2012. április 5., csütörtök
And we are all exclusive travellers
Az ígéret szép szó, ha autóval mennek utána. Ennek jegyében bemutatkozik egy új szolgáltatás, ami információt szolgáltat rólam, amint utazok itt, ott vagy éppen amott. Itt lehet megtalálni. Egyelőre angolul van, de ahogy kifogyok az 300 szavas (plusz-mínusz) szókincsemből, keservesen meg fogom én még ezt bánni.
2012. április 3., kedd
Tokiói előszó
Nem szeretnék a szokásos hibába esni, hogy majd utólag mindent jól ledokumentálok (aztán végül kiderül, hogy nem), ezért előszó gyanánt: tizenhat napig Japánban fogunk tevékenykedni. Lévén a szervezés tökéletesen illeszkedik az elmúlt néhány utazás koncepciójába (mindent a maga idejében!), úgy döntöttem, hogy eme utazások számára egy májkroblogot szentelek. Azt még nem döntöttem el, hogy angolul fogok hibát hibára halmozni, vagy inkább a magyar nyelv ellen hajtok végre megsemmisítő erejű támadást, a jövő eldönti. Egyelőre tehát coming soon, aztán lesz majd blog is, meg cím is, meg tartalom is.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)