2007. augusztus 31., péntek

Ilyen nincs!

Adblock

Helóóó

Hiánypótló fénykép következik. A kollega épp a dimenziókapu ajtajának a letépésén fáradozik, amikor lencsevégre hánytuk.

Hiánypótló fénykép

2007. augusztus 28., kedd

Itt az ősz

A mai nap reggele nagyon rosszul sikeredett: sikerült belegabalyodni egy kiadós esőzésbe, biciklivel nem volt egészen sikeres projekt. A lényeg, hogy az első néhány órában vízes nadrággal ücsörögtem a gyárban, ami nem volt igazán nyerő dolog. Na mindegy, végül is megszáradt, ha minden igaz. Egyre jobban gondolkodom egy autó vásárlásában, csak sajnos nehéz eldönteni, hogy milyen legyen a kiválasztott. Erősen hajlok valami japán dologra, esélyes a Honda Civic és a Mitsubishi Carisma. Ha valakinél ott rejtőzik a bölcs kavics, akkor kérdezze már meg, hogy mi a véleménye ezekről az autókról.

Hétvégén amúgy a szigeten voltunk, péntektől egész vasárnap estig. Ha melegebb lett volna, akkor kevesebbet átkozódtunk volna és többet úsztunk volna, valamint többet vizisíztünk volna. Sajnos nekem nem igazán működött az egész, hogy finoman fogalmazzak: nagyon nem működött. Lehet, hogy az első próbálkozás számlájára írom, azt viszont nem tudom erre, hogy utána nem bírtam kimászni a csónakba, hanem kivontattam magam a parta. Nem baj, majd legközelebb. A többi haversrác egész jól nyomta, C kollága például úgy döntött, hogy nem óhajt egy csónakba velem ülni a szigetre vezető úton, hanem inkább vizisízni fog. És meg is csinálta, bár ez a sport még neki is új volt. Fényképek vannak, de hogy hol, azt még én se tudom.

2007. augusztus 23., csütörtök

And now something completly different

egyenesen az iWiW-ről

A búvár megmondja #4

Finnországban mindig öltözzünk fel jól, mert a hideg roppant kellemetlen.

2007. augusztus 22., szerda

Hétvége Kajaaniban

Bár nem ott voltam, hanem Vuokatiban, egész jól telt. Szép sportfalu az egész, rengeteg érdekes sportolási lehetőséggel. Egész érdekes például a SkiTunnel, ami a nevéhez méltóan egy nagy alagút egy hegyben, benne pedig hó. Nem sok helyen láttam ilyet még.
Az utazás kellemes volt, roppant kényelmes a vonattal való közlekedés. Nem akarom részletezni, de a WC az tiszta volt, vízzel, szappannal, papírral... hmm.

Ma végre ismét előbújhat belőlem a víz ördöge, ugyanis megyek búvárkodni. Egy kisebb mennyiségű készpénzért cserébe adnak nekem ruhát és egyébb felszerelést és elvisznek egy meghatározott helyre. Gondolom tóról van szó. Ma délután hatkor ismét magamra öltöm a cuki kis buvárszerkót és elinulunk meghódítani az iszaptengert. Majd beszámolok

2007. augusztus 17., péntek

Kajaani

Ma megyek Kajaaniba látogatóba. Hogy egész pontosan kihez, azt még nem tudom, de remélem sikerül valami szállást találni nekem is. A vonatjegyemet az interneten vettem meg, persze lehetséges olyan helyet is kérni, ahova a laptopot be lehet dugni... Itt ilyen dolgok vannak..

Ma érdekes dolog történt a gyárban, kiderült ugyanis, hogy a csapvíz az nem iható. Persze nem mérgező, csak van benne valami bacilus, ami nem egészséges.

Most rohanás van az állomásra.

Kellemes hétvégét mindenkinek

2007. augusztus 14., kedd

Sziget

Holnap ismét megyünk a szigetre, igaz ezúttal csak egy délután erejéig. Már alig várom: autóvezetés, motorcsónak vezetés... mi kell még az embernek? Képeket már ígérni se merek....

2007. augusztus 13., hétfő

Gyúrda és C

Már lassan néhány hete járom a gyúrótermet, és érzem a különbséget. Ez sajnos nem igaz, de remélem egy napon érezni fogom. Mindenesetre két gyúrás között elképzelhető, hogy nekifogok diplomamunkát írni, csak be kéne valamikor fejezni már ezeket az oskolákat. Legalábbis amiket elkezdtem.

Ma amúgy vidám napra ébredtünk, hisz visszaérkezett körénk a szenvtelen szívtipró. Hála neki az erőkar legújjabb, bugfixelt verziója immár az emberiséget szolgálja, kihasználva a robotok és számológépek nyújtotta végtelen lehetőségeket.

Megyek gyúrni!

2007. augusztus 11., szombat

No nothing lactose!

