Március harmincadikát írunk. Úgy döntöttem, hogy el kéne már menni a helyi kínai negyedbe. Történetét elég viccesnek találom, mivel állítólag az itt élő kínaiak miatt lett építve. Ez önmagában rendben is volna, csakhogy Szingapúr népességének túlnyomó többsége már önmagában is kínai és nem tűnt ugy, mintha ebben a nem túl nagy negyedben különlegesen felül lettek volna reprezentálva. Szerintem egyszeűen a túristák miatt hozták létre.
A MRT aluljáróból való megérkezés után egyből a negyed kellős közepére csöppen az jóember, máris eladók tucatjai próbálnak az emberre sózni valamit. Amiben különbözik a várostól, hogy itt egészen mások az épületek és az utcák fel vannak díszitve a jellegzetes kínai lámpákkal.
Utóbbi kép egyike az első, fotóállvánnyal készített képeknek.
A negyedben különben található egy kínai templom, egy hindu templom és egy iszlám mecset is, szigorúan a békében-egymás-mellett-élés és harmonikus-társadalom-építés jegyében. Sajnos a mecsetet és kínai templomot nem sikerült megtalálni, a hindu templomot is csak kívülről csodáltuk meg. Mert nem mentünk be. Álljon hát itt egy kép a hindu templomról. Tessék:
A negyed keletkezéséről bennem élő fantasmagóriát erősíti a képen látható pagoda is
a képen látható egy pagoda
Mindez azért, mert bár ez kínai negyed, mégis ez az egyetlen pagoda a környéken, arról nem is beszélve, hogy csak májusban fogják átadni, tehát még épül. Viszont mostmár nyugodt szívvel kipipálhatom a pagodát a képzeletbeli 'eztmuszájmegnézzed' útikönyvben. A pagoda amúgy csodálatos és ráadásul még nagy is. Kár, hogy nem mehettünk be.
Az egyik mellékutcában felfedeztem egy közvetlen bizonyítékot az Altfatter-család világméretű jelenlétére. Íme, álnéven itt is üzletelnek:
bökj rá a képre, mert nem látható kristálytisztán az egyértelmű bizonyíték
Este , mint már említettem, még vettem egy fényképezőgép állványt. Az elaső természetesen beszerzési áron adta el nekem, de hát ez a jó ebben az országban, hogy mindig mindent beszerzési áron lehet megvenni, van, hogy még az alá is lehet alkudni. Nem értenek ezek az üzlethez...
Még az albumhoz, amit egyébként itt lehet megtekinteni, tartozik néhány kép a kínai negyed előtti mozdulatlan emberről. Jól csinálta a gyerek, adtam is neki hamar egy egész dollárt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése