2007. augusztus 6., hétfő

Az év eseménye Jyväskyläben

A hétvége nagy dolog Nagyfalu életében. Finn rally volt ugyanis, ami állítolag a világbajnokságban is komoly szerepet játszik. Mivel engem nagyon hidegen hagy az egész, majdhogynem ellenzem is, ezért a részletekbe nem mennék bele, ajánlott olvásmány a google mellett pappz kollegának ez, ez, ez, ez és ez a bejegyzése. Csak, hogy egy pipát tehessek az esemény mellé, kilátogattunk a díjkiosztóra. Az első óra után viszont meguntam és elhagytam a helyszínt. Az még feltűnt, hogy épp mikor leléptünk, akkor döcögött be a finn nyertes autója, hatalmas ováció közepette.

Képek itt:

Adblock


Annál érdekesebb volt a szombati nap, amikor nagy városbeli biciklizés közepette belebotlottunk egy anti rallys megmozdulásba. Na végre valami nekem való dolog: jó zene, csupa furcsa ember. Igazából nem voltak nagyon sokan, de az a néhány arc magáért beszélt. A "Reclaim the streets" mozgalom keretlében szerveződott a buli. A fő, félig meddig vállalható mondanivaló, hogy mi a szarnak pocsékolni a benzint felesleges dolgokra, amikor a világ erőforrásai végesek, találhatnánk értelmesebb dolgot is. Aki többet akar megtudni a szervezetről, az próbálkozhat a saját weboldalon, illetve a wikipedián. 1-2 óra lézengés után a barátnőm kicsit megunta az ándergránd elektronikus zenét, úgyhogy elhagytuk a helyszínt. Viszont ennek tiszteletére otthon egész este jómuzsikát hallgattam.


Itt vannak a képek!

Adblock


Reclaim the streets!

4 megjegyzés:

  1. Hmmm....én szivesen ottlettem volna a rallyversenyen,sőt még benzint is pazaroltam volna,de ennek hangyányi az esélye ahogy kiszámoltam...

    VálaszTörlés
  2. Ez most nem ide tartozik, de a következő akármilyen piros gyümölcs ami a kép közepén szerepel, 450.000 régi lejbe fáj itt a Real - hiperszupermarketben:

    http://picasaweb.google.com/szingapur2007/SomePicturesInTheNear/photo#5035800531247430914

    VálaszTörlés
  3. http://picasaweb.google.com/
    szingapur2007/
    SomePicturesInTheNear/
    photo#5035800531247430914

    na- igy már remélem megjelenik a link

    VálaszTörlés
  4. szerintem jo volt a rally. ugyan nem sikerult kimenni egyetlen normalis stagere sem - killeri nem szamit normailsnak. na mindegy, talan majd jovore... ellenpartiaknak ajanlom az otthonulest, sokkal olcsobb es semmivel sem izgalmasabb...

    VálaszTörlés