Még két hétig éhségsztrájkolókat megszégyenítő módon nem ehetek semmit sem, amiben van egy csepp laktóz is. Marad a tiszta disznóhús, a válogatott kagylókból készült saláta és prémiumsonka. Az első vizsgálatok eredménye: minden nagyon szép, minden nagyon jó. De mivel nem vagyok 100%-os még, ezért megyünk tovább. Egyelőre egy fél daciaba kerülő gyogyszerrel hitegetem magam, hogy ez majd mindent megold. Persze elképzelhető.

2007. augusztus 9., csütörtök

Csütörtök

Túl sok minden nem történt az elmúlt néhány nap. Igazából a kedd említésre méltó, ugyanis ekkor egy áthaladt nagyfalun egy szatmári különítmény, élén a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont angoltanárnőjével. Sajnos a látogatás rövidre sikeredett, mivel a végső cél Kajani volt. Hála a látogatásnak van már römi is a házban (nem erdélyi magyarok kedvéért erről beszélek), úgyhogy lehet már zúzni péntek esténként. Már hallom is a csilingelő kövek tébolyító énekét, a gazdát cserélt susogó százeurósok ellenállhatatlan báját. Na jó, megyek is gyúrni még mielőtt elragadna irodalom fékezett habzású örvénye.

2007. augusztus 6., hétfő

Az év eseménye Jyväskyläben

A hétvége nagy dolog Nagyfalu életében. Finn rally volt ugyanis, ami állítolag a világbajnokságban is komoly szerepet játszik. Mivel engem nagyon hidegen hagy az egész, majdhogynem ellenzem is, ezért a részletekbe nem mennék bele, ajánlott olvásmány a google mellett pappz kollegának ez, ez, ez, ez és ez a bejegyzése. Csak, hogy egy pipát tehessek az esemény mellé, kilátogattunk a díjkiosztóra. Az első óra után viszont meguntam és elhagytam a helyszínt. Az még feltűnt, hogy épp mikor leléptünk, akkor döcögött be a finn nyertes autója, hatalmas ováció közepette.

Képek itt:

Adblock


Annál érdekesebb volt a szombati nap, amikor nagy városbeli biciklizés közepette belebotlottunk egy anti rallys megmozdulásba. Na végre valami nekem való dolog: jó zene, csupa furcsa ember. Igazából nem voltak nagyon sokan, de az a néhány arc magáért beszélt. A "Reclaim the streets" mozgalom keretlében szerveződott a buli. A fő, félig meddig vállalható mondanivaló, hogy mi a szarnak pocsékolni a benzint felesleges dolgokra, amikor a világ erőforrásai végesek, találhatnánk értelmesebb dolgot is. Aki többet akar megtudni a szervezetről, az próbálkozhat a saját weboldalon, illetve a wikipedián. 1-2 óra lézengés után a barátnőm kicsit megunta az ándergránd elektronikus zenét, úgyhogy elhagytuk a helyszínt. Viszont ennek tiszteletére otthon egész este jómuzsikát hallgattam.


Itt vannak a képek!

Adblock


Reclaim the streets!

2007. augusztus 3., péntek

Az névnap

Mindenkinek sok köszönet a millió képeslapért, emailért, borítékba rejtett százdollárosokért és a vékony női fehérneműkért. Tegnap volt bizony a névnapom és el is feledkezem róla rendesen, ha nem szólnak időben. Nagyon megérintett... komolyan.

Finn nyelvlecke

Oksosodjunk finnül:

Leila löi Lailaa,
Laila löi Leilaa...

mindez magyarul:

Leila megütötte Lailát
Laila megütötte Leilát...

2007. augusztus 2., csütörtök

2007. augusztus 1., szerda

Csodálatos szerdai nap

Tegnap megtörtént a vérvétel és egyebek. Sikerült egy nagyobb mennyiségű vért és egyébb dolgokat a központban hagyni. Jövő csütörtökig most semmi, addig igyekszek laktózmentesen étkezni, mert az sosem árt. Na jó, a doktornő a panaszok alapján két dolgot valószínűsített: vagy laktóz-, vagy glukózérzékenység. Remélem egyik sem a kettő közzül, vagy hát inkább ezek, semmint valami komolyabb. Szóval most egy hétig próbálom kerülni a tejczukrot. Itt annyira nem nehéz, mert, bár a világon az egyik legkisebb a laktóz-intolerancia, mégis rengeted élelmet készítenek ilyen módon.

Érdekes cikket olvastam a transindexen: "Amennyiben jövő vasárnap államelnök-választást szerveznének, a szavazók 65,8 százaléka újból Băsescura adná le a voksát. Második helyen Mircea Geoană helyezkedne el, akire az urnák elé járulóknak csupán a 6,6 százaléka szavazna. Továbbá Adrian Năstase a voksok 5,5, Gigi Becali 5,4, Corneliu Vadim Tudor pedig 5,2 százalékát szerezné meg." Ez azért egészen megdöbbentő előny. A teljes cikk itt olvasató el.

Az egyetlen öröm ma, hogy e főnök elment a háromhetes szabadságára. Bár kifejezetten nem zavart, így jobban lehetlesz koncentrálni.

Most rohanok tollaslabdázni.