépen elmegyünk hétvégezni, majd hétfőn így, vagy úgy, de pontot teszünk az ügy végére.

Hétvége jól telt*, autóról kiderült, hogy még van egy apró kontakt hibája is: vagy a sebességmérő/fordulatszámérő, vagy pedig a CD nélküli rádió van háttérileg megvilágítva. Kormány fölöö elhelyezet érzéki, de határozott csapással lehet váltani közöttüük, de egy macskakőben gazdag vidék is megteszi. Néha még idegesen is sípol, mikor a sofőr ülésről valaki ki akar szállni. Hogy mit akar mondani, azt nem tudjuk, lehet csak sípolt, hogy kontakthiiiiiiiiiiiiii... Ekkor már sokat megélt és látott emberek azt mondták, hogy ez azért komolyabb probléma (is lehet).

Hétfőn kiderült, hogy új egység potom 700 EUR+ beszerelésért lehet szerezni (de használtat már 150 (+ postaköltség) angol fontért is hozzánk vágnának, beszerelés ekkor is játszik). Probléma, hogy a drágaság speciális formájú rádióra tart igányt, nem lehet bemenni a legközelebbi üzletbe, hogy az a zöld lejátszót kérnénk a polcról, mert nem csak, hogy nem lehetne beszerelni autóba, de lenne feleslegesen egy zöld lejátszónk is.

Hétvégén sok embernek furcsának tűnt, hogy mi ezért képesek lennénk keresztbe tenni az üzletnek, de:

  1. finn rádiók néha képesek igencsak ócska műsort produkálni (az milyen, hogy a legjobb program egy finn nyelvű betelefonálós műsor volt ylex-en, ahol is a népek örvendtek a hokicsapat sikeres elődöntőjének)
  2. 50 EUR << ~300 EUR + x EUR, ahol x a beszerelés összege (jóval kissebb, nem pedig bitshift)
  3. ősi román közmondás szerint kontakthiba nem jó hiba!
  4. rájöttünk, hogy Mazda3 nem túlságosan nagy autó, hanem inkább kicsi. Csak legalább ne nézne ki olyan jól...


Így aztán autó visszakerűlt az anyahajóra, az eladó pedig tett még egy utolsó kétségbeesett kísérletet: kaptunk egy Toyota Corolla kombit egy egész napra tesztautónak. Autó kellemesen ment, húzott, mint a fene, jobban mint a Mazda, de belül nem tűnt annyira meggyőzőne, mint a kék ótó. Így aztán másnap széttéptünk minden szerződést, én felpattantam péntek óta ott parkoló régi biciklimre, és elváltak útjaim. Az annaéslehelautótvesz projekt pedig szárnyal tovább az élte csillagporos ösvényén.



*Hétvégén ünnepeltünk születésnapot, barátnő házavatott, illetve csalódással konstatáltunk egy euróvíziós dalfesztivál döntőt, ami érdekes módon a számunkra nem csak fontos, de még nagyon jónak is tartott számok teljes csődjével végződött. Volt viszont olyan, amitől európai értelemben kirázott a hideg , meg Istenről álmodó félisten számomra értelmezhetetlen előadása. De legalább lesz olcsó gáz reméljük! Ez van. Történt még valami más is hétvége végén, de erről késöbb!


Erős idegzetűeknek lerántom a leplet: az autó rendszáma VUG-526 volt.

2 megjegyzés:

  1. wow! ezert erdemes volt varni heteket, honapokat
    :)

    VálaszTörlés
  2. igy van! de kaptunk _ingyen_ egy autot hetvegere :) van itt customer care rendesen!

    VálaszTörlés